Sarkosan fogalmazva

Végigolvastam a mértékadó és mértéktelen sajtót, és egyre nagyobb undorral kerülgettem a „leminősítés” és a „bóvli” szavakat, mint utcán a kutyapiszkot. A balliberálisok krokodilkönnyeket hullatnak, hiszen ők előre megmondták, hogy így lesz, meg azt is, hogy ők mennyivel jobban csinálták volna, Bokrostól Békesin át egészen a feledhetetlen Bajnai Gordonig. Boldogan tollászkodnánk az IMF meleg védőszárnyai alatt, ezer évre vennénk fel olcsó kölcsönöket, megépülne a földalatti Hegyeshalomtól Záhonyig. Sosem voltunk önállóak, minek ez a hepciáskodás, most aztán megtanítanak bennünket, hogyan kell kicsinynek lenni. Életem jelentős részében nem is tudtam a hitelminősítők létezéséről, a valutaárfolyamok állása is csak háromévenként vált érdekessé, amikor esetleg nyugati útlevélkérelmet adtunk be. A magyar nép lassan tanult, a bankárok időnként meg is feddték, hogy nincs megtakarítási hajlandósága és pénzügyi kultúrája, nem érti a tőzsdék működését, és nyakló nélkül vesz fel hiteleket. Mindig kockázatos országban éltünk, így mélabúsan tudomásul vesszük, hogy a modern jósdákban már látják a jövőt és országkockázati felárunkat az elérhetetlen magasságokban (felhőkarcolókban) trónoló elemző szellemek. Közgazdasági műveltségünk lassan gyarapodik, s vele együtt bűntudatunk is, legfeljebb az vigasztal, hogy nálunk sokkal gazdagabb országokat is leminősítenek, nem vagyunk egyedül. A körbetartozás világméretű, a bölcsek szerint a kapitalizmus globális válsága ciklikusan ismétlődik, mi éppen kifogtuk, rosszkor és rossz helyen születtünk, mindenki maradjon otthon és takarékoskodjon az energiával. Ha sokáig tart a recesszió, meg fogjuk szokni, túlélésre rendezkedünk be, mint a háborús években, le vagyunk minősítve és sajnálva. Mindig fordul a kocka, majd eljön az idő, amikor leminősítik a minősítőket és a bankárok térden állva könyörögnek, adjunk nekik kölcsön. De többet nem adunk.

Szentmihályi Szabó Péter

Merre tovább?

Álláspont

Hát akkor, most nincs tovább. Így nincs tovább. Ez mostantól nem „egyszerűen” gazdasági ügy, gazdasági válság, hanem politika. Politikai.

Mi is történt? Pár nyugati nyugdíjalap és brókerház ráállt a forint shortolására. Rángatták az árfolyamot kicsit, a forint lezuhant, ez mindjárt el is vitte az államadósság csökkentésének álmát. Közben a bankok elszaladtak Brüsszelbe panaszkodni, az illetékes bizottság hamarosan összeül, hogy ítélkezzen. Tudjuk, mi lesz az ítélet… Aztán a hitelminősítők meglebegtették a leminősítésünket – ezzel tovább rontották a forintot. Az elsődleges forgalmazók sztrájkoltak kicsit, és nem vásároltak magyar állampapírt. Végül a Moody’s lépett, és lezavart bennünket a bóvli kategóriába. Két hét alatt sarokba szorították a kormányt. Talán nem csupán formális logikai okoskodás, ha most végiggondoljuk, hogyan lett volna mindez elkerülhető.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem vet ki rendkívüli adót a bankokra.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem teszi lehetővé a végtörlesztést.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem teszi ki a valutaalap szűrét.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem ír új alkotmányt.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem próbálja meg radikálisan csökkenteni az államadósságot.

Ha tavaly tavasszal az új magyar kormány tárgyalóasztalhoz ülteti az IMF-t, és további hitelmegállapodásokat ír alá, akkor most minden rendben lenne. Ha az új kormány – az IMF utasítására – tovább szigorította volna szociálpolitikáját, most minden rendben lenne. Ha a piac mindenhatóságára hivatkozva tétlenül nézné, hogy a devizahitelesek tízezrei mennek a híd alá, minden rendben lenne. Ha nyakló nélkül vennénk fel újabb hiteleket, minden rendben lenne. Ha a bankok helyett a családokat adóztatnánk, minden rendben lenne. Ha privatizálnánk a maradék állami vagyont, minden rendben lenne. Ha az állam nem próbálna meg szerepet vállalni a gazdaságban, minden rendben lenne. Ha nem próbálnánk meg helyzetbe hozni a középosztályt, minden rendben lenne. Ha nem a Himnusz első soraival kezdődne az új Alkotmány, minden rendben lenne. Ha nem adtunk volna állampolgárságot a határon túli magyaroknak, minden rendben lenne.

Akkor most a Moody’s a befektetésre ajánlott kategóriában tartana bennünket. Csak akkor teljesen felesleges lett volna választást tartani 2010-ben… Ezt a Gyurcsány–Bajnai tandem is folytathatta volna.

Az sem formális logikai okoskodás, ha végiggondoljuk, mi lenne Magyarországgal, ha a radikálisok kormányoznának, és megvalósítanák minden ígéretüket. Nos, a mindenképpen óvatos, a realitásokat messzemenően figyelembe vevő Orbán-kormány két hét alatt vesztett csatát a nemzetközi pénzvilággal szemben. Mindezt azért, mert megadóztatta a bankokat, a multikat, és mert megpróbált szakítani a Nemzetközi Valutaalappal. Kérdezem: mi lenne most itt, ha Vona Gábor bejelentené, hogy tárgyalásokat kezd az államadósság visszafizetésének felfüggesztéséről vagy átütemezéséről? Tehát még egyszer: ha a valutaalappal történő szakítás kísérletéből és a bankok megadóztatásából az lett, ami lett, mi lenne az adósságunk vissza nem fizetésének akár csak meglebegtetéséből? Hány forint lenne most egy euró? Ötszáz? Hatszáz? Melyik befektetési kategóriában lennénk? A DDD-ben?

És mi mit tudunk mondani az országnak? Mit?

Amit és ahogy eddig mondtunk, azt már nem mondhatjuk. Ez tény. Nincs többé olyan, hogy Szijjártó Péter kiáll a kamerák elé, és akár egyetlenegyszer is így kezd egy mondatot: „A magyar emberek…”

De talán ideje lenne néhány őszinte szónak. Ideje van lassan egy „pizsamás interjúnak”. Ahol elhangzik minden a valóságról. Arról, hogy megpróbáltuk, de nem sikerült, mert a globális tőke erősebbnek bizonyult, és bármelyik pillanatban a szakadékba taszíthatja az országot. Nem sikerült, de legalább megpróbáltuk. És továbbra sem adjuk fel, csak még taktikusabbak, még ravaszabbak, még óvatosabbak leszünk. Vagy mit tudom én…

Csak azt ne mondjuk, hogy „a magyar emberek”, mert a magyar emberek ülnek Szabolcsban a tízéves dízelautóikban, és őrjöngenek, mert 450 forint egy liter gázolaj… De ezek a magyar emberek megértenek majdnem mindent, ha azt érzik, hogy az igazat mondják nekik. És azt is tudják, hogy mi a másik opció. Hogy minden folytatódik úgy, ahogy folyt nyolc évig. Valutaalappal, megszorításokkal, privatizációval. A másik opció, hogy visszajönnek, és fél év múlva nem a miénk a Mol, nem a miénk a termőföld, a vízkincs, a Parlament és a Sándor-palota, de még a budai Vár sem… Vagy jönnek Vonáék, bejelentik, hogy nem fizetünk, és akkor nem lesz másfél év az összeomlásig. Akkor elég lesz 24 óra is…

Itt tartunk most. Itt tart ma a világ. Egyedül maradtunk, és egyedül kell kitalálnunk valamit. Nagyon hamar.

Bayer Zsolt

Adventi vásár a Gozsdu udvarban

Péntektől adventi vásárral és családi programokkal várják a látogatókat a Gozsdu udvarban Budapesten.

December 5-én és 6-án a Mikulás is ellátogat az idén első ízben megrendezett Adventi Királyi Vásárba, hogy a legkisebbek kívánságait meghallgassa és megajándékozza őket egy-egy illatos, forró gyerekpunccsal – közölte a szervező az MTI-vel.

Az egy hónapon át tartó rendezvényen a többi között a különböző országok karácsonyfa-díszítési szokásait bemutató kiállítás, dizájnkarácsonyfa-árverés, gyermekprogramok és gospelkórusok fellépése is színesíti a kínálatot.

 

Olvass tovább »

Hadüzenet

Magyarország gazdasági önállóságát fel akarják számolni. Tegnap egy magántulajdonú hitelminősítő intézet a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolta hazánkat. A döntésért felelősséget ezúttal sem vállalt. A korábbi téves hitelminősítések után a glóbusz mindhárom nagy ügynöksége kinyilvánította, hogy „csak magánvéleményt” közölnek.

Hogy jól értsük: egy bizonyos magánbefektetői kör magánvéleménye miatt kerül padlóra a forint, esik a budapesti tőzsde, emelkedik az ország adóssága után fizetendő kamat. A leminősítő Moody’s indoklásában felhozott „indokok” alapján elvileg bármelyik államot bármikor lejjebb lehetne sorolni.

A hitelminősítő azonban tegnap átlépett egy határt. Leplezetlenül beállt a forint és a magyar állampapírok elleni spekulánsok mögé, mert magánérdekei ezt diktálták. Megtehette, mert a hitelminősítők elszámoltathatóságára a mai napig nem született törvény, holott országbesorolásra soha senkitől nem kaptak felhatalmazást. A hitelminősítők már rég nem a befektetők eligazodását segítik, hanem egy befolyásos pénzügyi elit akaratát érvényesítik. Bármi áron. Az euróövezet több tagállamát is megzsarolták az utóbbi hónapokban, hiába állt ki az Európai Bizottság a nyilvánvaló manipuláció ellen.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: