Deborah Eisenberg amerikai novellista nyerte idén a rangos díjat

Deborah Eisenberg - amerikai novellista

Deborah Eisenberg - amerikai novellista

A nonprofit PEN/Faulkner Alapítvány kedden jelentette be, hogy a válogatási folyamat végén a díjra esélyes négy mű közül a The Collected Stories of Deborah Eisenberg című gyűjteményes novelláskötetet választották az év legkiemelkedőbb alkotásának.

Az elismeréssel 15 ezer dolláros (hárommillió forintos) jutalom is jár Eisenbergnek.
Az alapítvány méltatásában “kivételes nyelvezetéért, valamint a gondolatok és érzelmek finom megjelenítéséért” dicsérte az írónő munkáját.

A díjat amerikai írók alapították 1980-ban a PEN nemzetközi írószövetséggel karöltve és William Faulkner után nevezték el, aki Nobel-díját részben egy fiatal szerzők támogatását célzó díj létrehozására ajánlotta fel. Az alapítvány célja, hogy megszerettesse az irodalmat, színes programjaival kapcsolatot teremtsen az amerikai írók és közönségük között – vázolta a szervezet hivatását a http://www.penfaulkner.org honlap.

Az elismerést korábban olyan írók nyerték el, mint Philip Roth, John Updike vagy E. L. Doctorow.

A Chicagóban felnőtt Eisenberg a hatvanas évek óta él New Yorkban. 2010-ben kiadott gyűjteményes könyve előtt négy novelláskötete jelent meg. A számos irodalmi díjjal kitüntetett 66 esztendős írónő a Virginia Egyetem tanára.

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: