SZANYI: AMIRŐL ORBÁN BESZÉL, ANNAK AZ ELLENKEZŐJE AZ IGAZ

Szanyi Tibor (MSZ) újra véleményt mond

Szanyi Tibor (MSZ) újra véleményt mond

Az MSZP szerint ha Orbán Viktor valamiről beszél, akkor annak nagy valószínűséggel az ellenkezője igaz – mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor.

A szocialista politikus kijelentette: az MSZP ezentúl úgy fogja tekinti, hogy Orbán Viktor minden bejelentése az elhangzottaknak nagy valószínűséggel az ellenkezőjét jelenti, és ennek megfelelően alakítják majd ki a politikájukat.

Az MSZP elnökségi tagja azt mondta, a kormányfő „szocialista aberrációnak” minősítette azt a kijelentést, hogy megszorításokra készülne. Szanyi Tibor azt mondta, hogy az MSZP – még kormányon – valóban élt a megszorítások eszközével, de „Orbán Viktor ezt sokkal fokozottabban teszi”, azzal a különbséggel, hogy nem hajlandó elismerni.

MHO/Echotv.hu

11 hozzászólás to “SZANYI: AMIRŐL ORBÁN BESZÉL, ANNAK AZ ELLENKEZŐJE AZ IGAZ”

  1. hangos többség Says:

    Sunyi szanyi és a szoci bandája éjjel-nappal hazudik ,hazánk ellenségei, az elmult 8 év a bizonyítéka.

    • djhambi Says:

      Hogy ki hazudik többet, az MSZP vagy a Fidesz, arról lehet nem keveset beszélni. Nem azért, nem védem egyik pártot sem. De úgy érzem, hazugnak nevezni például Gyurcsányt egy hazug szájából pofátlanság. Leglaább Gyurcsány nem nevezte hazugnak a másik félt. Ja, és itt van egy kis gyűjtemény:

      Orbán Viktor (2007. június 29, orbanviktor.hu) “Elhárult egy fenyegető alkotmányos válság veszélye. Jó oka volt az OVB-nek, hogy végre tudomásul vegye, Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye.” 2010. november 16-án a korábban alkotmányellenesnek ítélt, és az Alkotmánybíróság által megsemmisített különadót elfogadta a parlament, egyúttal szavaztak az Alkotmánybíróság jogköreinek csökkentéséről.
      Orbán Viktor: (2010. február 8, Gazdasági Rádió) “Lényegében egyetértek azzal a kormányállásponttal, amely szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható, nincs szükség drasztikus beavatkozásra. Nem szükséges más modellekre áttérni, a mostani szisztémával el lehet menni még körülbelül 30 évig.” A választási prospektusban ez olvasható: a Fidesz megőrzi a nyugdíjak értékét és megvédi a nyugdíjpénztárakat. Kósa Lajos: (2010. október 10) “Rosszul működik a magánnyugdíjpénztár rendszer, a működési költsége duplája az államinak.” 2010. december 14-én a parlament elfogadta az új nyugdíjtörvényt, mely visszaléptette a magánnyugdíj-pénztári tagokat az állami rendszerbe, ezzel együtt a költségvetési egyenlegbe olvasztotta a megtakarításokat.
      Orbán Viktor: (2011. január 08) “Orbán a 26 európai biztos és a bizottság elnökével tartott tanácskozás után, melyen a külföldi cégek megadóztatása és a magyar költségvetés hiánya is szóba kerül kijelentette: ha az Európai Bizottság úgy látja, hogy a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggodalmak jogosak, akkor változtatnak rajta. Csakhogy kormányszinten kevésbé érezhető az összhang. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ugyanis megcáfolta főnökét, azt mondta, a kormányban nem merült fel, hogy szükséges módosítani a törvényt.”
      Orbán Viktor (2010. november 07) a Hír TV-nek adott interjújában elmondta, 2011-től mégis lehet gázáremelés.
      http://www.fidesz.hu: (2003. november 19) “A közszolgálati és az országos kereskedelmi műsorszolgáltatók hírműsoraiban a kormány/kormánypártok jelentős felülreprezentáltsága a sajtószabadság létét veszélyeztető, nyomasztó médiatúlsúlyhoz vezetett. A közszolgálati Magyar Televízióban mindennapossá vált, hogy az ellenzékinek minősített egy-egy megmaradt műsort adásba kerülésük előtt cenzúrázzák.” 2010. december 24-én elfogadta a parlament az új médiatörvényt, felállították a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, mely kormánypárti vezetéssel rendelkezik. Lecserélték a közmédiumok teljes szerkesztőségét, és több médiumnál felügyelőt, intendánst helyeztek el.
      Orbán Viktor: (2007 ősz) “A történelmi szövetség első lépése a népszavazás. A világosan kifejeződő népakaratnak senki sem állhat ellen, ha mégis, a nép kezében a döntés, milyen módon szerez érvényt világosan kifejezett, demokratikus akaratának.” 2010-ben a kormányfő már az alkotmányról sem kérte volna ki a nép véleményét, úgy fogalmazott: nem híve, és csökkentené a népszavazásra bocsátható kérdéskörök számát. Azzal indokolta: “azért választják meg a képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, és csak kivételes esetben forduljanak a választókhoz.”
      Orbán Viktor (2010. szeptember 29, Az Este) “Ha úgy látjuk, hogy a költségvetésben szereplő 3,8 százalékos hiány nem tartható, akkor lépéseket fogunk tenni, de ez nem lesz az emberek számára megszorítás.” Persze azt nem közölte, hogy a bankok a bankadó jelentős hányadát az ügyfeleikre hárították, és a válságadó igenis megszorítás a vállalatok dolgozóira nézve.
      Tállai András: (2008. július 28, http://www.fidesz.hu) “A sorozatban negyedik – nagy hitelminősítő intézet általi – leminősítés egyértelműen mutatja: gazdasági fordulatra van szükség. Magyarországot, a magyar gazdaságot újra növekedési pályára kell állítani, ehhez azonban kiszámítható, hiteles és alkalmas gazdaságpolitikára van szükség. Minderre a jelenlegi kormány képtelen, ezért az előrehozott választás immár gazdasági kényszerré vált.” Kósa Lajos (miután több hitelminősítő leminősítette Magyarországot): (2010. szeptember 15) “a hitelminősítők azt mondanak, amit akarnak, sokkal fontosabb, hogy a magyar választók mit akarnak.” (2010. december 7) “A nemzetközi hitelminősítők hitelvesztését igazolja, hogy korábban a jelenleg súlyos gondokkal küzdő Írország is kiváló minősítést kapott.” Tehát a hitelminősítők perdöntők, mikor az MSZP-t minősítik le, és hiteltelenek, amikor a Fideszt.

      Nem beszélve arról, hogy akkor is hazudtak, mikor azt monták, a médiatörvény minden kritizált elem más EU-s országok törvényeiben benne van, mert az írott sajtóra és az internetes tartalmakra egyik EU-s ország sem terjesztette ki a törvényét. Nem beszélve arról, hogy a svéd nagykövet levélben utasította vissza, hogy a magyar médiatörvény egyes pontjai megfeleljenek a svéd törvénnyel. A népszavazáson elvérzett szlovén médiatörvénnyel példálózni pedig politikai öngyilkosság.

      Várom az idézett MSZP-s hazugságokat! (Például Gyurcsány adócsökkentő ígéretét.) Üdv!

  2. djhambi Says:

    Valóban tróger ez a Szanyi kapitány, de azt ne felejtsük el, hogy Schmitt Pál nagyobb tróger. A Himnusz első két sorába berakott 3 helyesírási hibát, és még volt pofája idézni belőle! Ez az általános iskolások által lepipált pojáca lett a köztársasági elnök, Magyarország hivatalos, nemzetközi arca. (De leginkább pofája.)

  3. palko98 Says:

    Ennek a mocskos gazembernek van pofája Orbán nevét a szájára venni? Ez, aki azt nyilatkozta, amikor Orbán a harmadik gyermekét várta, hogy Lévai Anikó hamarosan megellik?
    Ezt a trógert le kéne csapni, mint a taxiórát.

  4. Mikos Says:

    Mi ez a beteges szocialista ragaszkodás a megszorításokhoz?
    2011. január 15. 13:15

    MNO – LR
    A megújulás gazdaságpolitikájába nem férnek bele a megszorítások – jelentette ki Szijjártó Péter szombaton Szanyi Tibor szavaira reagálva.

    Hiába Szanyi Tibor és a szocialisták beteges ragaszkodása és állandó felszólításai a megszorításokra, a megújulás gazdaságpolitikájába nem férnek bele a megszorítások – jelentette ki közleményében Szijjártó Péter.

    A miniszterelnök szóvivője Szanyi szombati sajtótájékoztatójára reagált. Az MSZP szerint ha Orbán Viktor valamiről beszél, akkor annak nagy valószínűséggel az ellenkezője igaz – mondta ott Szanyi Tibor. A szocialista politikus kijelentette: az MSZP ezentúl úgy fogja tekinti, hogy Orbán Viktor minden bejelentése az elhangzottaknak nagy valószínűséggel az ellenkezőjét jelenti, és ennek megfelelően alakítják majd ki a politikájukat.

    Szijjártó azt írta: „megszorítások helyett megújítjuk és újjászervezzük Magyarországot”. Munkahelyeket teremtenek, „egyensúlyba hozzuk a nyugdíjkasszát, átalakítjuk a közösségi közlekedés rendszerét, és tiszta, a közérdeket szolgáló gyógyszerár-támogatási rendszert hozunk létre” – zárta kommünikéjét Szijjártó.

    (MTI/MNO)

  5. djhambi Says:

    Szanyi sunyi alak, de abban igaza van, hogy Orbán hazudott, mikor azt mondta, nincsenek megszorítások.

    A bankadó felét a ügyfelekre hárították a bankok – ezt előre is lehetett látni. A válságadó a vállaltok dolgozóinak szintén megszorítás, és ez csökkenti a beruházások számát, lassítja is a GDP-t és a munkahelyeket teremtését is lassítja. A nyugdíjak elvétele is megszorítás azoknak, akik majd 20-30 év múlva, mikor fenntarthatatlanná válik a nyugdíjrendszer, emiatt kevesebb nyugdíjat kapnak.

    És ne feledjük ki azt sem, hogy az egykulcsos adóval kb. 1,5 millió ember nemhogy jobban jár, hanem rosszabbul. Nekik ez szintén megszorítás. Ahhoz képest, hogy a Fidesz összes gazdasági intézkedését felsoroltuk a kormányzása óta, elég sok megszorítás jött ki.

    A többi intézkedése pedig csak a hatalmának bebetonozását szolgálta: köztársasági elnök megválasztása, Alkotmánybíróság jogköreinek csonkítása, állami vezetők indoklatlan kirúgása és Fideszes párttagokra és családtagjaikra cserélése, ÁSZ elnök leváltása, MNB függetlenségének törvénnyel való megsértése, KT hatástalanítása, az új médiatörvény. Ezek mind azta célt szolgálják, hogy a lehetséges ellenvéleményeket megszüntessék, eltöröljék, cenzúrázzák.

    Ha nincs ellenvélemény, akkor persze bármit megtehetnek büntetlenül, nem kell az országért tenni. Pofátlanul kirabolják maguknak a vagyont, ugye az egykulcsos adóval elég kényelmesen megtehetik. Orbán Viktor például évi 5 millióval kap többet. De hogy ő megígérte, hogy az oligarchák ellen fellép, csak azt felejtette el, hogy ezzel az adóval pont az oligarcháknak ad pénzt.


Hozzászólás