A pártállam hamis szépsége

 

Mintha fokozódna a nemzetközi helyzet – állapítja meg a néző, bekapcsolva a tévét. Az emberiség képtelen megragadni azt a fonalat, amely kivezetné a múlt század förtelmes és szégyenletes labirintusából. Mégis, mint egy családi fotót, nézzük a diktátorok életéről készült képeket, akik mind azt ígérték, hogy együtt tesszük meg a lépéseket rettenetes problémáink megoldása felé. Az egyik fotón például Kadhafi és Ceausescu ölelik át egymást, mintha a boldogság kulcsait csörgetnék a zsebükben. Mindkettőjüket a csalódott nép koncolta föl. Ismert az is, hogy Szerémi György, Szapolyai János káplánja a Mohács utáni idők emberét két fő bűnben — az emberirtásban és az árulásban — marasztalta el. A ma krónikása sem tehet mást, mint hogy e két fő bűnt a 20-21. század hatalmasainak is a fejére olvassa. „János király ott tartotta a fülét a kulcslyukon” Gosztonyi püspök halálra kínzatásakor – írja a derék káplán. Nem így tartotta a fülét a telefonkagylón Rákosi Mátyás Szűcs Ernő, az ÁVH helyettes vezetőjének és öccsének agyonveretésekor? Vagy a király beszélgetése a „fekete cár”, Cserni Jován levágott fejével – „Oh, te vakmerő fej! Ki engem vak félelembe ejtettél!” Nem emlékeztet ez Kádár János Nagy Imre kísértetével folytatott zavaros monológjára, miután Grósz Károlyék megfosztották hatalmától? S fel kell tennünk a kérdést, hittek-e egyáltalán pártállami funkcionáriusaink az általuk hirdetett eszmékben? A társadalmi ellentmondások fegyveres erőszakkal és börtönnel való megoldása egyértelműen arra mutat, hogy nem. Egyben azonban hittek: nem lesznek olyan balgák, mint elődeik, az Erény és Terror jegyében gyilkoló jakobinusok, akik hagyták, hogy a rettegésükön erőt vett polgárok elvegyék tőlük a hatalmat.

 

Vessünk hát számot az eszmével, amely a szocialisták szerint hivatott lett volna minket kivezetni a labirintusból. Ezt különösen fontosnak tartom egy olyan országban, amelyben minden embernek két hazája van: az egyik, ami pártpolitikailag a sajátja, a másik pedig maga Magyarország. Sokan hirdetik, hogy a szocializmus és a kommunizmus szép dolog, s hogy eszméjük nemcsak lelkes tömegeket vetett a felszínre, de figyelemre méltó államférfiakat, tudósokat és művészeket is. A szocreál és az idealizált melós, a hagyományt megtörő, paraszti gyökerű káderes, az aranycsapat és az „antisztálinista”, liberális Kádár nemegyszer nosztalgikus emlék. És a házmester is az, akit egyik színdarabjában Csurka siratott el, vagy az egykori Fradi-szurkoló, aki még tiszta szívvel láthatta zöld-fehérnek a világot. De felmerül Trockij és a trockizmus idealizálása is. Ha Trockij az eszme útján járt, akkor a sztálini ellenforradalom, az új Thermidor vetett véget a nagy illúzió beteljesülésének. Ezért fogalmunk sem lehet, milyen is volt ez a virágjában eltiport szocializmus, kivéve talán Krausz Tamást és tanítványait.

 

A történelem azonban azt sugallja, hogy mindkét kép hamis. A nosztalgiázó kisemberé éppúgy, mint a baloldali érzelmű értelmiségié. Az igaz, hogy forradalmi úton a társadalom a termelőeszközök birtokosa lett. A bolsevik vezetés azonban már 1918-ban létrehozta a pártállami piramis alap­jait képező fizetési besorolást, a nómenklatúrát, s ettől kezdve a funkcioná­rius és a munkás éppúgy szembekerült egymással, mint a kapitalizmusban a tőkés és a proletár. Bolsevik Párt Rt. – írhatták volna ki az akkori vezetők, ha őszinték. Aztán ez a történelmi léptékben valóban rövid életű kísérlet kiterjedt egész Kelet-

Európára is, a nyugati világ egy részének helyeslésével, másik részének kárhoztatásával. S haragos vezércikkek, jámbor imák közepette 1989-ben, a nagy francia forradalom kétszáz éves évfordulóján hirtelen vége lett. Magyarországon a szocializmus mégsem vált föllengős történeti emlékké, csinos kiállítási tárggyá, mint azt a munkásmozgalmi szoborpark vagy a Terror Háza sugallná. Tizenkét éven át az egykori állampárt utódpártja kormányozta az országot. S most, az európai gazdasági és politikai válság közepette utolsónak a térségben végre ez a párt is szétesik. De ne legyenek illúzióink: a szocializmus hamis szépsége megmarad a fejekben.

 

Tamáska Péter

MHO

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: