A dicsőséges napok

Magyar Nemzet
Életem jelentős részében a magyar tavasznak három ünnepe volt. Március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét egymáshoz simítva forradalmi ifjúsági napoknak nevezték. Az „ifjúság” szó közbeiktatása azt jelentette, hogy az ünnepségek „rendszergazdája” a Kommunista Ifjúsági Szövetség volt, a KISZ KB munkatársai szervezték a színpompás eseményeket, sok színművésszel, gyermekekkel, zászló- és drapérialobogással, nagy ívű szónoklatokkal, Nemzeti dallal, alkalmasint internacionáléval.

Olvass tovább »

Lázár János levele Mesterházy Attilához

Az elmúlt időszakban úgy tapasztaltam, hogy mind parlamenti, mind polgármesteri munkám felkeltette a Magyar Szocialista Párt érdeklődését. Éppen ezért szeretném meghívni Önt és képviselőcsoportjának minden tagját Hódmezővásárhelyre.

MAGYARORSZÁG – Öthetes fizetett szabadságra mentek a szocialisták

Az MSZP kinyilvánította, hogy nem vesz részt az Új Magyar Alkotmány megalkotásában. Deklarálta, hogy képviselői – így Oláh Lajos is,mint a Hajdú-Bihar megyei területi listáról mandátumot szerzett szocialista képviselő – 5 hétig távol marad a Magyar Országgyűléstől – olvasható Pósán László, fideszes képviselő portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.

Kapcsolódó
Lázár: A szavak helyett a tettek beszélnek
Deutsch: Elképesztő károkat okoznak a szocialisták


Olvass tovább »

A Jobbik úgy véli, aljas célból alkotmányoznak

Vona szerint a kormány gyáva a népszavazáshoz

Vona Gábor

Vona Gábor

Ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a jobbikos képviselők örömmel vennének részt a vitákban, és segítenének abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el – mondta az alaptörvény vitájában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A politikus hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy a kormánypártok az alkotmányozáshoz kellő legitimáció nélkül, méltatlan formában és aljas célokból nyúltak. Vona szánalmasnak nevezte, hogy az MSZP és az LMP távol marad a vitától. „Mindkét párt szégyellje magát, mert ezzel saját választóikat alázzák meg egy olcsó politikai kampányért” – mondta a politikus.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: