A brigadéros úr

Szabó Palócz Attila: Jó kis brigád ez a gyurcsányi, szó se róla, nevezték már őket börtönszocialistáknak is, de legalább Hagyó Miklós szépen lefogyott a zárkában, valóban előnyére vált. A sétáló szépe volt… A Gyurcsányban elveszett Fracuknyi brigadéros bezzeg nem sétált el a mentelmi bizottság keddi ülésére, nem ment, nem mendegélt, ami persze távolról sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy kis dombra még lecsücsülhet, csüccs! Végső soron nem nagyon bánkódott senki sem a távolmaradása miatt, a munkát tulajdonképpen csak egyszerűsítette ezzel: a bizottság javaslata alapján az Országgyűlés hétfőn már szavazhat is a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztéséről. 

Olvass tovább »

Mesterházy melldöngetése

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila

Tihanyi Örs: Azok, akik végighallgatták a baloldal első emberének melldöngetését, joggal gondolhattak arra, Mesterházy lényegében semmi mást nem csinált, mint összeollózta az elmúlt évtized Gyurcsány Ferenc-, Lendvai Ildikó- és Kovács László-beszédeinek összes olyan nyelvi paneljét, amiről úgy gondolta, még talál néhány nyitott fület az ellenzéki térfélen.

Olvass tovább »

Magyar Dal Napja: nyolc településen várják a zenebarátokat

Magyar Dal Napja

Magyar Dal Napja

Dallamos Villamoson, nyitott próbatermekben és országszerte nyolc település több mint 30 helyszínén várják az előadók és zenekarok szeptember 11-én a Magyar Dal Napja közönségét. A Magyar Dal Fővárosa idén Nyíregyháza lesz, ahol a helyi börtönben is rendeznek koncerteket.

Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember második vasárnapján a Magyar Dal Napját. Az esemény ötletgazdája, Presser Gábor.

Olvass tovább »

Feltérképezték az elmúlt nyolcszázezer év éghajlati változásait

Az elmúlt nyolcszázezer év éghajlati változásait térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport Stephen Barkerrel, a Cardiffi Egyetem docensével az élen; a vizsgálat eredményeit a Science pénteki számában tették közzé.

A tudósok grönlandi jégfuratmintákat tanulmányoztak. A korábbi grönlandi elemzések “mindössze” százezer év éghajlatára tekintettek vissza – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

A grönlandi jégtakaró őskori hő összepréselődött rétegeiből képződött. Minden egyes réteg nemcsak a korabeli hőmérsékletekről árulkodik, hanem a távoli viharok, vulkánkitörések erősségéről is.

Olvass tovább »

Evakuálni kellett Izrael kairói nagykövetségét

An Israeli official said documents thrown by protesters appeared to be pamphlets from the foyer

An Israeli official said documents thrown by protesters appeared to be pamphlets from the foyer

Több száz tüntető megrohamozta péntek éjjel Izrael kairói nagykövetségét, egy részük behatolt az épületbe, és az ablakokon át kiszórt több ezernyi nagykövetségi iratpapírt. A nagykövetet, családját és a külképviselet személyzetét evakuálni kellett, és elhagyták az országot.

BBC NEWS – Egypt on alert after Israeli embassy riot

Olvass tovább »

Gyurcsány: A “svihákok kormánya” a saját sírját ássa

Igen. Megcsináltuk.

Igen. Megcsináltuk.

Ocsmány, agresszív és embertelen a jelenlegi hatalom – mondta a Népszavának adott interjújában Gyurcsány Ferenc.

Magyarország egypárti féljogállam lett, ahol a Fidesz uralma kiterjed az igazságszolgáltatás bizonyos területeire is – hangoztatta az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának vezetője. Az interjúban a volt kormányfő így folytatta: nem biztos abban, hogy sikerül ártatlanságát bizonyítania az ügyészség általa koncepciósnak nevezett vádjaival szemben, ám abban biztos, hogy a vele nem szimpatizáló közvélemény is meg fogja érteni, hogy ártatlan.

Olvass tovább »

Casus belli

 

Zord Gábor László – Magyar Nemzet
Holnap emlékezik meg a világ az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett támadások tizedik évfordulójáról. Bármit is gondoljunk a példátlanul összetett és pusztító merényletekről vagy az azóta történtekről, két dolog bizonyos: aznap New Yorkban, Washingtonban és Pennsylvaniában csaknem háromezer ártatlan embert gyilkolt meg az erőszak egyik legalantasabb megnyilvánulása, a terrorizmus; a tragikus esemény korunk történelmének fordulópontjaként követelt helyet magának, s mint ilyen, nagyban megváltoztatta életünket. Nem is lehetünk tudatában annak, hogy mennyire.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: