Néptánc Szegeden és Algyőn – galéria

Szeged – Néptáncosok szórakoztatták a szegedieket szerdán délután a Reök- palotánál Táncolj velünk, Szeged! című műsorukkal.

A Folk-Híd Nemzetközi Néptáncfesztivál programjaként ma 17 órától az algyői faluház színháztermében lép fel 4 néptánccsoport, köztük a Hasad török táncegyüttes. Pénteken és vasárnap 20 órától a Szeged Táncegyüttes székházában tartanak folklórbemutatót.

 

Néptánc Szegeden és Algyőn. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Néptánc Szegeden és Algyőn. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

 

Olvass tovább »

Kisebbségbe szorultak a házaspárok Amerikában

Az amerikai háztartásokban először csökkent 50 százalék alá házaspárok aránya, ami történelmi eltolódást jelent az amerikai család fejlődésében a kevésbé hagyományos együttélési formák javára – közölte a The New York Times.

 

Olvass tovább »

Kinek állhat érdekében az atomerőművek bezáratása?

Szacsky: Az emberek ne üljenek föl ostobaságoknak

Kovács András
Egyelőre nincs olyan megújuló energiaforrás az emberiség kezében, amelynek révén ki lehetne váltani a most működő atomerőműveket – mondta el Szacsky Mihály, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) professzora a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának szerda esti rendezvényén. A szakember élesen bírálta a napjainkat uraló atomhisztériát, mivel szerinte ezek mögött komoly gazdasági érdekek állhatnak.

 

 

Olvass tovább »

BUDAPEST ZÁSZLÓT CSERÉL

Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint Budapest eddigi zászlaja más zászlóval könnyen összetéveszthető a nagyfokú hasonlóság miatt

BUDAPEST ZÁSZLÓT CSERÉL

BUDAPEST ZÁSZLÓT CSERÉL

Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés 21 igen és 2 nem szavazattal szerdán. Az MSZP képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is. A Fidesz és a Jobbik képviselői igennel szavaztak.Az MSZP és az LMP nemmel voksolt. A szocialisták szerint nem méltő a fővároshoz a zászló átrajzolása


Olvass tovább »

Gyurcsány kétharmada!

Szerető Szabolcs: A szocialisták például olyan fegyvereket élesítenének be a kormány sarokba szorítására – népszavazás, utcai nyomásgyakorlás -, melyek használatát néhány éve a demokrácia elleni legdurvább támadásként értékelték. És ha még el is tekintenénk attól, hogy Gyurcsány mostani leszavazói korábban hány bizalmi szavazáson vállaltak közösséget vele és a politikájával, a hiteles baloldali fordulat kellékei akkor is hiánycikknek számítanak az MSZP-ben, kezdve a politikusi garnitúrával. Baloldali pártként vajon meddig kívánják még ostorozni a bankok és a multik megadóztatását, az eddigi kiváltságosok bevonását a közteherviselésbe? Ilyesmiről a kongresszuson nem sok szó esett. Miként az őszödi beszédről sincs öt éve nagyon más mondandójuk, mint most Gyurcsánynak: a kiszivárogtatása a politikai és erkölcsi fekély. Így nehezen fog menni.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc

Olvass tovább »

BÖRTÖNNEL BÜNTETHETŐK A SPORTHULLIGÁNOK

Akár két év szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik megzavarnak egy sportrendezvényt

 Szeptembertől akár két év szabadságvesztéssel is büntethetik azokat, akik megzavarnak egy sportrendezvényt. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára többek között erről is beszélt azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet  a parlament előtt álló törvénymódosítási javaslatokkal kapcsolatban tartottak.

Erkölcsi hullák

Álláspont

Ocsmány színjátéknak volt kénytelen teret adni tegnap a Pest Megyei Bíróság. Stohl András mellett demonstrálva felvonultak a művészvilág ismert alakjai. Találgatni sem kell, hogy a neves urak és hölgyek mit kerestek a tárgyalóteremben, hiszen az előző napon petíciót fogalmaztak, amelyben arra kérték a bíróságot, hogy ez a „segítőkész, dolgos, intelligens, érzékeny ember, a hazai színjátszás pótolhatatlan művésze” ne kapjon letöltendőt. Mi több, kerek perec leírták: abban reménykednek, hogy az ítéletnél figyelembe veszik majd a véleményüket.

Olvass tovább »

Stohl Buci, az illuzionista

Seszták Ágnes: Kérdezhetnénk, kit érdekel Stohl András kabarészáma és örökös mantrája, hogy jaj, de nagyon szégyelli magát. Az egész egy profin koreografált színielőadás. Szabadulás a kellemetlen ténytől, hogy a bíróság első fokon két év és négy hónap börtönben letöltendő büntetésre ítélte, öt évre bevonta a jogosítványát, három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Nahát! Felhorgadt erre a színészszakma, élén Bodrogi Gyulával, a meghitt vadászcimborával, de szorosan mögé csatlakozott Kulka, Kern, Garas, Törőcsik, Alföldi és még néhány megmondó és tiltakozó művészember. Példátlan, hogy a magyar bíróságot egy lobbierő ilyen nyomás alá helyezze. Ha nem lennék jóhiszemű, rejtett politikai provokációnak minősíteném, hogy egy cserbenhagyásos gázolót, egy részeges, kábszeres, önmagát megjátszó személyt sietnek kimosni a trágyából, ahová magát navigálta. Ezek az emberek, bármekkora művészek is, el vannak tévedve a jogegyenlőség tekintetében. A törvény előtt nem valamely különleges elbánást érdemlő személy, hanem egy fékezhetetlen alak áll, akit ha nem ítélnek el, rövidesen megismétli a tettét.

Olvass tovább »

Ki érti ezt? A britek fele német

London – A britek fele német – erre jutottak brit tudósok genetikai vizsgálatok révén.

Felfedezésük feltehetően magukat sem lepte meg, mivel közismert, hogy tömegével – becslések szerint 200 ezren – özönlöttek angolok – az angol is szász törzs volt – az V–VI. században a mai Anglia délkeleti részére a római birodalom bukása után, csupán egy Arthur nevű hadúr (belőle lett később a legendás Artúr király) szakasztotta meg emberöltőre az angolszászok britanniai terjeszkedését.


Olvass tovább »

Gesztuspolitika a semmiért

Ugró Miklós: Igazat kell adnunk Mesterházy Attilának, s tesszük ezt minden ironikus felhang nélkül, mert valóban rendkívül sikeres tanácskozás volt, ugyanis nem történt semmi. Márpedig kifejezetten azzal a céllal hívták össze a nagygyűlést, hogy ne történjék, ne történhessen semmi, s eme fennkölt feladatra a nagy tekintélyű grémium tökéletesen megfelelt. Persze nem ment ez könnyen, a párt legjobbjai keményen megküzdöttek ezért a semmiért. Világraszóló diadalként sorolják is elő ennek a semminek az összetevőit. Nem változott a párt neve! Ez ám a siker! Hiszen valós veszélyként fenyegette a szocialista pártot, hogy a rettentő erejű és befolyású, tizenkét tagú Demokrata Párt szőröstül-bőröstül bekebelezi őket székházastól, infrastruktúrástól, Táncsics alapítványostól együtt, tán még Lendvai Ildikóval sem téve kivételt.
Olvass tovább »

Összeszűkült, de lesz völgy

Fesztiválszezon. Az idén csak Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön lesznek programok

Három falut elvesztett a Művészetek Völgye – jelentette be Márta István a kapolcsi összművészeti fesztivál programjáról tartott sajtótájékoztatón tegnap: az idei völgy vendégeit Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend látja vendégül. Az idén először azonban filmfesztivál is várja a látogatókat: Bokréta és biciklilánc címmel a DocuArt és a Néprajzi Múzeum közös szervezésében öt napon át amatőrök és professzionális alkotók munkáit láthatják a vendégek. A zsűri elnöke Sebő Ferenc lesz.

 

A művészek a sajtótájékoztatón elénekelték a Völgydalt (Fotó: Hegedüs Róbert)

A művészek a sajtótájékoztatón elénekelték a Völgydalt (Fotó: Hegedüs Róbert)

Olvass tovább »

Napi abszurd

Mesterházy, a jósnő.
„A Fidesz már elvesztette a 2014-es választást – mondta Mesterházy Attila Miskolcon.”

A KÖZTEREKRE VONUL A ZENE

Közel 60 budapesti és 20 vidéki helyszínen zajlik az idei Zene Ünnepe. 160 zenei produkció valósul meg az egész napos, ingyenes örömünnepen, amelyet először 1982-ben tartották Franciaországban.

A fővárosban többek között a Ferencvárosban, a Millenárison, valamint az R33-ban, az A38-on, a Gödörben, a Corvintetőn, a Pótkulcsban, a Szimpla Kertben, a Liszt Ferenc téren adnak ingyenes koncerteket pályakezdők és befutott muzsikusok.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: