Magyarország – Új alkotmánya van az országnak + Videó

262 igen, 44 nem és egy tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés az új alaptörvényt.Ez az alaptörvény legitim, nemzeti, nem kirekesztő, ellenben integráló, hagyománytisztelő, de a jövőbe tekintő, tiszteletreméltó alkotás – hangsúlyozta Kövér László a zárószavazás után.

Az új alaptörvény magyar, de mint a magyar nemzet ezer esztendeje, befogadó – jelentette ki Kövér László a zárószavazást követően, hozzátéve: az új alkotmány egyenjogú, államalkotó közösségeknek tekinti az országban élő nemzetiségeket.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy az új alaptörvény történelmünk és civilizációnk alapjaként fogadja el a kereszténységet, biztosítva ugyanakkor mindenki számára a lelkiismereti szabadságot. Mint mondta, az emberi és polgári jogokat az Európai Unió Alapjogi Chartája alapján állapítja meg, valamint szót ejt az emberek önmaguk, családjaik és közösségeik iránti felelősségéről és kötelezettségeiről is.

.

Ez az alaptörvény legitim, nemzeti, nem kirekesztő, ellenben integráló, hagyománytisztelő, de a jövőbe tekintő, tiszteletreméltó alkotás – hangsúlyozta.

Kövér László beszéde végén köszönetét fejezte ki az állampolgároknak és közösségeiknek, a szakembereknek és műhelyeiknek, a konzultációs testület minden tagjának, valamint minden képviselőnek, aki részt vett hazánk új alkotmányának a megalkotásában.

(fidesz.hu)


Kapcsolódó
A Nemzeti hitvallás szövege
Bővül a sarkalatos törvények köre
Az államfő elfogadott költségvetés hiányában feloszlathatja a Parlamentet
Alkotmányos intézmény lesz a Költségvetési Tanács
Tizenkét évre szól az alkotmánybírák mandátuma
Kúriára változik a legfőbb bírósági szerv elnevezése
%d blogger ezt kedveli: