Facebook – aki nincsen fent, lehúzhatja a rolót?

The Facebook Man

The Facebook Man

Egyelőre eldönthetetlen, hogy a virtuális közösségek és ezek hatása a fiatalokra milyen irányba tolja el a társadalmat. Bauer Béla ifjúságszociológus ugyanakkor az MNO-nak elmondta: rendkívüli módon megváltoztak a kommunikációs szokások, a társadalmi átalakulás létező jelenség. A Magyar Nemzet Online interjújából kiderül néhány dolog: a fiataloknak szegényedik a szókincse, egyre kevésbé élik meg a személyes kapcsolatokat. A kérdés az: regisztráljunk, vagy ne regisztráljunk?

 

– Ma már sokkal könnyebb hozzáférni az internethez, mint akár csak egy évtizeddel korábban, napjainkra kialakult az úgynevezett social network is. Ez a típusú kapcsolatfelvételi lehetőség, e kapcsolatok megtartása és azok dinamikája milyen hatással van a fiatalokra? Igazak lehetnek-e azok a „rémhírek”, hogy minőségében inkább visszaveti az embereket és éles kontúrt lehet húzni, mondjuk a rendszerváltás előtt és az az után született fiatalok értékei között?
– A jelenlegi kommunikációs lehetőségekkel bíró világot lehetetlen összehasonlítani a korábbi évtizedekkel, hiszen a kapcsolatokat mindig a társadalmi környezet határozza meg. Amikor a hetvenes, nyolcvanas évek ifjúságáról beszélünk és megpróbáljuk összehasonlítani őket a mai fiatalokkal, azt az teszi lehetetlenné, hogy az említett évtizedekben felnőtt és szocializálódott fiatalság telefonon sem tudta elérni egymást, tehát személyes találkozások nélkül nem tudták tartani egymással a kapcsolatot. A virtuális kapcsolatrendszerekben valójában 2004–2005 után történt egyfajta robbanás.

– Ennek milyen megnyilvánulásai voltak?
– A robbanás első eredménye az IWIW volt, most pedig a Facebook hódít a fiatalok között. Az előbbi is okozott egyfajta függőséget, ám ott a kommunikáció sokkal korlátozottabb volt, ugyanakkor arra törekedtek az emberek, hogy minél több kapcsolatot tüntessenek föl, minél inkább fontosnak tűnjenek. A virtualitás gyakorlatilag azt jelentette: az utcán nem is biztos, hogy megismerték egymást az „ismerősök”. A Facebook virtualitása gyakorlatilag egy folyamatos jelenlétet feltételez, s ezzel ki is merül a kapcsolattartás.

– De miért? Ennek nincsen „életszaga”, nincsen mélysége.
– Mert úgy érzik a fiatalok, hogy ez az igazi kapcsolattartás. Holott csökken, korlátozódik a valós kapcsolatok rendszere. Nem ülnek le egymással beszélgetni. Amikor pedig leülnek, ott is az figyelhető meg – éppen a virtuális világhoz kapcsolódóan –, hogy eltűntek azok a közös élményekhez kapcsolódó témák, amelyek feltételezik, hogy különböző kulturális tereket is látogatnak, nem csak a virtuális tereket. Hiszen egy kulturális tér látogatása egy virtuális beszédtérben nem beszélhető meg, nem írható le és nem fejezhető ki. Azt, hogy ez a folyamat milyen irányba változik, egyelőre nem lehet megmondani, azt ugyanakkor már látjuk, hogy a különböző elit kulturális terek látogatóinak életkora folyamatosan növekszik. Vagyis a fiatalok alig jelennek meg ezekben a terekben.

– E mögött milyen okok állhatnak?
– Ennek egyik oka az, hogy nem támasztanak egymás felé elvárásokat egy magasabb kommunikációt igényelve. Emellett csökken a szókészlet is, érzékelhetően kevesebb fogalommal dolgoznak a fiatalok, bár ezt nagyon nehéz megmérni. Csökken az elvont vélemények közlésének a fontossága is, hiszen nincsen mihez kapcsolni azokat, ugyanis nincsen szituáció, esemény, történés. Ez pedig tovább csökkenti annak az igényét, hogy a fiatalok irodalmi vagy zenei élményeket éljenek meg. Ilyen mértékben ez a folyamat magyar jelenségként fogható fel. Ha csak a múzeumokat nézzük: Magyarországon és Budapesten jóval kevesebb fiatalt lehet látni e helyeken, mint Európa számos más nagyvárosában.

A magyar társadalomra jellemző, hogy időnként felkap bizonyos dolgokat, divatossá teszi azokat. Most éppen a Facebook van soron. Ráadásul nem a helyzetből való „menekülés”, hanem a követés a jellemző. Úgy tűnik, hogy ez a mai fiatalság kevésbé lázadó, jobban elfogadja a szüleit. Kérdés, hogy ez minden szülő számára pozitív esemény-e, hiszen a mostani szülők jelentős része egy olyan korban cseperedett fel, amikor a lázadás a szülőkkel való szembenállást jelentette. Sokan ezt várnák a mostani fiataloktól is. Lehetséges, hogy bizonyos fiatalok számára a szülők elfogadása maga a lázadás. Az említett korosztály abból a térből tud kiindulni, amelyikben él: az iskolai, a családi vagy éppen a munkahelyi térből. Vagyis nincs más hely és lehetőség sem megszerezni, sem megosztani az információkat. Ez alapvetően változtat a kommunikáció összetettségén, elvonatkoztathatóságán.

– Ha jól értem, így a fiatalok között kialakul egyfajta második valóság, ahol elegendő a csökkentett kommunikáció, a fejletlenebb szókincs, ahol nem kell bonyolult emberi szituációkban részt venni. De ez a jövőre kivetítve: ha ebbe szocializálódnak bele, majd később, amikor ki kell lépni a munkaerőpiacra, párt kell találni, akkor ez a kétfajta valóság hogyan képes együtt létezni? A „csökkentett mód” miképpen alkalmas élő emberi szituációkban való eligazodásra, ahol valódi érzelmeket kell közvetíteni?
– A felvetése teljesen jogos, ám ugyanakkor azt gondolom, ez nem biztos, hogy problémát fog okozni. Ma már a virtualitás felé mennek a munkahelyek is: például meg tudják tenni azt, hogy nem hogy nem tartanak fenn irodát, de nincs szükség emberek közötti kommunikációra sem. Ez a probléma lehetséges, hogy csak a 20. századi ember gondolatából fakad, a 21. században már nem jelent gondot. Én ennek inkább a továbbgondolását érzem problematikusnak. Tehát ha csökkenek ezek a szituációk, ha csökken a munkahelyi szocializáció jelentősége, akkor hol szocializálódhatnak az emberek, hol vállalhatnak felelősséget? Mi az, ami még rizikósabbá teszi az egymáshoz való viszonyt? A folyamat végén ott van-e az erőszak, vagy nincs rá lehetőség, mert nem is találkozunk egymással? Közben pedig a valós szituációban meg lehet érinteni a partnert, olyan nonverbális kommunikációval kell élni, aminek a begyakorlása mégiscsak olyan terekben történt meg eddig, ahol a virtualitás helyett a valós részvétel volt a fontos.

– Mit tud mondani az említett kétféle valóságról?
– A kettős tudatról annyit, hogy az elmúlt 10-15 évben ez a fogalom jelentősen megváltozott. Korábban a kettős tudat inkább krónikus esetként merült fel az emberek tudatában, manapság ez már természetes állapot. Teljesen elfogadott: az egyén szülőként és mondjuk pedagógusként teljesen másképpen viselkedik. Az anonimitás az érdekes ebben a helyzetben: a vélemények fel nem vállalása ebben a virtuális térben még erősebb, hiszen gyakorlatilag nem köthetők a vélemények személyekhez. Valójában a felelősség elhárításának ezt a problematikáját érzem inkább fontosnak.

– Ha már ez a nagy szabadság szóba került: minek lehet a tünete a mostanában a fiatalok között nagy divatnak örvendő önfényképezés? Hiányos öltözetben is akár.
– Ez valóban egy elharapódzott jelenség, a közösségi oldalakon 70-80 fotót is kitesznek olykor. De hogy pontosan mit jelent ez? Erre nem tudok válaszolni. Tandorit némiképpen megidézve: „lefényképezkedünk, hogy mindörökre meglegyünk”. A fényképezés bonyolultságától mára egészen odáig jutottunk, hogy semmit nem kell előhívni, hiszen minden megoldható digitálisan – ezzel maga a mindörökké meglét fogalma szűnt meg. Hiszen ahogy létrehozható, úgy meg is szüntethető a fotó. Ezt egy új jelenségnek tartom abban az értelemben, hogy nem köthető még hozzá olyan tudatrész, hogy miről is szól ez a folyamatos önfényképezés. Ez is inkább a virtualitáshoz köthető, mert valamiképpen látszani kell. Eddig tükröződtünk a kommunikációnkban, a valóságban, de ez a virtualitásban nem működik. A Facebook ilyen értelemben nagyon érdekes: szemérmes és szemérmetlen fotók is megtalálhatók.

– Ön vezeti az ifjúságkutatásokat, amelyeknek eredményei négyévente jelennek meg. Felfigyeltek például arra, hogy a barátság fogalma – amelyet amúgy igen nehéz meghatározni – miképpen változott a fiatalok körében az elmúlt évtizedekben? Mik azok a tényezők, amelyek most úgymond barátokká kovácsolnak embereket?
– Ez hagyományos survey kérdőívekkel nem mérhető, de fókuszcsoportos méréssel valamennyire azért körbejárható a dolog. Az ifjúságkutatás egyik nagy problémája éppen az, hogy egy előző generáció kérdez egy következőt. Vagyis olyan fogalomrendszerekkel kérdezünk vissza, amit a másik generáció nem ért, mert nem is rendelkezik vele. A barátság pontosan az a terület, amelyhez egészen más élmények kötődnek abból az időből, amikor nem volt még virtualitás, mint amikor már igen. Vagyis ennek a mérése és maga a rákérdezés módszertani probléma, másrészt pedig fölveti a fogalom változásának a kérdését is. Tisztességgel erre egyelőre nem lehet választ adni.

– E hálózatok használata összességében inkább pozitív, vagy negatív jelenség, a hozadékaival összetartja, vagy éppen szétfeszíti a társadalom kereteit? Egyáltalán megválaszolható ez?
– Minden ilyen kérdés azért merül fel, mert más korban szocializálódtunk. Az én nagymamám megnézte azt, hogy van-e valaki hátul a tévében, pedig húsz éve volt arra, hogy hozzászokjon. Folyamatos átalakulásban van a családon belüli és az egymás közötti kommunikáció is. Ám hogy ez rontotta-e vagy javította a társadalmat, nagyon nehéz megállapítani, hiszen nagyon bonyolult, összefüggő rendszerről van szó. Átalakítja a társadalmat.

Bizonyos csoportok alkalmazkodnak életkor és státusz szerint, bizonyos csoportoknak pedig ez nem megy. Vezető csoportok nyilvánítanak véleményt elmaradott csoportokról. Volt olyan időszak is, amikor úgy éreztük, hogy a legnagyobb ellenség a tévé, s akkor alternatív gondolkodású emberek nem vittek haza televíziót, s így nevelik a gyereküket is. Aztán az óvoda végén, általános iskola elején kiderült: a gyerekek témáinak nagy része – 80 százalékban – a tévéhez kapcsolódik és az ettől „megfosztott” gyerekek hátrányba kerültek.

Egy társadalmi trenddel szembefordulni lehet, ám annak is megvannak a következményei. A társadalom elméletileg nem következmények nélküli folyamat, hanem egymással összefüggő eseménysor.

– Ezek szerint aki nincs fenn például a Facebookon, az lemarad, kimarad és lúzer?
– Aki nincs fenn, az lemarad, kimarad és lúzer. „– Írtam fel a Facebookra, nem nézted? – Nem.” Akkor miről is beszélünk? Ez jelenti az odatartozást. Az én generációmnál az volt a lúzer, aki nem olvasott Mozgó Világot. Most az számít annak, aki nincs fenn a Facebookon. Vagyis ott kell lenni, jelen lenni. Nem is foglalkoznak azzal, hogy megismerik-e egymást az utcán. De úgy tűnik, ez nem is fontos. (lm)

MNO

7 hozzászólás to “Facebook – aki nincsen fent, lehúzhatja a rolót?”

  1. Rezeda Kázmér Says:

    djhambi:”Tudom, hogy a “dj” félrevezető lehet. Középiskolás koromból ragadt rám.”

    Nincs ebben semmi félrevezető. dj=dj. Néhány év elteltével lettél ennyire sok értékes tudás birtokosa. A guglizás, böngészés eredménye sokaknak ragad, persze vannak, akik hosszú évtizedek alatt átélték a valóságban mindazt, amiről saját tapasztalataid hiányában mégis kiselőadást szeretnél tartani itt – szerinted:

    … kibővül extra rövidítésekkel (köc), angol eredetű szavakkal (lájk), sőt …

    Ha élnél angol környezetben, akkor meglepődnél, és külhonban tapasztalhatnád, hogy a “lájkolás” a köznapi beszédben kizárólag Magyarországon használatos kötőszó, nos … Szanyi Tibor is felfedezte magának, és a pártjának! Ez új, azt hihetnénk, hogy eredmény ez a javából! Siralmas eredmény ez, de ha feljebb kerül a léc, még Szanyi is nagyot ugorhat. Legalább ezt és a többi így-úgy átvett angolos divatszó-özönt illene kibővíteni kb. úgy kétezer egyszerű angol szóval, hozzá egy kis nyelvtan, azzal már elboldogul az ember… – ha megtanulja azokat. Nem hiszek abban, hogy az arcköny ilyen hatást váltana ki a tömegekből Magyarországon… ígyhát marad a lájk, a szingli, a bakon szalonna, no és persze a dj….. egytől egyig mind csak förmedvény! Még akkor is, ha valaki bátor kijelentéssel jobbá és jobbá szeretne válni.

    “Tanítani, mint Kodály Zoltán vagy József Attila: a művészeten keresztül.”

    Szép elhatározás, látom, már neki is fogtál! Csak mint sokkal idősebb és tapasztaltabb, családos és többgyermekes lévén – ha ajánlhatnám: ha komolyan gondolod, akkor vegyél vissza a gyurcsányosok felmagasztalásából, az orbánosok szakadatlan szapulásából – légy ha lehet “független” és több megértést próbálj magadra erőszakolni, figyelj oda, ki mit mond, ugyanis az emberek nagy többsége egyáltalán nem hülye. Csak van köztük néhány, aki dj.

    • Pteru Says:

      djhambi egy gyurcsanyos provokator. Ismeri mindenki> Hazudtunk reggel, hazudtunk… hazudtunk… hazudtunk …
      Ennyi es nem tobb.

      • djhambi Says:

        Éretlen tőletek, hogy állandóan a Gyurcsányosdit ragasztjátok rám. Akkor még nem is voltam politikaila aktív, nem szavaztam rá, és semmi közöm hozzá. Kisiklott gondolkodásra vall, hogy ha valaki érvel Orbán ellen, az rögtön Gyurcsányista. Persze ezzel a hitelességemen lehetne rontani, ha populista és tartalommentes eszméket szajkóznék. De mellettem a történelmi tények és a tudományos világszemlélet áll. Ezt nem lehet “meghazudtolni”.

    • djhambi Says:

      “A guglizás, böngészés eredménye sokaknak ragad, persze vannak, akik hosszú évtizedek alatt átélték a valóságban mindazt, amiről saját tapasztalataid hiányában mégis kiselőadást szeretnél tartani itt”

      Ezt azzal pótolom, hogy beszélek a családommal, rokonommal. Volt szerencsém ’56-ossal beszélni, aki kifejtette, hogy a 2006-os vandalizmus eszméjében mennyie különbözik, és az, hogy azt forradalomnak nevezik, és párhuzamot vonnak, az az ’56-os forradalom lealacsonyítása.

      Az, hogy sok solyan magyar él e földön, aki maga sincs tudatában, hogy mi történt és történik körülötte, az külön szégyen.

      “a “lájkolás” a köznapi beszédben kizárólag Magyarországon használatos kötőszó”

      Én sem azt mondtam, hogy külföldön használják, hanem azt, hogy angol eredetű, a like szóból származik. És én is falramászok a bacon szalonnától, de legfőképpen a bakelittől. 1930. óta ugyanis nem bakelitből készítik a feketelemezt, hanem vinylből, és az angolok is ezt használják.

      ” légy ha lehet “független” és több megértést próbálj magadra erőszakolni”

      A függetlenségben egyetértünk. Pont ma olvastam össze független nyugati, gazdaságra specializálódott cikkeket, és magam is megdöbbentem, hogy mennyire féltik a demokráciát Orbántól:

      http://djhambi.wordpress.com/2010/11/27/a-nyugat-magyarorszaga/

  2. djhambi Says:

    Az egyre könnyebben hozzáférhető új információk a technológia fejlődésének természetes velejárója. Sajnos ez az oka a növekvő depressziónak is. Nem hiszem, hogy az emberek szókincs visszafejlődne, sokkal inkább átalakul: kibővül extra rövidítésekkel (köc), angol eredetű szavakkal (lájk), sőt, segíti a nyelvek tanulását is. Bizonyos értelemben eddig hagyományosnak mondható szavak kikopnak, de ez mindig is így volt.

    “Igazak lehetnek-e azok a „rémhírek”, hogy minőségében inkább visszaveti az embereket és éles kontúrt lehet húzni, mondjuk a rendszerváltás előtt és az az után született fiatalok értékei között?”

    Maga a kérdés hibás. Az érték függ az aktuális generációktól is, sőt, népcsoportoktól is. Például egy hívő embernek érték a Biblia, egy ateistának pedig inkáb egy önellentmondásos kötet. Ugyanígy egy idős embernek érték Kern András feketelemeze, vagy Hofi politikai humora, melyet egy fiatal nem érthet meg. Cserébe a tizenéveseknek érték a WOW, mert szeretnek vele sokat játszani.

    A munkahelyi és párválasztási részt hibásnak tartom. A munkahelyen dolgozni kell, nem szocializálódni! A párválasztás pedig mindig azonos korosztályból történik, így én nem tartanék attól, hogy korcsoportok között nagy lenne a differenciálódás.

    Arra viszont óva inteném a riportert, hogy nyíltan egy saját maga által formált véleményt próbáljon ráerőszakolni az olvasókra a kérdéseken keresztül, mert ez predesztinálja a valóság megismerésének eltorzulását. Én fenn vagyok Facebookon, de az állandó tanulmányaim sokkal több időt elvesznek a barátoktól, mint a virtuális tér. Továbbá nem hiszem, hogy szókincsem fejletlen lenne, akiben felmerült a szkepszis, és ezt ellenőrizné, ajánlom figyelmébe a hozzászólásaimat! (És a verseimet.)

    • Mikos Says:

      Ó, te szegégy értékmeghatározó! Kiket akarsz még óva inteni a riporteren kívül? dj! Beírtad már esetleg az arckönybe, a kis rublikádba, a többi értékek közé?

      • djhambi Says:

        Tudom, hogy a “dj” félrevezető lehet. Középiskolás koromból ragadt rám.

        Mostanában amellett, hogy mérnöknek tanulok, és közgazdasági önkpzésben részesítem magam kevés szabadidőmben az egyetem padjain, irodalmi ambícióm is vannak, amellett, hogy múlt héten Petőfit szavaltam a barátaimnak, nem riadok vissza attól sem, hogy egyszerre akár két kórusban fürödjek meg a kultúrában.

        Minden érdekel, és ez a természetes kíváncsiság predesztinál a fejlődésre. Mert megvan bennem az igény, hogy jobbá és jobbá váljak. Sőt, a szerzett tudást másokkal is meg szeretném osztani. Tanítani, mint Kodály Zoltán vagy József Attila: a művészeten keresztül. De sok ember nem kapható erre. Azoknak írom a bejegyzéseimet és azoknak írok válaszokat.

        De egyáltalán nem tartom magam übermenschnek. Sőt! Amikor elkezdtem velük foglalkozni, az pontosan rávilágított arra, hogy milyen bonyolult a világ, és mennyit nem ismerek belőle! Sajnos az ember hajlamos szakítni önmaga felé irányuló szkepszissel, és vakhitben, öntelten szélsőséges véleményt formálni a világ ismerete és a világ megismerésének igénye nélkül.

        Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az emberek leegyszerűsített világképe mennyire rávezeti őket a helytelen döntések meghozatalára.

        Például az ember hajlamos abban mérni a gazadság “jóságát”, hogy azt nézi, mennyi a fizetése, és mennyi az adó. Ez ott válik hibás szemléletté, hogy ha eladósítják az országot az adó csökkentésére, akkor azt hiszi, hogy jó a gazdaság, holott egy önmagától növekvő hiányt gerjeszt. A mérnöki rendszerszemléletem kialakulása nagyban hozzájárult ahoz, hogy a gazdaságban, vagy a társadalomban is könnyebben megértsem a rendszert. Ez a történelem és a jelen jellegzetes pontjai közötti megfeleltetésre is igaz. Vagy hogy megértsük a jog útvesztőit, vagy különbséget tudjunk tenni módszer és módszer között.

        És segít abban, hogy a jó kérdéseket tegyük fel. A cél szentesíti az eszközt? Ha a Fidesz teljes hatalmat kialakít, önszántából meg fog állni? Hogy jelenik meg a versenyző emberi természet a politikában? Lehet-e garantálni, hogy a politikusok azt csinálják, amiért megválasztották őket? Mi a hit és bizalom a politikában? Ha Gyurcsány hazudott, mi garantálja, hogy Orbán nem hazudik? Mekkora mértékben lehet befolyásolni az emereket retorikával, és mekkora mértékben racionális érvekkel? Mekkora mozgásteret jelent a kétharmad, milyen jogi következméynei lehetnek? Ha az alsó osztályok támoagtásával választották meg a Fideszt, miért csak a felső osztályok kapnak több pénzt jövőre?

        És folytathatnám napestig.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: