Schiff András Bayerről, Orbánról, a Jobbikról

 

Az Olaszországban élő Schiff András magyar zongoraművésszel készített interjút a Süddeutsche Zeitung.

Megfenyegették a Kossuth-díjas művészt: Mindkét kezét levágják

Megfenyegették a Kossuth-díjas művészt: Mindkét kezét levágják

A csaknem egyoldalas interjú a német liberális napilap pénteki számában jelent meg, és abban Alex Rühle Schiff Andrást a többi között a The Washington Postban megjelent írásáról, a készülő új alkotmányról, a szélsőjobboldal helyzetéről, az uniós elnökségről, a médiatörvényről és Orbán Viktorról kérdezte.

Az interjú első részében Schiff arról beszélt: nem számított arra, hogy az amerikai lapban megjelent rövid szövege miatt Magyarországon “zsidó disznóként” és “hazaárulóként” fogják megbélyegezni.

Schiff András: “Lehet pakolni a bőröndöt”


Miközben – mint az újságíró kérdésére válaszolva kiemelte – a Magyar Hírlapban őt, továbbá Daniel Cohn-Benditet és a The Guardian szerkesztőjét, Nick Cohent “bűzölgő ürüléknek” nevező Bayer Zsoltot nem perelték be, sőt a Fidesztől nem sokkal később a tekintélyes kulturális díjnak számító Madách-díjat kapott.

Szavai szerint ez is azt mutatja, hogy a Fidesz “nem határolódik el a szélsőjobboldaltól”. Hozzátette, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt és Bayer Zsoltot “szoros barátság” köti össze.

A lap újságírójának arra a kérdésére, vajon Bayer Zsolt kapcsán a magyar miniszterelnököt, a Fidesz elnökét “fasisztának” nevezné-e, Schiff András azt válaszolta: “Orbán Viktor nem fasiszta, ő csak egy radikális karrierista és nacionalista populista.”

“De hagyja, hogy a kristálytisztán szélsőjobboldali Jobbik – amely a parlamentben 47 képviselővel rendelkezik – gátlástalanul gyűlölködjön” – vélekedett Schiff, a Jobbikot “nyíltan antiszemita, a romák ellen uszító és Nagy-Magyarországról álmodó pártnak” nevezve. Természetesen mindenütt vannak szélsőjobboldali szakadár pártok. És természetesen a legtöbb magyar nem szélsőjobboldali.

“De a szélsőjobboldali kisebbség túlságosan erősen nyomja rá bélyegét a politikai vitákra Magyarországon” – jelentette ki.

A készülő új alkotmánnyal a nemzeti hitvallás címet viselő preambulumban említett ezeréves magyar államra utalva azt hangoztatta, hogy az – mint fogalmazott – “nem illik Európához.” Szerinte Magyarország ázsiaiak, zsidók, szlávok, baltiak és közép-európaiak olvasztótégelye, ezért “nem érti ezt a nacionalizmust”. “Elvégre nem kutyatenyésztőnél vagyunk” – tette hozzá.

A Berlusconi és Orbán Viktor közötti különbséget firtató kérdésre azt válaszolta: “Berlusconi viccfigurává vált, akin csaknem mindenki nevet.” “Orbánról azonban nem ismerek viccet, ez az ember veszélyes” – tette hozzá.

A világ nyelvi izolációnk miatt nem is tudja, hogy mi történik Magyarországon – fogalmazott a zongoraművész, aki szerint ezért a parlamentben “hihetetlen dolgok” hangozhatnak el, mert tudják, hogy külföldön ezt úgysem fogják megérteni. Ezzel összefüggésben említette az országgyűlésben az Alföldi Róbertet ért bírálatokat.

Schiff szerint Orbán szorgalmasan dolgozik azon, hogy teljesen átalakítsa az országot. Ennek kapcsán a kultúra területén “igazi tisztogatásokról” beszélt. Orbán Viktor mindenhova a saját embereit ültette – jelentette ki.

Heller Ágnes ügye – mint fogalmazott – “a sztálinista látszatperekre emlékezteti, mert el akarnak hallgattatni egy nagy filozófust, mert az a kormányt kritizálja”.

Orbán Viktor március 15-i beszéde kapcsán úgy vélte: egy hivatalban lévő soros elnöknek szerinte nem lenne szabad Brüsszelt a Habsburgokhoz vagy Moszkvához hasonlítania.

A médiatörvénnyel kapcsolatos kérdésre válaszolva pedig arra utalt, hogy a testület – amely azt vizsgálja, hogy valaki megsértette-e a törvényt – öt fideszes emberből áll.

Hozzátette, hogy annak élén egy olyan elnöknő áll, akinek – mint fogalmazott – “egyetlen újságírói képesítése, hogy egy sikamlós magazin főszerkesztője volt”.

MTI

3 hozzászólás to “Schiff András Bayerről, Orbánról, a Jobbikról”

  1. szél Says:

    Magyarországnak magyar alkotmányra van szüksége ,nem az orosz sztalini tákolmányra,nem vagyunk orosz gyarmat ,a régi alkotmány ország törvényeinek nem felel meg és nem a magyar érdekeket szolgálja .Az alkotmánykényszer variáció a szocik fejéből pattant ki,nincs sehol elő írva az alkotmányozás korlátozás,minden esetben szükséges alkotmányozni ha az ország helyzete megkívánja,most ez történik a Fidesz kormányzása alatt.Lehet riogatni a kádári proletár diktatúra módszereivel,PL:Hatalom bebetonozás,Diktatúra építése,Demokrácia lebontása ,Félelemkeltés, rettegtetés ,Önálló gondolkodás tiltása,Ország gazdasági tönkretétele,szerencsére ez a korszak megbukott a gyurcsanyista – bajnai korszakkal bezárólag.

  2. djhambi Says:

    Esterházy Péter tekintélyelvű és avitt eszméjű alkotmányról beszél, Kornai János autokrácia kiépüléséről, Sólyom László szerint nincs valódi oka az alkotmány átírásának, Az Alkotmánybíróság elnöke pedig támadja az Alkotmánybíróság jogainak korlátozását. Magyarország legnagyobb közgazdászai, jogászai és művészei közösen támadják az új alkotmányt, melyet április 18-án vélhetően elfogadnak, és Schmitt Pál alá is ír – reméljük, nem írja el a nevét.

  3. szél Says:

    Heller Ágnes ellen tiltakoztak Berlinben
    http://www.mno.hu/portal/776877
    Kottász Zoltán (Berlin)
    Tiltakozunk az ellen, hogy hamis vádakkal támadják Magyarországot külföldön, és tiltakozunk az ellen, hogy egyesek tagadják az emberi jogok brutális megsértését, kigúnyolják az emberi jogokat – ezekkel a szavakkal magyarázta Vida Péter, hogy az általa alapított Szövetség a Német-Magyar Párbeszédért egyesület miért szervezett tüntetést szombaton Berlinben a Világkultúrák háza elé.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: