Washington szerint számtalan ember életét sodorhatja veszélybe a Wikileaks

Az oknyomozó portál vasárnapra ígérte, hogy titkos diplomáciai iratokat tesz közzé

Az amerikai külügyminisztérium arra figyelmeztette a Wikileaks oknyomozó portált, hogy a titkos diplomáciai iratok közzétételével veszélybe sodorja számtalan ember életét, a globális terrorellenes harcot és az Egyesült Államok kapcsolatait szövetségeseivel.     

      

 
 
 

Wikileaks
WikiLeaks For Dummies

 

 

Akár már ma kitörhet az évezred diplomáciai botránya

“Hillary Clinton és diplomaták ezrei kapnak majd szívrohamot szerte a világon, amikor egy nap felébrednek, és azt találják, hogy titkos külpolitikai dokumentumok érhetők el a világhálon” – dicsekedett korábban az az amerikai katonai hírszerző, akit a kiszivárogtatás gyanúja miatt tavaly már letartóztattak.

***


     

  

Harold Koh, az amerikai külügyminisztérium jogi képviselője a Wikileaks alapítójának, Julian Assange-nak szombaton küldött levelében azt javasolja, hogy a portál ne hozza nyilvánosságra az iratokat, szolgáltassa vissza őket, és törölje adatbázisából. A WikiLeaks beharangozta, hogy várhatóan vasárnap hozza nyilvánosságra a titkosnak nevezett amerikai külügyminisztériumi iratokat, köztük olyanokat, amelyek Európával kapcsolatosak, továbbá olyanokat is, amelyek Ázsiára és más földrészekre vonatkoznak.

MTI

***

A diplomáciai kár felbecsülhetetlen lehet

Mintegy 250 ezer diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a WikiLeaks

Az interneten már szombat este megjelentek az első részletek a WikiLeaks oknyomozó portál, korábban bejelentett újabb nagy “leleplezéséről”.

A portál napokkal ezelőtt közölte, hogy hamarosan általa titkosnak nevezett amerikai külügyminisztériumi iratokat készül nyilvánosságra hozni, köztük olyanokat, amelyek Európával kapcsolatosak, továbbá olyanokat is, amelyek Ázsiára és más földrészekre vonatkoznak. Az amerikai kormány mindennek nyomán figyelmeztetett arra, hogy a szóban forgó iratok közzététele súlyos károkat  okozhat az Egyesült Államok és a baráti vagy szövetséges országok közötti kapcsolatokban.

A netzpolitik.org honlapon szombat este megjelent információk szerint a WikiLeaks a legrövidebb időn belül mintegy 250 ezer  amarikai diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra. A szóban forgó dokumentumok túl nyomó többségét szerte a világból  az amerikai külképviseletek küldték a washingtoni külügyminisztériumnak.  A honlap az információkat állítólag  a Der Spiegel német hetilap internetes oldalán megjelent cikkből szerezte. Az említett cikk rövid ideig olvasható volt a hetilap internetes kiadásában,  állítólag azonban gyorsan eltüntették onnan. 

A netzpolitik.org ennek  ellenére a szóban forgó cikk másolatát közölte, beszámolva arról, hogy  csaknem valamennyi diplomáciai irat a 2004 utáni évekből származik,  csupán egy nyúlik vissza az 1966-os esztendőre.  Több ezer iratot állítólag az idei esztendő első két hónapjában küldtek a washingtoni külügyminisztériumba. A honlap információi szerint  az iratok csupán kis része volt titkos besorolású, de az úgynevezett szigorúan titkos  pecséttel egyetlen egy sem rendelkezett. Több ezer dokumentumot ugyanakkor az amerikai hatóságok bizalmasnak minősítettek, ami azt jelenti, hogy külföldiek nem juthattak azokhoz. A Der Spiegel internetes szerkesztősége elutasította a honlap által közölt információk kommentálását.

A WikiLeaks első nagy “fogása” az afganisztáni háborúval kapcsolatos iratok leleplezése volt, míg  második nagy kiszivárogtatási hullámával a portál az iraki harctéren  történt visszaéléseket leplezte le. – hvg.hu

3 hozzászólás to “Washington szerint számtalan ember életét sodorhatja veszélybe a Wikileaks”

  1. Carl Gura Says:

    I am often to running a blog and i really recognize your content. The article has actually peaks my interest. I am going to bookmark your web site and maintain checking for brand new information.

  2. Marcelino Goodknight Says:

    Excellent Web site! I was wondering if I could quote a portion of your website and use a couple of items for a school assignment. Please drop me an email if its ok or not. Thanks

  3. ŐRIZETBEN JULIAN ASSANGE – Támadás a sajtószabadság ellen? « Gondolat – Kanadai Magyar Magazin Says:

    […] Washington szerint számtalan ember életét sodorhatja veszélybe a Wikileaks […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: