Szabadon

Körmendy Zsuzsanna – Magyar Nemzet
Ha csak azért lett volna szükség új kormányra 2010 tavaszán, hogy történelmi fordulópontjaink napján szabadon ünnepelhessünk közös múltunk és ne rendőrségi vízágyúk árnyékában, már akkor is megérte volna megbuktatni a szocialistákat.

 

„Ma senki sem él azokból, akik kétszáz éve éltek e hazában. De ugyanaz a nép vagyunk, mert emlékezünk” – írta Babits Mihály.

A százhatvanhárom évvel ezelőtt élt pesti polgárokra emlékeztünk tegnap, mindazokra, akik részesei voltak a forradalomnak. Ajándék volt a hosszú tél után az első gyönyörű tavaszi nap éppen március 15-én. Az emberek örömmel, fényre és melegre vágyva tódultak ki az utcákra, s a családok is nagyobb számban vettek részt az ünnepi megemlékezéseken. Már nem kellett tartani mesterlövészektől, akik az előző években a Nemzeti Múzeum timpanonjánál meghúzódva várták a harci jelet. Nem hallottunk felháborodott ünneplőkről, akiknek őrző-védő legények átvizsgálták ruházatukat és táskájuk tartalmát a Múzeumkert bejáratánál, sem elképedt édesanyákról nem tudunk, akiknek, mint két éve, biztonsági okokból le kellett adniuk csecsemőjük cumisüvegét.

Különös dolog egy ünnep. Lelke van, mintha ember lenne. Tavaly is volt Himnusz, szép magyar tánc is remekül mozgó fiúkkal, volt műsor és voltak beszédek, és valahogy mégis olyan sótlan volt minden. A Múzeumkertnél tavaly ötezer ember figyelte a műsort, tegnap húszezren voltak ott. A szónokra, a magyar miniszterelnökre ennyien vártak. Sokan várták, mert sokat várnak tőle. A tömegre a legnagyobb hatással azok a mondatok voltak, amelyek a közös eskütételről, a közös magyar ügyről és a Magyarország melletti közös kiállásról, a magyar érdek melletti elkötelezettségről szóltak. Se Bécs, se Moszkva, se Brüsszel ne diktáljon: talán ez kapta a legnagyobb tapsot. Már érzem, hogyan fogja a baloldal sajtója kitekerni a mondat értelmét, és Brüsszellel való nyílt szembenállássá torzítani azt a gondolatot, amely lényege szerint csak az önállóság megköveteléséről szólt egy polgári köztársaságban.

Váratlan volt az új alkotmánytervezet immár Hitvallásnak nevezett preambulumának megidézése s főként az, hogy a jól formált és hallás útján is tökéletesen közérthető mondatok mennyire eljutottak a közönséghez. Nem szeretném eltúlozni a dolgot, de ha rá akarnánk akadni, igencsak vissza kellene menni az időben, hogy egy alkotmányszöveg puszta fölolvasása ilyen lelkes fogadtatásra találjon. Talán mert ez nem a szovjet, harmincas évekbeli, buharini alkotmányból sarjadt, amely az 1949-es alkotmány mintája volt. Talán mert ma élő emberek ma dobogó szívvel, ma gondolkodó aggyal állították össze a szöveget negyven év diktatúra és húsz év rendszerváltozásnak nevezett, kísérletezéssel és tanulságokkal teli vargabetű tudatában. Van, amikor egy több mint másfél százada írt vers hirtelen nagyon aktuálissá válik. A „rabok legyünk vagy szabadok” a kommunista diktatúra alatt minden alkalommal a szovjet megszállási övezetből való kiszakadásunk vágyáról szólt. Azt hittük, az utolsó szovjet katonával eltávozott rabbá válásunk végzete. Nem így van. Amikor Orbán Viktor arról szólt, hogy egy nemzetet két módon lehet legyőzni, karddal vagy adóssággal, világosabban nem is beszélhetett volna. A rabságba vetés ma már – vagy még – áttételes. De a kiszolgáltatottságnak vannak fokozatai. Volt kormány, amelynek az ország állapotának lezüllesztése árán is megérte a nagyobb kiszolgáltatottság elfogadása, és van kormány, amelyik küzd ez ellen.

Rabok legyünk vagy szabadok? Még mindig ez a kérdés. Csak hogy lássunk világosan.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: