Strasbourgban leragasztott szájjal …

Strasbourgi pecsenye Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Decemberben felgyújtotta magát egy 26 éves, tunéziai fiatalember. Mohamed Bouazizitől ugyanis a rendőrök elkobozták a standján árult gyümölcsöket és zöldségeket, elvették megélhetését. Halála olyan tiltakozási hullámot váltott ki, amely elsöpörte Zin el-Abidin ben Ali elnököt. A tunéziai nemzetvezető bő két évtizedig totális diktatúrát valósított meg, belügyminisztériumát csak mészárszéknek becézték, börtöneiben politikai foglyok ültek, a szabad sajtóról pedig még csak nem is hallottak az országban. Pártja ennek ellenére megbecsült tagja volt egy nemzetközi szövetségnek.

Tudják, melyiknek?

Nos, nem a közepes műveltségű diktátorok egyletének, s még csak nem is az alternatív kebabszövetségnek vagy valamelyik mélygonosz szélsőjobb uniónak. A véres kezű diktátor végrehajtóit a Szocialista Internacionálé fogadta be, dédelgette és pátyolgatta egészen minapi bukásukig.

Daniel Cohn-Bendit - a mókás „vörös Danny”

Daniel Cohn-Bendit - a mókás „vörös Danny”

Daniel Cohn-Bendit to Orban:

You’ve lost your way, and have become but a Populist

– You Tube video

Vezérük, Martin Schulz persze nem csak emiatt volt kényelmetlen helyzetben. Orbán Viktor ugyanis előtte egy mondatban lezárta az egész médiatörvény-bohózatot. Ha az Európai Bizottság bármilyen kivetnivalót talál a magyar médiaszabályozásban, változtatunk, nekünk ez nem presztízskérdés – mondta a magyar kormányfő. Világos és egyértelmű. Nincs miről beszélni.

Mit tehet ilyenkor egy derék európai szocialista? Hiszen van egy jól működő prekoncepciója is, amelyet már egyeztetett pesti üzlettársaival. Így hát eldarálta a szokásos mantrát, miszerint a magyarok szimpatikus nép, amelyet még tetéz Horn Gyula emberi nagysága is, csak az a fránya médiatörvény ne lenne. Azt tessék visszavonni, függetlenül attól, hogy mi van benne, és mikor lépne életbe. Schulz urat logikai abszurdja sem zökkentette ki, megújult hévvel intézett új támadást: magyarázza már el Orbán úr, hogy az Európa Tanács épületében a magyar elnökség ünneplésére lerakott szőnyeg miért ábrázolja a Trianon előtti határokat?! Hiszen Magyarország tulajdonképpen már régen „eu-síthatta” volna a múltját, és az 1848-as történelmi térképeken bejelölhetné a parndorfi outletet is…

Daniel Cohn-Bendit zöldfrakció-vezetőtől a sajtó blikkfangot várt, hát hozta is a megrendeltet: „Ma Orbán úr azon az úton van, hogy Chávez legyen!” Mókás ezt attól a „vörös Dannytől” hallani, aki még nem is olyan régen remegő kézzel bontotta fel Fidel Castro leveleit. De hát van az úgy, hogy a ’68-as vörös zászlót a brüsszeli költségtérítés világoskékké fakítja. Mit tudna erről mesélni a német balpárti Lothar Bisky, aki az NDK állampártjában becsülettel ledolgozott évtizedek, némi Stasi-flört után lett sajtószabadságot féltő strasbourgi eurókommunista. (Az euró hosszú ó-ja még véletlenül sincs elírva…) De hát végül is az MSZMP KB büféjében kommunista erkölcsről szavaló Tabajdi Csaba is megtalálta helyét az uniós szocdem világban. Most is oly bájosan indokolta a hazája ellen gerjesztett nyugati médiahadjáratot József Attila szavaival: „Érted haragszom, nem ellened!” Mert hát miért pont a költőt ne kevernék bele a propagandamocskukba… Mert erről van szó. A EU-elnökség számukra nem arra lehetőség, hogy erősítsék Magyarországot, hanem hogy visszavágjanak a vereségükért, az unióban süssék saját pecsenyéjüket. A nyugati elvtárs segít. Persze neki és támogatóinak igazából a multik érdekeit sértő válságtörvény fáj, az ellen azonban mégsem tiltakozhat, választója szembe köpné. A sajtójogokért azonban lehet Grál-lovagként harcba szállni, főleg, hogy közben a pártkasszát is megtölthetik.

A tegnapi szánalmas strasbourgi hajcihő azonban nem csak ezért elkeserítő. Az igaz baj, hogy ezzel elterelik a figyelmet arról, ami tényleg fontos: az összuniós munkahelyteremtésről, a romakérdésről, a horvát csatlakozásról vagy éppen a schengeni határ romániai és bulgáriai kitolásáról.

Vagy éppen ez a lényeg?

Máté T. Gyula
– MHO –

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: