Bizalmi index

Abban a pillanatban, amikor Orbán Viktor, hazánk miniszterelnöke az újságírók és egyéb kasza-kapa kerülők elé lépett, megjelent az Indexen az alábbi bejegyzés: „102 ezren döntöttek a magánkézben maradás mellett, s – úgy tűnik – ők mára az ellenállás, az igaz becsület, a hazafiság jelképévé magasztosultak. Ők azok, akik nemcsak a fáradságot vették az egyébként nem túl bonyolult és nem is hosszadalmas adminisztratív teendők elvégzésére, de nevüket, arcukat büszkén vállalva kiálltak igazukért és becsületükért.” A hosszú szövegnek csak a végét idézném a magam ítélőszéke elé: „Összegzésként azt kell mondjam, a kormánynak fogalma sincs róla, mi lesz velünk idős korunkban, és ennél sokkal jobban érdekli őket, mi lesz velük a következő választások alkalmával.” (2011. 02. 02. 14.32 | Írta: st. Ella.)

Szívesen találkoznék st. (szent?) Ellával, egy sötét utcában, odatartanám neki a másik arcomat is, hadd üsse meg azt is. Ennél mérsékeltebb hangot ütött meg Bába Julianna, a Stabilitás pénztárszövetség elnöke, aki sikernek nevezte tegnap, hogy 102 ezren maradtak a magánnyugdíjpénztárak kebelén. A miniszterelnök ugyan nem nevezte őket hazafiaknak, honfitársait e szavakkal illette: „Nem kívánom a maradókat egy pillanatig sem bírálni, sőt, rendkívül bátor döntés, magabiztos emberek kellenek, hogy legyenek, elismeréssel adózom azoknak, akik bátrak, és ezt az utat választják.”

Ezen honfitársaink egy részét aligha lepte meg az a miniszterelnöki bejelentés, hogy közel volt, fenyegetett az a helyzet, hogy a magyar állam nem tud nyugdíjakat fizetni. Ők azok, akik ténylegesen ártottak ennek az országnak, de végre ők is meghallották: az ország ki lett rabolva, s hogy ez bizony gazemberség. Nekik is szólt a miniszterelnöki feddőének, de a többségnek is: „A veszély közel volt, örülök, hogy sikerült elhárítani. Nem csak a nyugdíjrendszert sikerült így megmenteni. Az államadósság ma az első számú ellensége Magyarországnak, ezt kell leküzdeni.” Államadósságuk miatt mások is bajban vannak, s a cél az, hogy kimeneküljünk ezen országok köréből.

Szokás a baloldalon csúfondároskodni azon, hogy a fülkeforradalom, a kétharmados többség a szocialistáknak köszönhető, s nem a mostani kormány iránti bizalomnak. Most az történt, hogy a választásra kényszerülőknek nem a kétharmada, hanem a 97 százaléka döntött úgy, hogy nem akarja tőzsdére vinni az országot, tegyék ezt, akik akarják, de ők, ha lehet, márpedig lehetett, ők inkább nem.

Nem lehet eléggé méltányolni ezt a 97 százalékot, mert az elmúlt húsz év tele volt bizalmatlansággal. „Pszichológiailag példátlannak tűnő fejlemény ez az eredmény – mondta Orbán –, az emberek vágynak arra, hogy bizalmat szavazhassanak a jövőnek, a saját államuknak.”

Szögezzük le: ez a választás szabad volt, míg a korábbi magánnyugdíjpénztárba terelés kötelező. Azért ez van akkora különbség, amit nem lehet jobboldalisággal, baloldalisággal magyarázni. Ezért aztán nem is érdemes hosszan töprengeni azon, mit jelent ma Magyarországon az efféle kategorizálás. Ki kell jönni a gödörből, a csapdából, amibe az ország, közelebbről, a hazánk került.

Bármilyen furcsa, ez az unió érdeke is. Elvárható, hogy megértsék valódi törekvéseinket, nem lehet cél, hogy összeomoljon a magyar gazdaság, és magával rántson még néhány uniós tagországot. És egy csőd szélére kerülő országban már azon sem érdemes merengni, hogy a havi harmincmilliárddal megtámogatott pénztárak mennyi pénzt költöttek reklámra, mennyit önmaguk működtetésére, magyarán: mennyit vettek ki a közösből.

Érdekes lesz megnézni mondjuk húsz év múlva azon honfitársaink arcát, akik nem a szolidaritást vállalták. Már most lehet tudni: a többség nem hagyja, hogy éhen haljanak. Torz mosolyuk kíséri majd egyetlen szavukat: köszönöm.

Tízmillió magyar képes lesz eltartani akár 102 ezer „hazafit” is. Fordítva ez aligha elképzelhető.

Apáti Miklós
%d blogger ezt kedveli: