Szakítás

Magyar Nemzet
Most, hogy az optimistább balliberális véleményvezérek már az Orbán Viktor utáni magyar jövőt tervezgetik, különösen rossz időzítésnek hat Gyurcsány Ferenc legújabb pártütő akciója. A jobboldal kétharmados kormányzása kétségkívül kritikus szakaszához érkezett: mindenfelé akadályok tornyosulnak, az elődök által telepített aknamezőn egyre nehezebb az előrehaladás, a külső körülmények kedvezőtlenek, és ne feledkezzünk el a hibákról, a bosszantó melléfogásokról, a nehezen követhető döntések soráról sem.

A kormányzó erők támogatottsága folyamatosan kopik, miközben jó ideig nem látszik esély olyan lépésekre, amelyek jelentősen és azonnal javíthatnának a társadalom többségének életkörülményein. Tipikusan olyan helyzet, amelyben a papírforma szerint szárnyalhat a baloldal, arathat a számon kérő, a mindennapi nehézségekre vádló ujjal mutató, harsány ellenzéki demagógia. Mint a múlt század kilencvenes éveinek elején, az MDF kormányzása alatt.

Számonkérés, demagógia, szemforgató szegénypárti retorika ma is van, csak a fogadtatás lett teljesen más. Másfél év konfliktusos, szokatlan elemekkel operáló, a csodaváró hangulatot – már ahol volt ilyen – hűtő Fidesz-kormányzás nem rendezte át az erőviszonyokat; a mérleg: csökkenő, de biztos kormánypárti fölény, növekvő apátia, nagyjából változatlan ellenzéki bázis. Az ellenzék továbbra is gyenge és megosztott, egyik pártja a többség számára teljesen hiteltelen, a másik túl radikális, ezért inkább taszító, a harmadik pedig súlytalan, nehezen vehető komolyan, a legjobb esetben szimpatikus, de amatőr.

Az erős, hiteles, kormányképes ellenzéki alternatíva megjelenésétől, ha lehet, még távolabb visz az MSZP belső hatalmi harcának látványos kiújulása. Az az érzésem, hogy a mostani konfliktussal a szocialisták átlépték azt a határt, ami után már nem lehetséges a bomlasztó viták szőnyeg alá söprése sem valamilyen látszatkiegyezéssel, esetleg egy indulatkieresztő, majd egységet mímelő kongresszussal. Nem, a bukott, ám fékezhetetlen ambíciójú miniszterelnöknek és híveinek már nem megfelelő keret a politizáláshoz az MSZP és annak parlamenti frakciója. Akárhány progresszív kiáltványt, alapvetést olvasunk is e társaságtól, ne higgyük, hogy itt valamiféle eszmék, ideológiák csatájáról van szó. A pőre valóság annyi, hogy Gyurcsány Ferencék belátták, nem tudják elfoglalni az MSZP-t – amelyet már a legnagyobb ellenzéki párt megjelöléssel sem illethetünk, hiszen a felmérések szerint a Jobbik beérte –, ezért elővették a másik forgatókönyvet, a szakításét. Érthető, hogy Mesterházy Attila gyorsan lezárná az ügyet, míg Gyurcsány hozzáállását pontosan jellemzi, hogy el se ment az általuk felvetett javaslat miatt összehívott frakcióülésre. A listás szocialista képviselők – lényegében a teljes frakció – mandátuma visszaadásának ötletével a megújulásra hivatkozni furcsa észjárásra vall, hiszen olyan politikusok kapnának így esélyt, mint Keller László, Kökény Mihály, Szabó Zoltán vagy Török Zsolt. No comment.

A balliberális megmondóemberek zavarodottságát alighanem csak tovább növeli ez a vita. Egy részük aláírta a mentelmi jogától megfosztott Gyurcsány Ferenc melletti szolidaritási nyilatkozatot, a másik részük nem. A sukorói és ki tudja még, milyen ügyekben élete nagy harcára készülő volt miniszterelnök kicsi, de lelkes táborával egyre inkább valamiféle szektához hasonló csoportosulást alkot. Egykor megosztó politikusként jellemezték az elemzők. Az országot ma már nem tudja megosztani, csak a baloldalt. És azt egyelőre cselekvőképtelenné is teszi.

Szerető Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: