„Gyurcsány óriási tehertétel Magyarországnak”

Gyurcsány Ferenc bizonyított

Gyurcsány Ferenc bizonyított

Kósa: Semmit nem tanult a volt miniszterelnök

MNO – KA
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc újból bebizonyította, hogy személye óriási tehertétel Magyarország számára. Kósa Lajos ezt a szocialista politikus, volt miniszterelnök pénteki évértékelő beszédére reagálva nyilatkozta.

• Február 26.: az MSZP sorsdöntő napja

Kilencven perc gyűlölet
Seszták Ágnes – 2011. február 19.

A fideszes politikus azt mondta, nem szabad elfelejteni, hogy Gyurcsány Ferenc idején lőtték ki a rendőrök politikai megbízásra a járókelők szemét, az ő miniszterelnöksége idején hamisították meg „pofátlanul” a gazdasági adatokat, a Zuschlag-ügynek pedig ő és Mesterházy Attila – az ifjúsági tárca akkori két vezetője – a politikai felelőse. Kósa szerint mindez önmagában elég lenne ahhoz, hogy a volt kormányfő a demokráciában nemkívánatos személy legyen.

A Gyurcsány Ferenc által mondottakból az látszik, hogy semmit nem tanult, újra a vizitdíj bevezetésével van elfoglalva – értékelte a Fidesz alelnöke, emlékeztetve, hogy az ügyben tartott népszavazáson az emberek elutasították a vizitdíjat.

„Ha jól értem, Gyurcsány Ferenc egy új párt megalapítását látja szükségesnek, és ketté akarja szedni a baloldalt. Ez baloldali belügy, majd kezelik a baloldali politikusok, de az látszik, hogy ennek leginkább az a motívuma, hogy Gyurcsány Ferencnek az MSZP-ben már nincsen helye, vagy legalábbis már a saját elvtársai sem nagyon szeretik maguk körül látni” – mondta Kósa.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: