VÉGET ÉRHET AZ ALFÖLDI- KORSZAK

 

 Vidnyánszky Attila kerülhet a Nemzeti Színház élére

 
 
 
 

A Hírextra információi szerint már nagyjából egy hete eldőlt, hogy Alföldi Róbertet a kárpátaljai születésű, jelenleg a debreceni Csokonai Színházat igazgató Vidnyánszky Attila váltja a Nemzeti Színház igazgatói posztján. A lap biztos forrásra hivatkozva közölte a hírt, de azt egyelőre nem tudni, mikor és hogyan menesztik a 2013-ig kinevezett Alföldit.
Alföldi Róbert

Alföldi Róbert

 

 

Botránykrónika
A jelenlegi direktor leváltásának kérdése a kormányváltás óta folyamatosan terítéken van. Alföldi és az általa vezetett színház néhány hete a román ünnep kapcsán került a figyelem középpontjába: a Magyar Hírlap november 17-én számolt be arról, hogy az igazgató átadta a teátrumot a Budapesti Román Kulturális Intézetnek december 1. megünneplése céljából, amely egyben Erdély elcsatolásának dátuma. A román nemzeti ünnepen előadást és állófogadást rendeztek volna, a botrány kirobbanása után azonban a színházigazgató visszavonta a bérbeadásra vonatkozó megállapodást.

   

 

Az eset nagy port kavart, a Jobbik az ügy kivizsgálására parlamenti albizottság felállítását kezdeményezte. A rendező elsőre elígérkezett a meghallgatásra, de később lemondta azt. A párt december 1-jére Alföldi Róbert-ellenes tüntetést szervezett a Nemzeti Színház épületéhez. „Úgy érezzük, hogy Alföldi Róbert belegázolt a magyarság a lelkébe” – érvelt Vona Gábor pártelnök. Bár eddig nem került sor az igazgatócserére, mostanra eldőlni látszik a kérdés.

Vidnyánszky Attila –  a jelölt
Vidnyánszky Attila 1964-ben született Kárpátalján. Jelenleg a debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője. Ő alapította a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat (új nevén: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) Kárpátalján, Ukrajnában. Vidnyánszky neve a fővárosi közönség előtt sem ismeretlen: rendezett már az Új Színházban, a Magyar Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban és az Operában is.

A Magyar Hírlap megkereste az érintettet, aki sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta az információt.
 
 
 

 

 
 

 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

 Botránykrónika
 A jelenlegi direktor leváltásának kérdése a kormányváltás óta folyamatosan terítéken van. Alföldi és az általa vezetett színház néhány hete a román ünnep kapcsán került a figyelem középpontjába: a Magyar Hírlap november 17-én számolt be arról, hogy az igazgató átadta a teátrumot a Budapesti Román Kulturális Intézetnek december 1. megünneplése céljából, amely egyben Erdély elcsatolásának dátuma. A román nemzeti ünnepen előadást és állófogadást rendeztek volna, a botrány kirobbanása után azonban a színházigazgató visszavonta a bérbeadásra vonatkozó megállapodást. 
  
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: