Isten óvja Egyiptomot!

Hosni Mubarak 2003

Image via Wikipedia

Sitkei Levente: Egy kicsit távolabbról tekintve azt is megállapíthatjuk, hogy itt nem csupán Mubarak bukott, de az amerikaiakat is nagyon csúnyán kijátszották. A világelső hírszerzés vezetője az újságokra támaszkodva kijelenti, hogy Mubarak valószínűleg lemond, az elnök pedig közli, hogy nem mond le, csak azért, hogy egy nappal később megkapja a hadseregtől a selyemzsinórt. Lehet ugyan szoros szövetség az Egyesült Államok és Egyiptom között, de ez a szinte az abszurd humor kategóriájába tartozó jelenet elárulja, a háttéralkukban Washington már nem úgy vett részt, mint egykoron. A térség már nem alávetett gyarmatokból és bankautomataként használt olajmonarchiákból áll, hanem igenis pragmatikusan politizáló, feltörekvő hatalmakból, amelyeket a Pax Americana ugyan kordában tartott, de ez a keret sem olyan stabil, mint valaha. Kivirul-e az arab tavasz? Borul-e Szíria? Eljött-e az új Oszmán Birodalom ideje? A kérdések akármeddig folytathatók. Most bízzunk a hadseregben, a politikusok bölcsességében, és egy kicsit imádkozzunk Egyiptomért.

Olvass tovább »

BUDAPEST – Megnyitotta kapuit a magyar kézműves ízek vására

Hazai finomságot terítéken

Tegnap nyitott – és vasárnap estig várja az érdeklődőket – a Magyar kézműves ízek vására a Millenáris B épületében, ahol csaknem száz kézműves magyar gazda gasztronómiai remekeit kóstolhatjuk végig. A szervezők célja, hogy a tradicionális magyar élelmiszerek visszakerüljenek a boltok kínálatába.

Magyar kézműves ízek vására a Millenáris B épületében

Magyar kézműves ízek vására a Millenáris B épületében


Feledhetetlen kézműves magyar ízkalandtúrára invitál mindenkit a Magyar kézműves ízek vásárára, amely tegnap nyitotta meg kapuit a Millenárison. A rendezvény díszvendége Erdély, így a hazai termelők remekei mellett olyan erdélyi finomságokat kóstolhatnak meg az érdeklődők, mint a diós-áfonyás orda, a tökmagos krémsajt, a mangalica- és szarvashúsból készült füstölt kolbász, a rózsasziromlekvár, a havasi málnaméz, az ibolya-, jázmin- vagy rózsaszirmos csokoládé, de megízlelhetők a jobbnál jobb borok, pálinkák is.

Olvass tovább »

Magyar fotós első díja

Az MTI külsős munkatársa, Lakatos Péter a hírfotó kategóriában lett győztes

 

World Press Photo - Az MTI külsős munkatársa, Lakatos Péter a hírfotó kategóriában lett győztes

World Press Photo - Az MTI külsős munkatársa, Lakatos Péter a hírfotó kategóriában lett győztes

A 2010. május 22-én készült képen egy öngyilkos látható, aki felgyújtotta és levetette magát a Szabadság híd turulszobráról. A felvételt Lakatos Péter, az MTI külső munkatársa készítette, aki egyedi fényképével a világ hivatásos fotóriportereinek legnagyobb és legnívósabb éves pályázatán, a World Press Photón hírfotó kategóriában első helyezést ért el. A World Press Photo zsűrije idén kilenc kategóriában 23 ország 56 fotósát díjazta. A pályázók száma ezúttal minden korábbit felülmúlt: 125 ország 5847 fotósa 108 059 fényképpel indult a rangos versenyben. Az ünnepélyes díjkiosztót május 7-én tartják Amszterdamban. A nyertes fotókat április 22. és június 19. között a város Oude Kerk kiállítótermében lehet megtekinteni, utána pedig a világban több száz helyen mutatják be.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: