A légy – egy rövidfilm hosszú utóélete

Rófusz Ferenc

Rófusz Ferenc

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárává választották Rófusz Ferenc animációsfilm-rendezőt. A légy című rövidfilmjével Oscar-díjat és világhírnevet szerző alkotó tudására a katedrán kívül ma nem igazán tartanak igényt itthon, ezzel azonban nincs egyedül: a hazai animációs szakma megrendelések hiányában tetszhalott állapotba került. A jó néhány évvel ezelőtt Kanadából hazatért, a Hegyvidéken élő és alkotó művésszel eddigi munkáiról, terveiről és a magyar animáció újraélesztésének lehetőségeiről beszélgettünk.

A magyar animációsfilm-rendezők között elsőként és eleddig egyedüliként kapott Oscar-díjat A légy című, 1980-ban készült háromperces alkotásáért. Mivel keltette fel a szakmabeliek figyelmét harminc évvel ezelőtt?

– A film különlegessége, hogy nem állandó hátterek előtt mozog egy figura, épp ellenkezőleg: a főszereplő, a légy szemszögéből változik folyamatosan a háttér. Tudomásom szerint ez volt a világon az első, úgynevezett háttér-animációs rajzfilm, és utána sem készítettek sok ilyet. Óriási munka ugyanis, az eredetileg tervezett hat hónap helyett mi végül két év alatt fejeztük be a filmet.

Összesen háromezer-hatszáz hátteret kellett kézzel megrajzolni. Az animációhoz hasonlóan a hangokat, zörejeket is „saját kezűleg” állítottuk elő – a lódobogást például kókuszdiók ütögetésével imitáltuk. A legnehezebben a megfelelő légyhangot találtuk meg; sokat próbálkoztunk azzal, hogy egy igazi légy zümmögését magnóval felvegyük, ez azonban nem hozta meg a várt eredményt, így végül a filmzörejező Langler Ede vállalkozott arra, hogy szájával a légy repülésének hangját utánozza.

Meglepte, hogy a kisfilmjét Oscar-díjra jelölték 1981-ben?

– Az akkori kulturális vezetés esélytelennek tartotta a filmemet, én azonban a jelöléskor már nem így éreztem, hiszen előzőleg Ottawában kategória- és közönségdíjat nyertem. Kanadában – ellentétben az itthoni fogadtatással – nagy sikert aratott az alkotás. Amikor az ottawai vetítés végén hujjogni kezdett a közönség, először azt hittem, megbukott a film. Csak a vastapsnál jöttem rá: a hujjogás náluk a tetszésnyilvánítás jele. Ezen a vetítésen találkoztam Bill Little Johnnal, a Walt Disney legendás animátorával is, aki miután gratulált nekem, meghívott Los Angelesbe, és bemutatta a stúdióikat. A kanadai siker után A légy több fesztiválon is díjat nyert, például Tamperében, oda azonban már nem utazhattam ki. A Los Angeles-i Oscar-díj-ünnepségre sem mehettem el, mondván, két másik kanadai jelölt mellett úgysem nyerhetek. Persze nyertem, és helyettem Dósai István, a Hungarofilm vezérigazgatója vette át a díjat. Rövidesen botrány is kerekedett emiatt, hiszen az amerikaiak rám számítottak, és nem Dósai elvtársra – az akadémia illetékesei még aznap visszavették a vezérigazgatótól az aranyszobrot. Itthon ahhoz is csak nagy nehezen adtak engedélyt, hogy utólag kiutazhassak a díjamért.

A hazai ellenszél nem késztette arra, hogy Amerikában maradjon, ahol értékelték a munkáját?

– Bár kaptam egy csomó munkaajánlatot, hazajöttem, hiszen itthon várt a feleségem és két gyermekem. Naivan azért arra is számítottam, hogy a külföldi sikerekkel a hátam mögött végre kapok lehetőséget egész estés filmterveim megvalósítására – ezekből azonban nem lett semmi, csak a Holtpont és a Gravitáció című kisfilmjeim készülhettek el. Aztán 1984-ben Németországba költöztem a családommal, „zenészként”, hivatalosan ugyanis csak ilyen minőségben dolgozhattam külföldön – valójában természetesen, mivel sohasem zenéltem, rajzfilmesként érkeztem Kölnbe egy német producer meghívására. Németország azonban nem az animáció fellegvára, így 1988-ban – már a magyar hatóságok engedélye nélkül – Torontóba települtünk át, ahol a legnagyobb animációs stúdióban, a Nelvananál kaptam munkát. Két évvel később megalapítottam saját kis stúdiómat, a Super Flyt, amelyben reklámokat, illetve televíziós társaságok megrendelésére egyedi rajzfilmeket készítettünk. A kilencvenes évek közepéig jól ment az üzlet, akkor azonban berobbant a világba a digitális animáció, ami miatt munka nélkül maradt a legtöbb, kézi rajzzal dolgozó stúdió. Bezártam a műhelyem, és nyolc-kilenc éve hazajöttem. Két fiam, Ádám és Dániel azonban kint élnek, és – haladva a korral – háromdimenziós digitális animációval foglalkoznak.

Zavarja, hogy ma már szinte egyáltalán nem készülnek rajzfilmek számítógépes animáció nélkül?

– Egyáltalán nem, hiszen nagyon sok mindent, például egy figura vagy tárgy mozgását sokkal életszerűbben lehet imitálni számítógéppel, ráadásul jóval gyorsabb és olcsóbb a munka a digitális eszközökkel. Egyik korábbi rövidfilmemben például a hóesést a fiam közreműködésével háromdimenziós számítógépes effekttel jelenítettük meg. A most készülő Ticket, azaz Jegy című filmem – amely egy ember életét mutatja be sűrítetten a születéstől a halálig – A légyhez hasonlóan háttér-animációra épül, és a jelenetek túlnyomó többségét megint kézi rajzzal hozzuk létre; ez az oka annak, hogy hárman immár harmadik éve dolgozunk a filmen. A munkának azonban hamarosan vége, az eredményt jövő év elején, a Filmszemlén szeretném bemutatni – már ha egyáltalán lesz jövőre Filmszemle…

Meg lehet ma élni Magyarországon animációból?

– Nem igazán, hiszen a magyar megrendelések lényegében eltűntek, külföldieket pedig egyre nehezebb szerezni. Emiatt nehéz fennmaradniuk a stúdióknak, hiszen hosszabb ideig egyik sem tud munka nélkül egyben tartani egy szakembergárdát. A szakemberek többsége ma már nem a szakmában dolgozik: bátyám lánya, Rófusz Kinga például, aki szintén rajzfilmesként kezdte pályáját, ma már kizárólag könyveket illusztrál, az idén meg is nyerte a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az Év Illusztrátora címet. A tanítás mellett időnként én is rajzolok kiadóknak, legutóbb a Leonardo da Vinci meséi című kiadványhoz készítettem – több más kortárs művésszel közösen – grafikát.

Milyen jövő vár az animációs pályára készülő fiatalokra?

– Meglehetősen bizonytalan… A Budai Rajziskolában évek óta animációs kurzusokat vezetek, nagyon tehetséges növendékekkel találkozom. Tanítványaim közül minden évben többen is bekerülnek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakára, néhányuk már diplomázott is. Animációs film készítésével azonban megrendelések híján a végzettek is csak nagyon ritkán foglalkozhatnak. A szakma felélesztése véleményem szerint állami szerepvállalás nélkül nem oldható meg. Úgy gondolom, itthon is lehetne követni a kanadaiak példáját, akik olyan, államilag fenntartott alkotóházakat létesítettek, ahol a művészek rezsifizetés nélkül dolgozhatnak – cserébe meghatározott időközönként be kell mutatniuk munkáikat. Talán egy ilyen alkotóházat, stúdiót a kerület is létrehozhatna, ez összefogná az itt élő fiatal tehetségeket, nem utolsósorban pedig különleges színt hozna a Hegyvidék kulturális életébe.

Rófusz Ferenc 1946-ban született Budapesten. Már általános iskolás korában érdeklődött a filmkészítés iránt, ezért a Dési Huber Istvánról elnevezett rajzkörbe és a Ferenczy szakkörbe járt. Később a Mafilmnél kezdett dolgozni mint díszletfestő és trükkfilmrajzoló. 1968-ban felvételizett a Pannónia Filmstúdióba. Ő is – akárcsak Jankovics Marcell – fázis-, majd kulcsrajzolóként, később animátorként dolgozott. Közreműködött az 1973-ban bemutatott János vitéz elkészítésében, majd Jankovics Marcell mellett, társrendezőként a Gusztáv sorozatot jegyezte. A Kő című, első önálló animációs filmjét 1974-ben mutatta be. Következő alkotása a háromperces A légy, amely 1981-ben Oscar-díjat kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Egy esztendővel később készült el a Holtpont című animációs filmje, két évvel utána pedig a Gravitáció, amelynek forgatókönyvét már tíz évvel korábban beadta a stúdiónak. 1984-ban Németországba, ’88-ban Kanadába költözött; az ezredforduló óta ismét Magyarországon dolgozik. A Hegyvidéken él és alkot, tudását a Budai Rajziskolában adja át a fiataloknak, az intézmény felkérésére ő indította el az animációs képzést.

Kitüntetések a MOME-n

Ünnepi szenátusi ülést tartott a kerületi Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, amelyen habilitációs oklevelet kapott Balázs Miklós Ernő DLA festőművész-mozaikművész, Bede István DLA okleveles építészmérnök, Bukta Imre festőművész, Márkus Gábor belsőépítész. Művészeti doktori fokozatban részesült Berke Márta restaurátor, Cosovan Attila grafikus, F. Orosz Sára keramikus, Karsai Zsófia keramikus, Püspök Balázs formatervező, Ráthonyi Kinga keramikus és Tóth Lívia textiltervező. Moholy-Nagy-díjat vehetett át Földes Imre zenetörténész, az egyetemi kórus alapítója. A címzetes egyetemi tanári címet Rófusz Ferenc animációsfilm-rendezőnek adta az intézmény, elismerve a fiatal tehetségek gondozása, valamint a magyar animáció ügyének előmozdítása érdekében folytatott tevékenységét.

KD

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: