De hogy is állunk az őszödi beszéddel? Nem lehet, hogy azt a bizonyos eredetit is Orbán Viktor mondta?

Őszödi típusú vagdalkozások vagy: Kein Kampf

Végül is Gyurcsány ugyanazt mondta 2006-ban, amit Kertész Ákos leírt 2011-ben. Hogy ezzel az országgal bármit meg lehet csinálni, mert olyan emberek lakják, akik nem számítanak. Alattvalók.

Megyeri Dávid
Orbán a gyurcsányi úton, előre hozott választás – olvasható az egyik harcos balliberális portálon a parlamenti ülésről szóló beszámolóban. Hát most dicsérik a polgári miniszterelnököt, vagy szidják? Hisz az ő fogalmaik szerint a gyurcsányi út csakis jó lehet. Hogy előre hozott választást emlegetnek, csak fokozza a zavart, miután ez csak az egyesített, Jobbikkal megacélozott ellenzék ábrándos vágyaiban szerepel. De hogy is állunk az őszödi beszéddel?

Ha a radikális alakulat elnökének felszólalásából merítünk, tanácstalanság lehet úrrá rajtunk. Vona Gábor ugyanis Orbán Viktor úgymond őszödi beszédeit hánytorgatja föl. Ebben is szóról szóra azt mondja, amit balliberális kollégái. Egy másik balos orientációjú portál meg is számolta: szám szerint ötöt találtak. A cikk címe: „Őszöd 5: Orbán Viktor »őszödi« beszédei.” Ki tudja, ha nagyon kutatnak, talán két számjegyű eredményt is lobogtathatnának. Kezdenek belebetegedni, hogy az őszödi beszédet a kilométeres hazugságokkal hatalomra jutott Gyurcsány Ferenc mondta el öt éve, s nem a gyűlölt polgári politikus. Nincs mese, szerintük mára kiderült: a hivatalban lévő miniszterelnök sokkal több őszödi beszédet mondott, mint a szocialista nagykapitalista.

Megjósolhatjuk a következő vádat az egyesített bal-jobbos hadállások felől. Így hangzik majd: „Lelepleződött Orbán. Azért nincs ideje a kormányzás ügyes-bajos ügyeivel foglalkozni, mert állandóan őszödi beszédeket mond.” Más gyanú is felsejlik. Nem lehet, hogy azt a bizonyos eredetit is Orbán Viktor mondta? Ha az ellenzéki médián múlik, csak hetek kérdése, és lelepleződik „a Fidesznek” ez az ikszedik ordító hazugsága. Mit lehet minderre mondani? Forduljanak orvoshoz!

Az őszödi penetránsan káromkodós, a választási csalást, nemkormányzást, horribilis eladósítást trükkök százaival ellensúlyozó ügymenetet naturalisztikusan elismerő beszédnek van egy előnye bal-jobbos szempontból: hogy önvédelemből inkább nem olvasgatják az emberek, és már nem emlékeznek a brutális részletekre. Lassacskán jelentésmódosuláson megy keresztül. Egyre finomodik, változik. Még egy kis idő, és a szocik, no meg holdudvartartásuk emlékezetében egészen más, kulturált, kifejezetten elegáns szónoklattá szelídül. Ha még ők lennének hatalmon, mérget vehetünk rá, hogy előbb-utóbb iskolai tananyaggá is tennék, követendő például állítva a jövő generációi elé.

De van itt egy bökkenő! Ha jó dolog volt az őszödi beszéd, akkor eszerint a jelenlegi kormányfőt agyba-főbe dicsérik. Azáltal, hogy neki folytonosan őszödi beszédeket tulajdonítanak. Magasztalják bizony, hiszen nem lehet egyik pillanatban habzó szájjal fröcsögni, hogy lám, Orbán a gyurcsányi úton halad, és ha megáll az országrombolásban egy pár percet pihenni, rögtön mond egy őszödi beszédet. Közben meg Ave Gyurcsány!-t harsogni, dicsőíteni az MSZP–SZDSZ nyolcéves rombolását, az államadósság másfélszeresére tornyozását és az őszödi „igazságbeszédet”. Ha az álbaloldaliak és tányérfényesítőik nem érzik itt a feloldhatatlan ellentmondást, érthető, hogy alapszintű logikai képességek hiányában miért tolták árokba az ország szekerét.

Talán választ találhatunk arra is imígyen: miért hozták fű alatt nyilvánosságra az MSZP 2006. májusi frakcióülésén elhangzottakat? Amely, miután senki egy pisszenés erejéig sem mert ellentmondani a hazugságaival nyíltan kérkedő Gyurcsánynak, inkább frakcióöléssé süllyedt. Azért szivárogtatták ki, mert azt hitték, tetszeni fog a népnek. Hogy végre lebuknak a reakciós ellenforradalmárok, és miután jól kidemonstrálták magukat – ahogy a nagyfőnök megjósolta a hírhedt beszédben – két-három hét után vert seregként hazakullognak.

Hát tévedtek. Az emberek egyáltalán nem díjazták az útszéli hencegést. Nem tetszett nekik, hogy ezek szerint alaposan át lettek verve, és még röhögnek is rajtuk, mint Arany János Toldijában a „paraszt”-on. Hogy Gyurcsány és köre azt hitte, a Fidesznél is megvan a hanganyag, és csak meg akarták előzni a bajt? Nehogy az ellenfél rukkoljon elő előbb a felvétellel még az önkormányzati választások előtt? Lehet, de a lényegen nem változtat. Hogy ezt a népet mélységesen lenéző szöveget nemcsak vállalhatónak, de még büszkeségre okot adónak is találták az álbaloldalon.

Végül is Gyurcsány ugyanazt mondta 2006-ban, amit Kertész Ákos leírt 2011-ben. Hogy ezzel az országgal bármit meg lehet csinálni, mert olyan emberek lakják, akik nem számítanak. Alattvalók. Lehet, hogy a nemzeti szocialista frazeológiát lekopírozó, a magyarságot genetikailag alattvalónak bélyegző Kertész csak örömet akart szerezni kedves vezetőjének?

Nemcsak az őszödi beszéd várható országos fogadtatását mérték föl tévesen. Gyurcsány abba a hiedelembe lovalta magát, hogy übermenschként mindenkit kommandírozhat. Megmondhatja a rendőri vezetőknek, hogyan verjék-lőjék szét a járókelők, tüntetők, ünneplők fejét, függetlenül attól, hogy közvetlen utasításra nincs törvényi joga. Hasonló okokból nem képes felfogni, hogy ha a miniszterelnök nyíltan támogat egy államnak milliárdos kárt okozó telekcserét, akkor átlépte hatáskörét, hisz azután már egyetlen beosztott sem merte megtagadni a vezér elvárásait.

És az őszödi beszéd általa meg nem értett hatásmechanizmusának forrásvidékén találjuk meg, miért mondott újabb életidegen beszédet a bukott egykori miniszterelnök a T. Házban. Gyurcsány azt képzelte, nemzetközi visszhangot kiváltó, „fantasztikus” szónoklatot tart a parlamentben mentelmi jogának felfüggesztésekor. Ezért is vonult föl a pulpitusra. Hogy a tévékamerák, fényképezőgépek jobban megörökíthessék, amint vádlón a képviselők fölé magasodik.

Aztán nyilvánvaló vált: már rá se bagózik senki. Tíz ember közül kilenc fel sem tud idézni semmit a vagdalkozásából. Ez volt az őszödi szégyenbeszéd igazi párja. Egy érdektelen, erőltetett deklamáció. Az őszödi bukfencbajnok újból az ő harcáról beszélt. A visszatérő szóhasználat már önmagában gyanúra ad okot. A nemzet meg azt üzeni a szocialista Führernek és társainak: Kein Kampf. Nincs harc.

Magyar Nemzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: