Gyurcsány Ferenc beteljesíti a sorsát…

Meghallgathattuk a gyurcsányi hitvallásokat

Meghallgathattuk a gyurcsányi hitvallásokat

Mármint az MSZP sorsát. Értékelőnk az értékelőről.

Minden úgy történt, ahogyan az eleve kikövetkeztethető volt. Ugyanazok az indokok, ugyanaz az elhivatottságtudat, ugyanaz a hosszútávfutó szívósság.

Meghallgathattuk a gyurcsányi hitvallásokat. Még mindig hisz mindenben („a villanyborotvában”, © Zorán), és még mindig hisz a szociáldemokráciában. Ez a mi szerencsénk. Mostani élethelyzetében Gyurcsány az egyetlen célba vehető pontra támad: a Magyar Szocialista Pártra.

A lózungokat leszámítva csak egy üzenet maradt: az MSZP-ben élethalálharc indult. A beszéd előestéjén megüzenték Gyurcsánynak: menjen, menjen. Gyurcsány pedig bejelentette: maradok, maradok. Addig marad, amíg a pártot is úgy el nem intézi, mint Magyarországot.

Olvass tovább »

A zongoraművész nem fél

Körmendy Zsuzsanna: Kocsis Zoltán, akinek számtalan lemezfelvételét nemcsak őrzöm, hanem rendszeresen hallgatom is, valami olyan józan hangot ütött meg ebben az interjúban, amit példaértékűnek érzek. Őszinteségével érezhetően megdöbbentette a riporternőt, aki előítéletekkel telten kereste őt föl. Nekünk a nyilatkozat így még érdekesebb. Mi ugyanis még akkor sem tennénk meg azt az ízléstelenséget, hogy rárontunk egy Magyarországon szereplő német művészre mondjuk egy „Na és mondja, levetkőzték már a nácizmust?” kérdéssel, ha hazánk Európa centrumországaihoz tartozna.

 

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán

Nagyon finoman tette helyre Kocsis a kérdezőt is és a Firenzében élő Schiff Andrást is, mikor leszögezte: „hogy megállapítsuk és hitelt érdemlően bizonyítsuk, mi is történik Magyarországon, ahhoz Magyarországon kell élni. Én nem hiszem, hogy tényleg szörnyű dolgok történnek. Egy példa: ugyebár sokat vitatkoznak a sajtótörvényről, de ha felütöm például a baloldali beállítottságú Népszabadságot, nem látok változást. A cikkek, a hangvétel – minden olyan, mint tavaly vagy tavalyelőtt”.


Ez demokratikus kormány! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kocsis Zoltán egy német lapban cáfolta a rasszizmus és antiszemitizmus vádját

„Ez a kormány nem ördögökből áll. A külföldi sajtóban ördöginek látszik, de nem az, ez egy abszolút demokratikus kormány. Nem igaz, hogy a többség fél, senki nem fél” – nyilatkozta a Süddeutsche Zeitungban február 15-én megjelent interjúban Kocsis Zoltán. A Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatóját annak kapcsán kérdezte a lap, hogy Fischer Ádám még tavaly lemondott a zenekar dirigensi pozíciójáról, és többek között kollégájával, Schiff András zongoraművésszel együtt kiáltványt adott ki a magyarországi közállapotokról. A rasszizmusról és antiszemitizmusról szóló vádakkal kapcsolatban Kocsis megjegyezte, zenekarában tizenegy zsidó és tizenegy roma származású muzsikus dolgozik. „Amíg nem mondja nekem valaki, hogy bocsássam el őket, nem hiszek el ilyesmiket. Magyarország szociális állammá vált” – mondta.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: