VÉGET ÉRHET AZ ALFÖLDI- KORSZAK

 

 Vidnyánszky Attila kerülhet a Nemzeti Színház élére

 
 
 
 

A Hírextra információi szerint már nagyjából egy hete eldőlt, hogy Alföldi Róbertet a kárpátaljai születésű, jelenleg a debreceni Csokonai Színházat igazgató Vidnyánszky Attila váltja a Nemzeti Színház igazgatói posztján. A lap biztos forrásra hivatkozva közölte a hírt, de azt egyelőre nem tudni, mikor és hogyan menesztik a 2013-ig kinevezett Alföldit.

Alföldi Róbert

Alföldi Róbert

 

 

Botránykrónika
A jelenlegi direktor leváltásának kérdése a kormányváltás óta folyamatosan terítéken van. Alföldi és az általa vezetett színház néhány hete a román ünnep kapcsán került a figyelem középpontjába: a Magyar Hírlap november 17-én számolt be arról, hogy az igazgató átadta a teátrumot a Budapesti Román Kulturális Intézetnek december 1. megünneplése céljából, amely egyben Erdély elcsatolásának dátuma. A román nemzeti ünnepen előadást és állófogadást rendeztek volna, a botrány kirobbanása után azonban a színházigazgató visszavonta a bérbeadásra vonatkozó megállapodást.

    Olvass tovább »

A Jobbik vezetése egy nagy nulla

Hogy nem Vona Gábor irányítja a Jobbikot, az biztos. Valakik kívülről. Interjú.

„Számított arra, hogy kizárják a Jobbik frakciójából?

Nem, mert azt gondoltam, kell még segítség ennek a pártnak, illetve ennél azért bölcsebbek. Egy olyan helyzetben, amikor egy külső, anarchista nyomás, és egy belső józanság között kell dönteni… Arra persze jó volt, hogy megmutatta, ki irányítja igazából a Jobbikot. Ez a pártvezetés egy nagy nulla, mert kiderült, hogy kívülről mozgatják.

Ez mit jelent?

Olyan személyek szava döntő, akik nem is tagjai a Jobbiknak, vagy a pártvezetésnek. Most nem akarok személyeket mondani. (…)

Olvass tovább »

Gréczy Zsolt szól a néphez

Gréczy Zsolt (Népszava): Hosszú lesz az út, mire Orbán Viktor és demokráciapusztító csapata távozik a hatalomból. Bárki ennek ellenkezőjét állítja, szerintem erősen téved. Még egy egységes, erős, a korábbi kormányzására büszke ellenzék is nehéz helyzetben lenne, de megosztottan, kiszorítóst játszva még nehezebben lesz elérhető a változás.

Olvass tovább »

Bontják a házat

A baloldalon bontják a házat, bár még laknak benne. Ezt a házat egykor MSZMP-nek hívták, majd a rendszerváltáskor megörökölte az MSZP nevű utódpárt a benne lévő vagyontárgyakkal együtt. Az utódpárt a névválasztáskor kihagyta a munkásokat, de elhagyhatta volna a magyart is, meg a szocialistát is. Csak hát akkor mi maradt volna? Azt mégsem írhatták a homlokzatra, hogy ez a ház mától a nemzetek felett uralkodó burzsoázia magyarországi szálláshelye, miután közvetlen elődeik egy jó fél évszázadon át énekelték a létező szocializmus kopár kertjében a proletáriátus internacionáléját, s ezt a gyakorlatot egy ideig még maguk is követték újgazdag mivoltukban, míg közröhej tárgyává nem váltak. Ők a sunyin összehozott morbid MDF–SZDSZ-paktum után könnyedén befogadták a neoliberális SZDSZ-t az MSZP-házba. Nem paktáltak, egyszerűen kitárták az ajtót, hiszen rokonokat invitáltak, megoldották a családegyesítést. A nagycsalád kisebbik része azonban elkezdte irányítani a háztartást, karöltve a nagyobb családrész neoliberálisaival, míg ez utóbbiak együtt maradéktalanul át nem vették az irányítást, és tagadhatatlanná nem tették globalista szálláscsináló mivoltukat. Majd jött Gyurcsány, a konspirátor, és győzött.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: