Korpa között

Huth Gergely

Huth Gergely

Álláspont

Furcsa társaság gyűlt össze szombaton a Hősök terén. A múlt és a jövő, Nyugat és Kelet járt násztáncot történelmünk hőseinek lába előtt. Szemtanúi lehettünk annak, miként öleli keblére a nyugati szociáldemokrácia a magyar munkások árulóit, s utóbbiakkal (kénytelen-kelletlen) miként parolázik a hazai szakszervezeti mozgalom tisztább, azaz a diktatúrában nem kompromittálódott része. Mondhatjuk, szakszervezeti fronton most kezdődött el az, amit a nagypolitikában éppen lezárni igyekeznek: az átmenet két zavaros évtizede. A két évtized, amelyben összekeveredett a máj a malacka kevésbé ízletes alkatrészeivel, s amelyben a Kádár-rendszer hivatalos, fizetett ellenzéke a liberalizmus legfőbb képviselőjeként léphetett fel, az egykori reformkommunisták a demokrácia kérlelhetetlen őrei lettek, a tömeggyilkos ávósok famíliái pedig mint a piacgazdaság szeplőtlen tényezői fúrták be magukat a felső tízezer, majd a legvagyonosabb száz körébe.


Óriási parádé helyszíne volt tehát a főváros szíve, a fülledt emlékű Budapest Parádét megszégyenítően színes forgatag vonult végig a Hősök terétől az Oktogonig. Budapest is megtapasztalhatta, milyen a nyugati érdekvédelem: vidám és hangos. Az Európa minden tájáról idesereglő ezrek számára jó kis dzsembori lehetett az alkalom. Hiszen a Lajtán túl a nyomor is „jóléti”, és miért ne lármáznák fel a fél kontinenst mondjuk négyezer helyett négyezer-ötszáz eurós bért követelve a francia kikötői melósoknak, vagy szót emelve a „megszorítások” ellen (ami a nyugatiak számára nagyjából azt jelenti, hogy az új Merci megvételét el kell halasztani egy évvel), ha van sör, virsli, zene és társaság. Csak az a kérdés, hogy John Monksnak, az Európai Szakszervezetek Szövetsége főtitkárának nem volt-e ciki megfogni a mikrofont Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke után. Nem ragadt-e át rá a köztörvényes tolvajlás leprája, amelyben szinte valamennyi MSZOSZ-vezető nyakig érintett. Elmagyarázta-e bárki Monksnak, hogy a hazai szövetséges a diktatúrában még az állampárt jobbkeze volt, és hiába öntötték le a SZOT-ot némi szósszal, az utódszervezet a mai napig kitart a posztkommunisták mellett, s tüntetni is kizárólag akkor hajlandó, ha futtatói éppen kiszorulnak a hatalomból. Elmesélte-e bárki a főtitkár úrnak, hogy Magyarországon a dolgozók érdekeinek védelme annyit jelentett, hogy aki jókor volt jó helyen, néhány forintért a saját nevére vette a szakszervezeti ingatlanvagyont. Hogy itt szakszervezeti vezetőből szocialista kormányzás idején akár miniszter is lehet, és hogy errefelé az állami nagyvállalatok többmilliós fizetésekkel szelídítik meg az amúgy sem habzó szájú érdekvédőket. És nem volt-e ciki Palkovics Imrének vagy Gaskó Istvánnak felállni ugyanarra az emelvényre? A két vezérnek, akik a gyurcsányizmus legfojtogatóbb éveiben bátran kiálltak a kórház-privatizáció, a vizitdíj vagy a vasútvonalak likvidálása ellen, miközben a szónoktársak, például Patakyék és Borsikék lapultak, mint fűben az ebürülék. Vajon éreztek-e kellemetlen szagokat az árulók körében? Aki korpa közé keveredik, ugye, azt felfalják a disznók.

Apropó, Gyurcsány máris sietett hajbókolni a szakszervezetisek előtt, mint a Facebookon írta, „emeli a kalapját, imponál neki az erő”. Ha a bukott kormányfő elismerésének a kivívása volt a cél, akkor gratulálunk, az akció sikerült. Pedig legitim és nagyon is aktuális érvekkel állt elő a szónokok jó része. A Fidesz egy évvel ezelőtti kampánygyűlésén is elhangozhatott volna, hogy megszorítással nem lehet válságot kezelni, vagy hogy a neoliberális szélsőséges gazdaságpolitika vezette be, hogy nincs közösségi, csupán egyéni érdek. Az is teljesen természetes, hogy az elszámolt adókulcsból fakadó bércsökkenés ellen vagy a táppénzek kurtítása miatt szót emel az érdekvédelem. Nem beszélve Európa legszegényebb orvosairól, akik okkal követelnek méltányos fizetéseket és körülményeket. A szakszervezeteknek akkor is kutya kötelességük kiállni a munkavállalók jogaiért, ha tudjuk, a kormány nem örömében, hanem a Gyurcsányék által összehozott tízezermilliárd forintos többlet-államadósság miatt kénytelen takarékoskodni, nincs ezzel tehát semmi baj. De uraim, ezekkel? Ilyen társaságban minden jogos törekvés nevetségessé válik. Mint az egyik szombati felvonuló transzparense, amelyen ez állt: Népi demokráciát! Köszönjük, azt már kipróbáltuk…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: