WikiLeaks: több mint 700 oldalas jelentés hazánkról

Magyarországra vonatkozóan is több mint 700 bizalmas amerikai külügyminisztériumi jelentést szivárogtatott ki a WikiLeaks oknyomozó portál – számolt be a Der Spiegel vasárnapi internetes kiadásában.

A német hetilap “világtérképéhez” mellékelt táblázatból, illetve ismertetésből kitűnt, hogy a Magyarországgal foglalkozó iratok túlnyomó többsége 2006-ból, illetve az azóta eltelt évekből származott.

Az újság nem közölte a dokumentumok tartalmát, de ismertette az iratok titkosítási fokát. A dokumentumokat az amerikai külügyminisztérium mind Magyarország, mind a többi állam esetében a titkosítás szempontjából 6 kategóriába sorolta. A Magyarországgal foglalkozó 734 dokumentum közül 4 került az 1-es számú, azaz a legszigorúbb kategóriába, amely a “titkos, külföldiek elől elzárandó” elnevezést viselte. A Budapestről származó dokumentumok közül 32 kapta a 2-es számú besorolást, amely a “titkos” elnevezést viselte. A következő besorolás a “bizalmas, külföldiek elől elzárandó” minősítést kapta, ebbe a kategóriába 7 magyarországi dokumentum került. A csak “bizalmas” iratok képezték a következő kategóriát, ezt a besorolást 408 budapesti távirat “érdemelte ki”. További 148 Magyarországgal foglalkozó amerikai diplomáciai irat kapta a “csak szolgálati használatra”, azaz belső felhasználásra szánt besorolást, míg a fennmaradó 135 Budapestről származó diplomáciai irat a “nem minősített” besorolást kapta – írja a Der Spiegel legfrissebb számában.

(hirado.hu-fidesz.hu)

Egy hozzászólás to “WikiLeaks: több mint 700 oldalas jelentés hazánkról”


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: