Egy Irán elleni légi csapás dilemmái

Irán kitart atomprogramja mellett. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség friss jelentése minden korábbinál valószínűbbnek sejteti, hogy Teherán nukleáris fegyver fejlesztésén dolgozik.

Olvass tovább »

Letette az esküt az új görög kormány

Evangelosz Venizelosz maradt a pénteken beiktatott új görög kormány pénzügyminisztere.

Az átmeneti kormányt – a korábbi megállapodásnak megfelelően – Lukasz Papadémosz vezeti, s egyaránt tartalmaz minisztereket a két legnagyobb pártból, az eddigi kormányzó szocialistáktól (PASZOK), illetve az eddigi ellenzéki Új Demokrácia pártból. A külügyminiszter Sztavrosz Dimasz volt európai biztos lett a konzervatív Új Demokrácia párt liberális szárnyából. Ugyanez a párt adja a védelmi minisztert Dimitrisz Papakonsztantinu személyében.

Olvass tovább »

A kormány és a Fidesz sem támogatja az ingatlanadót

Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését – jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, a kabinet elvetette, hogy a termőföldre plusz adót vessenek ki. Az eva ügyében még zajlanak a viták.

Gyurcsány állati jó jelölt volt, de most szégyenlős első bálozó

Fiatalok közé ment Gyurcsány Ferenc. Az egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője a Trapézban beszélgetett Magyar Kornéliával, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjével. Kádár-cucc, progresszív csávó, tax and pay, at the end of the day, up to date.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: