Mars ki!

Álláspont

No, ezt is megértük. Kettős kabaré az Arénában.

Értem én, hogy Sas Jóska nélkül nincs proletárdiktatúra, de lássuk be: az MSZP nagygyűlése már önmagában kabaré. Amíg Mesterházy Attila C kategóriás bokszolóként zenére vonul be, pacsizik, csókolózik, majd megosztja pehelysúlyú gondolatait az egybegyűltekkel, komolyan nem értekezhetünk a szombati nyugdíjas-találkozóról. És jaj, ott a többi kifakult sztár. Török Zsolt például, aki úgy szerzett országos ismertséget, hogy valaki pofon vágta az éjszakai buszon. Vagy Gyurcsány Ferencet kellene komolyan vennünk, akinek fokozódó szabadidős elfoglaltsága szaporodó szem alatti gödröcskékben manifesztálódik?

Nem a csasztuskás Sas és a göndör Beregi, hanem ők, a szocialista politikusok a humor nagyágyúi. A nyugdíjasklubok alatti pincékben feltétlenül.

Persze ha jobban belegondolunk, Sas Jóska meghívása logikus és helyénvaló lépés volt. Kit szállítson a párt a nehéz sorsú maradéknak, tán Andrea Bocellit? Őt egyrészt nem ismerik a veres szépkorúak, másrészt nem is értenék, mert valami idegen nyelven vartyog. Meg aztán a Mikroszkópot se vezette, anyukám, valami rohadt fideszes lesz az, közénk ne gyűjjön.

Elárulok egy szakmai titkot: ma én szerkesztettem, és már csak hivatalból is megnéztem a helyszínen készült fotóinkat. Jól sikerültek, de mindet nem tehetjük be az újságba… Képzeljenek el például egy olyan képet, amelyen több száz szerencsétlen ember egyszerre emeli fel, feszíti ki vörös sálját, így demonstrálva az Orbán-kormány gonoszsága ellen. Úgy néznek ki szegények, mint a Manchester United ultrái, azzal a különbséggel, hogy ilyen arcokat nem engednének be az Old Traffordra. Na jó, mégis betesszük ide azt a fotót a hármas oldalra, tessék csak balra nézni. Aztán maguk a táblák, ugye. Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy az összes „szellemes” feliratot – nekem az Ugocsa non coronat a kedvencem, bár ugocsai illetőségű komcsit pont nem láttunk szombaton – egyazon kéz készítette. Ennyire volt spontán a nagy népgyűlés. Nyilván ott osztogatták a bejáratnál a spontán népharag szülte spontán feliratokat, mint ahogyan magát az Arénát is spontán, buszokkal a helyszínre szállított alapszervezeti tagok töltötték meg. Felbukkant azután az egyik fotón a színpad szélén csápoló úr, aki logós zászlót nyújtott át Kiválasztott Attilának, ez utóbbi mesteryen felemelte, hadd lássa a világ, hogy él még a lassan föld alá szoruló magyar munkásmozgalom.

És az a népharagos, löttyös indulat… Hogy hűha, elveszik a pénzünket a narancsországosok, a fene ette vóna meg az összeset. Maga Mesterházy valósággal összeforrott hallgatóságával: alpári és primitív volt, úgy, ahogyan a helyzethez illett. És haragos vagy műharagos, a lényeg, hogy alaposan kivágta a rezet például a Fidesz „elmebeteg politikájának” felemlegetésével. Nem szívesen lennék most a kormánytagok helyében, mondta megfontoltan Virág elvtárs, és kineveztette Mesterházyt a Vidám Park igazgatójának. Ez kell a dolgozóknak.

Szégyen, nem szégyen, bevallom: én a magam részéről nem hiszek Attilának. Esetleg ha Michael Jacksonnak öltözik, és fehér kesztyűben táncikál egy cseppet, mint a salgótarjáni főtéren. Lendvai Ildikót Madonnaként kívánom a színpadon látni két színes bőrű táncos fiúval, akik egymással is jóban vannak. Kiss Péternek heavy metal zenekar, szegecses bőrszerkó, szimatszatyor, kivillanó tetkó dukál. Szekeres Imre fehér álszakállal, vörös zsákkal járhatná körbe az Arénát: no, gyerekek, itt a kommunista Mikulás, lehet vásárolni…! És végül, de nem utolsósorban emeljük az MSZP-gálák tekintélyét a nagy varázsló, Gyurcsány Ferenc sztriptíztáncával, amelynek leglátványosabb eleme az lenne, ahogyan utolsó „ruhadarabként” Katus novemberi gázszámláját hajítaná ki tomboló hívei közé.

De most tényleg: miért is ne? Nem rosszabb ötletek ezek, mint a szombaton az Arénára borult infernális rögvalóság, a vörös nyaksállal parádézó nyugdíjas munkásőrök szocreál partija.

Kedves olvasó, egészen megnyugodhatunk. Ők ennyit tudnak, és alaposan beleragadtak a sárba. Higgyük már el, hogy nincs mögöttük profizmus, ördögien szőtt kapcsolati háló, hajh, de nagy összetartás, csak tanácstalanság, blöffsorozat, a sarokba szorított ember vicsorgó indulata.

Sas Jóska pedig… Hogy a Hacsek és Sajónál maradjunk: mars ki!

Szentesi Zöldi László

3 hozzászólás to “Mars ki!”

  1. WPolsceMamyMocneSeo Says:

    Wonderful site. Thanks for the information. It makes things obvious

  2. Shavonne Leconte Says:

    Thanks a lot for the blog article.Really looking forward to read more. Really Cool.

  3. djhambi Says:

    Az a baj, hogy sokat beszél, de keveset mond. Sok a célozgatás és csipkelődés, de nincs mögötte tartalom. Azért én elmésebb bejegyzéseket szoktam tenni:

    http://djhambi.wordpress.com/2010/11/22/szabalyozastechnika-a-politikaban/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: