Amerikai nagykövet: nincs helye félelemkeltő csoportoknak a politikai párbeszédben

Álarcot húznak fejükre a Magyar Gárda tagjai?

Nincs helye a civil politikai diskurzusban olyan csoportoknak, amelyek félelmet keltenek és az erőszakot hirdetik – írta Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet mai közleményében.

 

Olvass tovább »

A képviselő köteles részt venni az üléseken

Az ellenzéki MSZP- és LMP-frakció nem vesz részt az alkotmányjavaslatok aktuálisan zajló parlamenti tárgyalásán, de korábban, más előterjesztések vitája is sokszor hiányos padsorok előtt folyt.

Az Országgyűlés házszabálya a képviselők jogai és kötelezettségei között azt rögzíti: “A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja”.

A törvényhozás működését szabályozó jogforrásnak az Országgyűlés tárgyalási rendjéről szóló passzusaiban szerepel az is, hogy a képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni; a képviselőnek járó alapdíj összege arányosan csökken, ha a honatya a tárgyhónap napirendben előre feltüntetett szavazásainak több mint egyharmadán igazolatlanul nem vesz részt. E rendelkezés végrehajtásának szabályait a házbizottság állapítja meg.

Olvass tovább »

Meghalt Elizabeth Taylor

Fotó: MTI/EPA/Harrison Funk

Fotó: MTI/EPA/Harrison Funk

Hetvenkilenc évesen egy Los Angeles-i kórházban elhunyt Elizabeth Taylor. Az amerikai színésznő halálát szívelégtelenség okozta.

Elizabeth Taylor kilencévesen lépett először a kamerák elé. Hetven éven át tartó töretlen karrierje alatt ötven filmben játszott. Számtalan Oscar-díjra jelölték, és kétszer el is nyerte a legjobb színésznőnek járó elismerést.

Olvass tovább »

Mit sem változott…

Libya is a predominantly desert country. Up to 90% of the land area is covered in desert.

Libya is a predominantly desert country. Up to 90% of the land area is covered in desert.

Forró Péter: Kevés dolog van, amihez Gyurcsány ne értene – kormányzásból kapott csupán elégtelen érdemjegyet, igaz, ebből pótvizsgára sem bocsátható -, ezért aztán pallérozódik az elme, dagad a kebel, amikor sorait olvassuk. Most éppen azért marasztalja el Orbán Viktort, mert szerinte nem állt ki határozottan a líbiai háború mellett. A nagy arabszakértő, hogy ne hagyjon senkiben kétséget, nyomban el is magyarázza, mi a helyes politika most Líbia ügyében.

Olvass tovább »

Nem ér a nevem, káposzta a fejem!

tu-lu-lu

tu-lu-lu

Czakó Gábor: A keserves szocialista párt és az SZDSZ örökébe lépett LMP, népszerűen szólva a Lemp, egymásra talált.Olyannyira, hogy “teljes nézetazonosságban egybeforrtak”. (…)

Lényegében hadat üzentek. Kimondatlan, de döntésükből egyértelmű álláspontjuk szerint az ország kétharmados többsége által választott kormányzó csoportosulás nem legitim. (…)

Kivonulásuk azt jelzi, hogy döntésüket nem a parlamentekben szokásos jogi érvek, hanem a politikai gyűlölet vezérli.

Olvass tovább »

Gyurcsány Ferenc a hazugság szinonimája

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc neve Európában a hazugság szinonimájává vált, ezért ő az utolsó ember, akinek a tanácsára uniós ügyekben figyelni kellene – hívja fel a figyelmet közleményében Szijjártó Péter.

Kapcsolódó
Gyurcsány Ferenc gyáva és szánalmas!
Gyurcsány Ferenc képviselő vagy blogger?

Olvass tovább »

Sugárbetegséget mutattak ki három japán munkásnál

Fukusima

Fukusima

MNO – BL
Munka közben sugárbetegséget kapott három szakember Fukusima egyes számú atomerőművében csütörtökön, amelynek 1-es reaktorblokkjának vezénylőtermében részlegesen sikerült helyreállítani az áramellátást.

• 300 milliárd dollárból kezdhetik meg az újjáépítést Japánban

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: