16 ÚJ DÍSZPOLGÁRA VAN IDÉN BUDAPESTNEK

Hutiray Gyula személyében új főpolgármester-helyettes kezdi meg munkáját

Rekordszámú díszpolgári címről döntött a fővárosi közgyűlés: összesen 16-an nyerték el a kitüntetést. 14 díszpolgárt a Fidesz, kettőt pedig az ellenzék javaslatára szavaztak meg.

Az idei díszpolgárok névsora: Balczó András öttusázó, Csukás István író, Egerszegi Krisztina úszó, Eperjes Károly színművész, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Kopp Mária, a SOTE főigazgató-helyettese, Kovács Kati énekes, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Elvis Presley amerikai énekes, Sánta Ferenc zenész, Skrabski Árpád demográfus-szociológus, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Szirtes Ági színművész és Lech Walesa volt lengyel államfő.

Olvass tovább »

Elfogyott Obama türelme, békét sürget az elnök

Barack Obama a legnagyobb amerikai zsidó lobbi, az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága vasárnapi, Washingtonban tartott kongresszusán is azt hangoztatta, amit a múlt héten: az izraeli–palesztin békének az 1967-es határokon kell alapulnia.

„Csütörtökön mindössze nyilvánosan is kijelentettem azt, amit bizalmasan már régen elismertünk. Nem várhatunk még évtizedekig a békére. A világ túl gyorsan halad. Az Izraellel szembeni kihívások csak növekednének. A késlekedés aláássa Izrael biztonságát és azt a békét, amit az izraeliek megérdemelnek” – mondta az amerikai elnök, és újólag felszólította a Gázai övezetet uraló Hamaszt, hogy „ismerje el Izrael létezési jogát”, amit a mozgalom rögtön visszautasított.

Olvass tovább »

Hazatértek a Seychelle-szigetekről Vilmos hercegék

MTI – Hazatért szinte államtitokként kezelt nászútjáról Vilmos herceg, a brit trón várományosa és felesége, Katalin cambridge-i hercegnő.

A hazatérésükről szóló szombati londoni bejelentésből derült csak ki hivatalosan, hogy a hercegi házaspár a Seychelle-szigeteken töltött tíz napot, bár a brit sajtó az utóbbi napokban már tényként írt arról, hogy Vilmos és Katalin az Indiai-óceánban, Afrika partjaitól keletre fekvő szigetcsoportra utazott.

Olvass tovább »

Kitiltották Lars von Triert a Cannes-i Filmfesztiválról

MTI – Hitlerrel kapcsolatos megjegyzései miatt kitiltották Lars von Triert a Cannes-i Filmfesztiválról. Előző napon megrökönyödést váltott ki a dán rendező, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, “Izraeltől tényleg a falra lehet mászni”.

Olvass tovább »

“A magyar lakosság a világon az egyik legbizalmatlanabb”

Közösség a társadalmi felelősségvállalásban címmel tartott konferenciát az Ökumenikus Segélyszervezet. A vállalati önkéntességről tartott tanácskozáson Lévai Anikó, a szervezet jószolgálati nagykövete arra hívta fel a figyelmet, hogy 2011 az önkéntesség éve.

Olvass tovább »

Ennyibe fog kerülni Japánban az újjáépítés

Japánban meghaladhatja a 180 milliárd dollárt az állam költsége az újjáépítésből. Erre minden bizonnyal kötvényt fognak kibocsátani, és fedezetül adóemelés lehetséges.

“A kormánynak 10-15 billió jenbe (122-184 milliárd dollár) kerülhet az újjáépítés (a március 11-i földrengés és szökőár nyomán). Megértem azok véleményét, akik szerint kötvényt kell kiadnunk. Ám nem adósodhatunk el nyakló nélkül, gondolnunk kell arra, hogyan fizetjük vissza a pénzt… Ez fontos, hogy fenntartsuk a piac bizalmát a japán államháztartás iránt” – mondta a társadalombiztosítás és az adóügy átfogó reformjával megbízott miniszter, Joszano Kaoru vasárnap egy tévényilatkozatában.

Olvass tovább »

A lezuhant Air France-gép kapitánya nem volt a pilótafülkében

A 2009-ben szerencsétlenül járt Air France gép kapitánya nem volt a pilótafülkében a lezuhanáshoz vezető jelenségek észlelésekor – állította vasárnap a Spiegel német hírmagazin a fekete dobozok kiértékelésére hivatkozva.

A francia légitársaság 2009. június 1-jén Rio de Janeiróból Párizsba tartó, az Atlanti-óceánba zuhant járatának a közelmúltban megtalált fekete doboza rögzítette Marc Dubois hangját, amint a pilótafülkébe berohanva adott utasításokat.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: