El akarják törölni az őszödi beszédet!

Borókai Gábor: A múltat végképp eltörölni nem lehet, hát törekedni kell az átírására. A héten többször is szembesülnünk kellett ezzel az öröknek tűnő igazsággal. A Demokratikus Charta az MTV-székház ostromának ötödik évfordulóján nyilvánította ki, hogy véget akar vetni a történelemhamisításnak, ezért felvételeket gyűjt az események szemtanúitól. A felhívásból nyilvánvalóvá vált, hogy a Gyurcsány Ferenccel beoltott szervezet elégedetlen az ország történelemtudati állapotával. Az őszödi beszéd és következményei értékelésével. És újra akarja írni azt a múltat, amely sötét, véres foltként díszeleg a gyurcsányi időszakon. A szándék már most, az út elején jól kitapintható, miután a Charta nyilatkozata imigyen eufemizálja az ösződi szózatot: “Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egy addig ismeretlen beszédének néhány célzottan kiválasztott mondata kommunikációs bombaként robbant 2006. szeptember 17-én.” A nagy takarítók úgy tesznek, mintha az egykori kormányfő vallomása sosem hangzott volna el (“ismeretlen beszéd”), ráadásul nem egy hazugságra épülő, fenntarthatatlan rendszert leplezett volna le (szigorúan titokban, sub rosa), csupán szerkesztői ügyeskedés tette volna bombasztikussá.

Olvass tovább »

Simor ebédjei

Lovas István jegyzete
2011. szeptember 6.

Magyar Nemzet
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2008-ban, helyettese, Király Júlia pedig tavaly jelentette ki, hogy nem kell segítség a devizahiteleseknek. Utóbbi ráadásul az Otthonvédelmi Monitoring Bizottság egyik irányítója, ami nagyjából annyit tesz, mintha cápát rendelnének ki a kishalak védelmére.

 

Olvass tovább »

Dániel Péter és csapata gusztustalan viccelődése Bibó Istvánnal

Kedden, nem sokkal 12 óra előtt Dániel Péter – aki korábban a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát kaszinótojással dobálta meg – valamint a vele együtt érkező ismeretlen személyek megrongálták a II. kerületben felállított Alaptörvény asztalát, valamint alpári módon viccelődtek a XX. század egyik legnagyobb hazai gondolkodóján, a kerület díszpolgárán, Bibó Istvánon – olvasható a II. Kerületi Önkormányzat sajtóreferensének közleményében.

A közlemény szerint: a II. Kerületi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Központjában elhelyezett Alaptörvény asztalához Dániel Péter és vele együtt összesen 9 főből álló csapata (6 férfi és 3 nő) lépett oda. Körbeállva az asztalt, a biztonsági őrök elől eltakarva, piros színű folyadékkal leöntötték az Alaptörvény asztalát és az Alaptörvényt.


Olvass tovább »

“A sportvilág példaképeket veszített el a tragédiában”

BBC News - Ice hockey players die in Russian plane crash:

BBC News - Ice hockey players die in Russian plane crash:

Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön táviratban fejezte ki részvétét Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek és Alexander Zsukovnak, az Orosz Olimpiai Bizottság elnökének a Lokomotiv Jaroszlavl orosz jégkorongcsapatot szállító repülőgép katasztrófája miatt.

Hokitragédia – már mind a 43 áldozat holttestét megtalálták

Olvass tovább »

Tony Blair sógornője Izrael lerohanására szólít fel

Kínos helyzetben hozta a volt miniszterelnököt sógornője

Nagygyűlés volt Londonban, a napokban: a gyönyörűséges Trafalgar-téren az izraeli politikát bírálók protestáltak. „Izrael, a napjaid megszámláltattak!” – hirdette az egyik tábla, a másikon a világ békéjét fenyegető Izraelről értekeztek, a harmadikon Jeruzsálem felszabadítását követelték… s a tiltakozók rendezvényén megjelent és beszédet mondott egy negyvenhárom éves, kétgyermekes asszony is: Lauren Booth.

A csinos szőke nő nem más, mint a volt brit kormányfő, Tony Blair sógornője. Annak a Blairnek a családtagja, aki amúgy a közel-keleti rendezésben közvetítő, úgynevezett Négyek különmegbízottja, és célja állítólag a palesztin-izraeli megbékélés elősegítése.

Booth asszony számára egyébként nem teljesen idegen a közel-keleti politika világa: még a londoni tüntetés előtt ugyanis ő is részt vett a Gáza felé tartó flotilla-tüntetésen. A londoni gyűlésen pedig kifejezetten harcias beszédet mondott. Arra szólította fel Libanont, Jordániát és Egyiptomot, hogy legyenek szívesek lerohanni Izraelt!

Plakátot tartó kisfiú a tüntetésen

Olvass tovább »

Kadhafi hangüzenetben tagadta, hogy elmenekült volna az országból

Különös hangüzenetet küldött Kadhafi

Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai vezető egy szíriai televízióban csütörtök hajnalban lejátszott hangüzenetben tagadta, hogy elmenekült volna Nigerbe.

“(Az ellenségnek) nem maradt más eszköze, mint a pszichológiai háború és a hazugságok. Legutóbb azt mondták, hogy látták Kadhafit egy Niger felé tartó konvojban” – mondta a damaszkuszi székhelyű Arráj tévében lejátszott felvételen, amely több nap után az első üzenet volt a részéről.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: