Orbán Viktor levegőnek nézte Gyurcsányt

A baloldali lapok már tegnap hirdették a – szerintük – nagy összecsapást, vagyis hogy Gyurcsány Ferenc kérdést intéz az Országgyűlésben Orbán Viktorhoz, s a miniszterelnöknek válaszolnia kell. Orbán felelni fog – ilyen címmel jelentek meg az előzetesek.

A felfokozott várakozásra az adott okot, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi coming outjának kiszivárgását követően a Fidesz frakciója nem tekintette partnernek az MSZP miniszterelnökét, s a jobboldali képviselők rendre kivonultak a plenáris ülésről, ha Gyurcsány Ferenc kapott szó. A nagy viadal azonban némiképp másként alakult, mint ahogyan azt az újságírók várták.

 

Gyurcsány tolvajnak nevezte Orbán Viktort

Az MSZP volt elnöke „Miért fél miniszterelnök úr?” címmel intézte kérdését a kormányfőhöz.

„A szabadságról és a polgári politikáról szeretnék kérdezni. Azt szeretném kideríteni, hogy Magyarországot nyugatos demokráciává, vagy keleties, tekintélyelvű országgá kívánja-e formálni” – kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc, aki szerint Orbán Viktor sok évvel ezelőtt még hitt a polgári Magyarország eszményében. „A jövőt építő öngondoskodást én polgári erénynek tartom. Ön a nyugdíjrendszer erőszakos államosításával rombolja ezeket az erényekt, rombolja a polgári Magyarországot” – tette hozzá.

A lemondott miniszterelnök leszögezte, szerinte hazugság, hogy a forradalom feljogosítja Orbán Viktor az alkotmányozásra. „Szabadságot kérek a népnek, hogy dönthessen a sorsáról, dönthessen a nyugdíjáról, az alkotmányról. Miniszterelnök úr, miért fél saját népétől?” – zárta kérdését az mszp-s politikus.

Orbán Viktor a parlamenti szokásoktól eltérően nem szólította meg Gyurcsány Ferencet, és válaszadása közben egyszer sem nézett az őt kérdezőre.

Mint azt az MSZP frakciójának címezve kifejtette: „az beszél félelemről, aki fél, egyes MSZP-s képviselőknek komoly személyes problémát jelent a félelem.” A kormányfő úgy fogalmazott, ez a félelem az elszámoltatástól való félelem, és az Országház nem a személyes problémák megtárgyalásának a helye. Ugyanakkor jelezte, hogy a választók úgy döntöttek, hogy nyolc év kudarcainak és hazugságainak a politikai felelőseit meg kell nevezni, el kell számoltatni, még akkor is, ha az érintetteknek ez komoly probléma.

Az elmúlt időszak szocialista kormányzásával kapcsolatban a miniszterelnök emlékeztetett: akkor a szocialistáknak semmiért nem kellett felelősséget vállalni, ugyanakkor mindent megtehettek. Azonban a választók úgy döntöttek tavasszal, hogy más világban szeretnének élni. Orbán Viktor szerint más világ van, új szabályokkal, a felelősség alól nem lehet kibújni, ezért is szükséges egy új alkotmány.

Az új alkotmánnyal kapcsolatban Orbán Viktor közölte: a hatályos szabályok szerint, a magyar parlamentáris hagyományok szellemében, és legjobb alkotmányos szokásainkat követve az Országgyűlésben fogják megalkotni.

Gyurcsány Ferenc viszontválaszában gyávasággal, csalással, hazugsággal és három millió ember nyugdíj-megtakarításának ellopásával vádolta Orbán Viktort és kabinetjét.

Orbán Viktor a viszontválaszra felelve azt mondta: tisztesség ügyében nem kér kioktatást az MSZP-től, legkevésbé a volt miniszterelnöktől. Továbbá emlékeztette a szocialistákat, hogy az a fajta bátorság, amikor ártatlanokat kardlapoztattak, szemeket lövettek ki, vagy reménytelen adósságcsapdába vezették az országot, és meghamisították a költségvetést, az a Fidesznek nem volt és nem is kell.

Heti Válasz Online

Kapcsolódó hozzászólások – Összesen 1058 db

6 hozzászólás to “Orbán Viktor levegőnek nézte Gyurcsányt”

  1. djhambi Says:

    Viszont az meg felháborító, ha egy író káromkodik egy baloldali fórumon… Mennyire képmutató is a világ…

  2. djhambi Says:

    Sokat elmond a fórumozók színvonaláról egy ilyen barbár hozzászólás agyon “lájkolása”.

  3. Apuci Says:

    AZ TÉNYLEG HÜLYE AKI NEM TUDJA, VAGY NEM AKARJA TUDNI,
    MIT MŰVELT EBBEN AZ ORSZÁGBAN AZ MSZP-SZDSZ MOCSKOS MAFFIA , GYURCSÁNY VEZETÉSÉVEL !!!!!!!!!!!!!!!!

  4. djhambi Says:

    Gyurcsány abban téved, hogy Orbán a MNYP rendszer felszámolásával tolvaj lenne, valójában 800 milliárd forintos veszteséget okoz az országnak. (A Magyar Tudományos Akadémia közgazdásza, Simonovits András előadásában elhangzottak alapján.) Ez annak tudható be, hogy a MNYP rendszer a kifizetésekkel kezd nyereségessé válni, de Orbán még ez előtt megszünteti, ezzel a veszteséget létrehozza.

    A Kósa-Szijjártó 100 milliárdos veszteséggel ez már 900 milliárd egy éven belül. És ehhez még a sokat szidott külföldi “karvalytőke” sem kell. 🙂

  5. djhambi Says:

    “a jobboldali képviselők rendre kivonultak a plenáris ülésről, ha Gyurcsány Ferenc kapott szó”

    Hamár azért kapják a fizetésüket, hogy bennmaradjanak, ez nem különösen dicső cselekedet. Könnyen meg lehetett ezzel úszni a parlamenti újságolvasást és Youtube nézegetést.

    Gyurcsány a “párbeszédben” megpróbált aktualizálni és a Fideszes módszert követve hiteletleníteni Orbánt. Párhuzamot von a népakaratra építő, népszavaztató ellenzéki Orbán és az új alkotmányt népszavazásra bocsátani nem kívánó Orbán miniszterelnök között, az jó startégia. (Mert ezzel bebizonyosodott, hogy Orbán hazudott a népnek.)

    Orbán viszontválaszaiban pedig rendre témát terelt, ügyesen kihasználva Gyurcsány régi sebeit, melyekbe még egyet-egyet belerúgott. Volt itt hazugság, lopás és “ártatlanok” szemeinek kilövetése is.

    Hogy két hazug egymásra mutogat, hogy a másik a hazug, az külön undorító. Viszont tanulságos is: bizonyítja, hogy a népnek cirkusz kell, és nem kenyér.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: