John Lennon

Harminc éve gyilkolták meg John Lennont, legendája ma is él

Harminc évvel azután, hogy New Yorkban meggyilkolták John Lennont, legendája elevenebb, mint valaha: filmek készülnek, életrajzok jelennek meg róla, és nem csupán zenei örökségét ismerik el, hanem egy egész korszak jelképeként is méltatják. Amikor 1980. december 8-án négy, hátulról leadott lövéssel leterítették lakhelye, a Central Parkra néző elegáns Dakota-ház kapuja előtt, a Beatles egykori tagja már tizenkét éve második felesége, a japán Yoko Ono avantgárd művésznő oldalán élt, együtt nevelték közös fiukat, az akkor ötéves Seant. John Lennon, aki közismert volt pacifista meggyőződéséről, nem sokkal korábban ünnepelte negyvenedik születésnapját: idén október 9-én töltötte volna be hetvenedik életévét.

 

IT'S been 30 years since John Lennon was shot.

Related Articles

Mark David Chapman, a zavaros személyiségű gyilkos, aki akkor 25 éves volt, elismerte bűnösségét és azzal magyarázta tettét, hogy fel akarta hívni magára a figyelmet. Életfogytiglani elzárásra ítélték, és ma is a New York északi részén található Attica börtön foglya. Eddig hat alkalommal utasították vissza feltételes szabadlábra helyezési kérelmét, utoljára idén szeptemberben. Yoko Ono ellenzi, hogy kiengedjék férje gyilkosát, mert úgy érzi, veszélyeztetné a maga és ma 35 éves Sean személyes biztonságát.

John Lennon rajongói október 8-án és 9-én évről évre összegyűlnek Central Park egyik szegletében, amelyet a Beatles-együttes Strawberry Fields Forever című dalának emlékére Eperföldnek neveznek. Egy mozaikon az Imagine felirat látható, ez volt az ex-Beatle talán leghíresebb dala azt követően, hogy “a négy liverpooli fiú” együttese felbomlott. “Minden diákom ismeri az Imagine-t, dallamát a liftekben és a fogorvosnál is hallani” – mondta Robert Thompson, aki a syracuse-i egyetemen tanít popkultúrát.

Mint felidézte, bár a gyilkosság idején a Beatles már tíz éve feloszlott, és John Lennon öt hosszú év szünet után adott ki szólóalbumot, halála véget vetett az álomnak, hogy a Beatles újra összeállhat. Thompson James Deanhez, Elvis Presleyhez és Michael Jacksonhoz hasonlította Lennon hatását a popkultúrára.

Yoko Ono tavaly kiállítást szervezett férjének New York-i éveiről és továbbra is gondozza a hivatalos http://www.johnlennon.com honlapot. Az évtizedek múlásával Lennonnak külön megemlékezéseket szenteltek szülővárosában, Liverpoolban és New Yorkban, ahol a hetvenes években telepedett le.

A LennonNYC című dokumentumfilmet, amelyet Michael Epstein készített, november végén sugározta az amerikai közszolgálati televízió. Ez a mű a Working Class Hero szerzőjének New York-i éveit állítja a középpontba, és arra is kitér, hogy Richard Nixon elnöksége idején az FBI meg akarta akadályozni Lennon letelepedését az Egyesült Államokban.

Októberben, a zenész születésének hetvenedik évfordulóján vetítették az amerikai mozikban a leghíresebb gombafejűről szóló életrajzi filmet; az angol-kanadai Nowhere Boy-t Sam Taylor-Wood rendezte.

A művész kultusza az árverésekre is átterjedt. A Day in the Life című Lennon-McCartney szerzemény kézirata egy júniusi aukción 1 millió 200 ezer dollárért (mintegy 240 millió forintért) kelt el; ez az előzetesen becsült ár duplája volt.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: