„Befejeztem” Eltűnik a médiából Bakács Tibor

Bakács "Settenkedő" Tibor

Bakács "Settenkedő" Tibor

Nem igazán kedvező hallgatói vélemények érkeztek.

„Befejeztem a pályafutásom a médiában” – mondta a Borsnak az újságíró. Bakács Tibor jelenleg csak a Hócipő munkatársa, egyszer talán még a Klubrádióhoz is visszatérhet – de nem most, 1 hónaposra tervezett felfüggesztése lejártakor.

Sajttal ette volna a szalámit Bakács Tibor (+videó)

Bakácsnak nem sikerült kisettenkednie a szalámival

„Számtalan hallgatói visszajelzés érkezett, sokan mondták el a véleményüket az esetről, és ezek nem voltak kedvezőek Tiborra nézve. Nem tudom megmondani, mikor térhet vissza közénk, ehhez az kell, hogy mi és a közönség is megemészthessük a történteket” – mondta a lapnak Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője.

A Hócipő főszerkesztője kiállt Bakács mellett. „Arra törekszem, hogy a legjobbak írjanak a Hócipőbe, és Tibor közéjük tartozik. Bevallom, tartottam egy kicsit attól, milyen lesz a fogadtatása, de eddig csupán egyetlen olvasónk élt kifogással. Nem értek egyet azon kollégáimmal, akik egyfolytában erkölcsi magasságokból beszélnek. Úgy érzem, Bakács Tibor már megbűnhődött azért, amit tett” – nyilatkozta Farkasházy Tivadar.

Bakács a Velvetnek korábban elmondta, hogy akár a bulvárt is bevállalná születendő gyerekéért. A lap azt írja, hogy a szalámilopás állítólag jól jövedelmez a műsorvezetőnek, ráadásul személyiségi jogainak megsértése miatt milliókat is kaszálhat, ugyanis kiszivárgott egy biztonsági felvétel az áruházból, ahol szalámit lopott.

atv.hu / Velvet / Bors

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: