Szanyi: Gyurcsány maga adta át a sajtónak az őszödi beszédet

Szanyi_Tibor

Szanyi Tibor (MSZP)

MNO – PK
Szanyi Tibor szerdán a Facebookon folytatta a Gyurcsány-szimpatizánsokkal vívott szópárbajt: most az őszödi beszéd került szóba. Kijelentette: azt a beszédet maga a szónok és közvetlen munkatársai, közös döntéssel adták át a sajtónak.

Szanyi hozzászólása egy bejegyzésre: „Kedves Norbert! Azt ugye nem tudjuk, hogy ki szavaz az MSZP-re, hiszen ez titkos, illetve csupán hivatkozás. Ez tehát a legkevésbé sem jogosít fel senkit arra, hogy beleszóljon a párt belső életébe. Ahhoz tagnak kell lenni, habár még ekkor sem biztos, hogy az MSZP-re szavaz az illető. Nekem a saját pártszervezetemben van olyan, nem is egy, aki még hangoztatja is, hogy másra szavazott. Ami pedig az őszödi beszédet illeti, nos e tekintetben kérlek, ugord meg azt a logikai lécet, hogy ha az egy jó beszéd volt, akkor miért is baj, hogy kiszivárogtatták? Ha pedig ártott a kiszivárogtatás, akkor rossz beszéd volt. Én a magam részéről és a magam számára elég világos képpel rendelkezem a történtekről. Ha te is, akkor minden rendben.”
Olvass tovább »

Bajnai elhatárolódott önmagától

Bajnai Gordon

Bajnai Gordon

Szabó Anna: Bajnai meghallgatásával nem jutottak előbbre: a volt miniszterelnök kulturáltan határolódott el saját magától, amikor a felelősség kérdése vetődött fel. A korábbi kormányok vétkeit felemlegetve ugyanis elfelejtette részletezni, hogy 2006-tól ő először kormánybiztosként, majd önkormányzati és fejlesztési, végül gazdasági miniszterként épp ezeknek a saját megfogalmazása szerint “sorozatos hibákat” elkövető kormányoknak volt az oszlopos tagja.

 

Olvass tovább »

Folytatódik a hazugságokra épülő hecckampány

Az Európai Parlament (EP) liberális, szocialista, zöld és kommunista frakcióinak nyomására a magyar Alaptörvényről rendeztek vitát az EP mai plenáris ülésén. A vita alatt az Európai Bizottság ismételten leszögezte: nincs hatásköre a nemzeti alkotmányok vizsgálatára, az alkotmányozás kizárólag egy ország szuverenitásába tartozik. A felszólalások során ugyanakkor ismételten bebizonyosodott: az EP szocialista, liberális, zöld és kommunista frakciói a tények figyelmen kívül hagyásával, jogalap nélkül is kétségbeesetten folytatják hazugságokra és csúsztatásokra épülő politikai hecckampányukat az Alaptörvénnyel és Magyarországgal szemben – írja közleményében az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportja.

Az Európa Parlament

Az Európa Parlament

Olvass tovább »

Megkezdődött a Mediawave fesztivál Szombathelyen

Megkezdődött a Mediawave fesztivál Szombathelyen

Megkezdődött a Mediawave fesztivál Szombathelyen

Kiállítás-megnyitóval, látványos bemutatókkal vette kezdetét Szombathelyen a 21. Mediawave Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivál, amelynek rendezvényei június 11-ig tartanak.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szombathelyi Művészeti Intézete vizsgakiállításának megnyitója egyfajta előrendezvénye volt a fesztiválnak, amely bevallottan szeretne minél jobban kötődni a “város kulturális szövetéhez”, ebbe a folyamatba tartozik az egyetemmel való szorosabb együttműködés is – mondta Sragner László, a Mediawave Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében a rendezvénysorozat és a város egymásra találását példaértékűnek nevezte. Szombathely ugyanis idén másodszor ad otthont a Mediawave-nek, amely 19 év után tette át székhelyét Győrből a vasi fővárosba.
Nagyon jó látni azt, hogy itt egy szerencsés egymásra találás történt, külön is érték az, hogy egy ilyen jellegű kulturális aktivitás – amely korábban is jellemző volt a Mediawave-re – folytatódhat Magyarországon 2011-ben, vidéken. A rendezvény már bizonyított évről-évre, tehát a szervezők nyugodtak lehetnek abban, hogy az állam továbbra is segítséget, támogatást nyújt majd – ígérte.

A Szombathelyi Képtárban tartott fesztiválnyitó a köszöntők után egybefonódott Sinai Varga Gizella Iránban élő festőművész Útleírás című kiállításával, amely egy hangulatos performance-szal zárult az iráni-magyar festő lánya és unokája részvételével.

 

MEDIAWAVE FILMAJÁNLÓ

MEDIAWAVE FILMAJÁNLÓ

Olvass tovább »

Toroczkai László feljelentette Kövér Lászlót

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Toroczkai László a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznél Kövér László, az Országgyűlés elnöke ellen – jelentette be csütörtökön Budapesten az ellenzéki politikus. A jobbikos politikus elmondta: azért jelentette fel a Házelnököt, mert május 20-án a kapuőrség Kövér László személyes utasítására nem engedte be az Országgyűlés épületébe. Toroczkai László külföldi vendégeivel együtt jött az Országgyűlésbe, ahol megmutatta volna vendégeinek a koronát és a Parlament épületét.

A jobbikos képviselő szerint a házelnök kitiltotta őt a parlament épületéből

A jobbikos képviselő szerint a házelnök kitiltotta őt a parlament épületéből

Olvass tovább »

Budai: Gyurcsány felelősségét is vizsgálni kell a péti Nitrogénművek ügyében

MTI – Büntetőfeljelentést tesz a péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyében az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés bűntettének és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt. Budai Gyula ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hozzátéve, hogy szerinte az ügyben vizsgálni kell az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc felelősségét is. Az ügy részleteiről szólva a kormánybiztos kifejtette: az állam készfizető garanciát vállalt a Nitrogénművek 50 millió eurónyi, továbbá 10 milliárd forintnyi hitelének felvételéhez.

Azt, hogy az állam milyen garanciákkal rendelkezik, ha a cég csődbe megy, egy 2008. decemberi kormányhatározat rögzítette, amelyet azonban egy hónappal később úgy módosítottak, hogy a korábban felsorolt biztosítékok – így például a Nitrogénművek ingatlanvagyona és részvényei 76 százaléka – közül egy sem szerepelt benne – mondta Budai Gyula, aki ezek alapján kijelentette: a péti Nitrogénművek úgy kapott 50 millió eurót 80 százalékos bankgaranciával és 10 milliárd forint fejlesztési banki hitelt 100 százalékos állami garanciával, hogy semmilyen fedezetet nem biztosított az állam javára.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: