A Gyurcsány-villa legújabb pikáns titkai

„Gyönyörű, rendezett, parkosított, közvetlen vízparti, egyedi adottságú ingatlan, kétszintes, bővíthető üdülő besorolású épülettel eladó. Az ár egymillió euró” – olvasható a Magyar Hírlapnak megküldött dokumentumban a siófoki ingatlaniroda hirdetése a Somogy megyei, Siófoktól 25 kilométerre fekvő, cégüdülőként, szállodaként vagy apatmanházként is kitűnően hasznosítható ingatlanról.

Amikor a hirdetés tavaly nyáron megjelent az ingatlanforgalmazással foglalkozó cég honlapján, az euró árfolyama 265 forint környékén járt, s annyit már tudunk az ingatlan végső vevőjétől, hogy piaci áron, befektetési céllal vásárolta az üdülőingatlant egy bizonyos Babylux Kft.-től.

Ez a bizonyos Babylux Kft. a szürke hétköznapokon illatszereket forgalmaz, ünnepnapokon pedig – mint 2010. július 9-én tette – nagy értékű ingatlanokat vásárol közjogi „méltóságtól”. Igaz, a mi vevőnk gyorsan túladott az értékes portékán, 2010 szeptemberének végén már egy új tulajdonost jegyeztek a 265 millió forintért kínált vízparti telken, amely nagy utat tett meg attól a pillanattól, míg Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes gazdasági államtitkára 1994 januárjában kinézte a kormányüdülőből kihasított telket egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű üzletember Aldo Kft.-je számára.

Az egykori tulajdonos tudatta a nyilvánossággal, hogy „az eladáskor (értsd: az 1994-es lízingbe adáskor – a szerk.) a hivatalos értékbecslés 18,5 millió forintban állapította meg az ingatlan értékét”, de szerinte ma (2004-ben járunk – a szerk.) 70-80 millió forintot ér az ingatlan. Nos, 2010-re kicsit megszaladt az ár: ami a tulajdonos szerint 2004-ben még csak 70-80 milliót ért, az 2010-ben már 265 millió forintért kelt el.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a lízingelő a tízéves futamidő alatt csupán 25 millió forintot, majd maradványértéken további ötmillió forintot fizetett, tehát igazán jó befektetésről beszélhetünk, amely alkalmas volt arra, hogy – idézve tulajdonosának miniszterként megfogalmazott szavait – „a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakulhasson”, ami az 1994-ben hivatalban lévő kormány célja volt.

A fent említett ingatlan tulajdonosa – a nemzeti középosztály tagjaként és hivatalban lévő miniszterként – azt mondta 2004-ben, hogy valószínűleg eladják az ingatlant, mert „pikáns dolog lenne odajárni nyaralni” azok után, hogy kormánytag lett. Akkor talán még maga sem sejtette, hogy a nemzeti középosztály tagjaként nem egyszerűen kormánytagként kell szolgálnia az országát, hanem kormányfőként is, így az ingatlant végül csak a legnagyobb titokban adta el 2010-ben.

Az ingatlan gazdája tehát minimum nyolcszoros, de inkább negyvenszeres-ötvenszeres haszonnal megvált a vízparti üdülőtől, amely Balatonőszödön található, volt tulajdonosa, az Altus Zrt. pedig Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló vállalkozás.

Magyar Hírlap

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: