KÖVÉR AZ IMF-ET BÍRÁLTA

A házelnöknek mérhetetlenül rossz a véleménye a nemzetközi gazdasági szervezetekről

A hétfői tőzsdenyitás előtt bírálta Kövér László az IMF-et, miközben hozzátette: “az egy más kérdés, hogy a jelen körülmények között egy ország, adott esetben Magyarország ki tudja-e kerülni, hogy ezekkel az intézményekkel együttműködjön”.

Kövér László szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett együttműködés kialakítása során az lesz a fő kérdés, hogy Magyarország milyen pozíciót tud kiküzdeni magának: alárendelt szerepet vagy tényleges alkupozíciót. A házelnök ezt a Duna Televízió Heti hírmondó című műsorában mondta, kijelentve: mérhetetlenül rossz a véleménye a nemzetközi gazdasági szervezetekről, de azt senki nem gondolta, hogy egyáltalán ne működjünk együtt velük. Szólt arról is, támogatja, hogy a határon túli magyarok ne csak listára szavazhassanak.

Kövér László - Az Országgyűlés elnöke badarságnak nevezte, hogy a Fidesz az elmúlt másfél év alatt 1,5-2 millió választót veszített volna el.

Kövér László - Az Országgyűlés elnöke badarságnak nevezte, hogy a Fidesz az elmúlt másfél év alatt 1,5-2 millió választót veszített volna el.

Olvass tovább »

Az összes japán befektető európai recesszióra számít

 

Az eurózóna gazdaságának megtorpanására számítanak a japán befektetők, relatív többségük úgy látja, a problémák megoldása az övezet közös büdzséjének megteremtése lesz.

A japán kötvénybefektetők mindegyike euróövezeti recessziót vár jövőre, és több mint egyharmaduk szerint a valutauniós adósságválságra a tagállamok költségvetési uniója lesz a megoldás – derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport új felméréséből.

Londoni City

Olvass tovább »

Londonban 10% esélyt látnak az eurózóna fennmaradására

Az eurózóna fennmaradásához határozott lépésekre van szükség a költségvetési unió megteremtése érdekében – vélik londoni szakértők. A nagyobb elemzőházak szerint több évre szóló költségvetési rendszer meghonosítására és automatikus költségvetési szankciók bevezetésére van szükség a túléléshez.

Készülőben az új alapszerződés. Nicolas Sarkozy francia elnök hétfőn Párizsban fogadja Angela Merkel német kancellárt.

 

German Chancellor Angela Merkel and French President Nicholas Sarkozy

German Chancellor Angela Merkel and French President Nicholas Sarkozy

Olvass tovább »

Rosszat sejtenek az olasz vulkanológusok

 

Szünet nélkül remeg a föld a dél-olaszországi Basilicata és Calabria területén. A lakosság Facebook oldalon osztja meg félelmeit.

Kisebb pánikot keltett, amikor az utóbbi két napban az olasz Országos Geológiai és Vulkanológiai Intézet (Ingv) földrengésmérő műszereket állított fel Rotonda, Orsomarso, Castelluccio és Santa Domenica Talao településén. Az olasz csizma orrában már az év első négy hónapjában intenzív szeizmológiai tevékenységet mértek. Novemberben a rezgések huszonhét alkalommal lépték túl a Richter-skála szerinti kettes erősséget.

Craco - is located in the Region of Basilicata and the Province of Matera

Craco - is located in the Region of Basilicata and the Province of Matera

Olvass tovább »

„Vulgáris, igénytelen” a modern művészet világa

 

Megdöbbentően mérges kirohanást intézett a modern művészeti világ ellen Nagy-Britannia legjelentősebb gyűjtője és kereskedője. Charles Saatchi szerint az egész „vulgáris, igénytelen” színtér a szupergazdagok magamutogató rongyrázásává degradálódott.

„Műkereskedőnek lenni ma kétségkívül és egyértelműen vulgáris dolog” – ezzel a mondattal indítja dühös cikkét a legismertebb brit műgyűjtő és -kereskedő. A „sportot” ma az „igénytelenség, a hedge-fund menedzserek, az Eurotrash, a trendi oligarchák és olajgarchák” és a „csillagászati önértékeléssel rendelkező” kereskedők irányítják. Ezek az emberek valójában nem is élvezik a művészetet, a kiállításokat – véli Saatchi –, csupán a dicsőséget keresik, amit egy figyelemfelkeltő áron vásárolt festmény kiakasztása jelent a legújabb szuperjacht falára.

Charles Saatchi

Charles Saatchi

 

Olvass tovább »

Nem akarják letartóztatni Busht

Zambia sem hajlandó letartóztatni George W. Bush volt amerikai elnököt, akit az Amnesty International (AI) kínzással vádol.

A zambiai média idézte vasárnap Csisimba Kambvili külügyminisztert, aki szerint országa csak abban az esetben venné fontolóra Bush letartóztatását, ha erre a hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) kérné.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: