Orbán, az Istentől való?

A miniszterelnök szavait kiforgatva egyenesen Istentől valónak gúnyolja a MANCS a kormánypárt kétharmadát, amit pedig senki másnak, mint csakis és kizárólag saját maguknak köszönhetnek a károgók.

A miniszterelnök szavait kiforgatva egyenesen Istentől valónak gúnyolja a MANCS a kormánypárt kétharmadát, amit pedig senki másnak, mint csakis és kizárólag saját maguknak köszönhetnek a károgók.

„…a magyar nemzet kezébe az áprilisi választások kétharmados eredményével egy vissza nem térő, gyors reagálás lehetőségét tette le a történelem. Ez egy történelmi kihívás, egy történelmi lehetőség, amelynek megoldásához vagy kihasználásához megkapta a történelemtől a szükséges eszközöket.” – szól az eredeti orbáni szöveg, benne négyszer, nyomatékkal e helyzet forrása, nem, egyáltalán nem a Jóisten, hanem a történelem.

Olvass tovább »

Biszku-ügy: mégis nyomozni kellene

Magyar Nemzet

Biszku Béla a róla készített dokumentumfilmben 2010

Biszku Béla a róla készített dokumentumfilmben 2010

Az ügyészségnek el kell rendelnie a nyomozást a Biszku-ügyben – mondta Gellér Balázs József tanszékvezető egyetemi docens, ügyvéd. A nemzetközi büntetőjog szakértője szerint a hatóság feljelentést elutasító határozata nem állja ki a nemzetközi jog próbáját. Nem tisztázták annak ténybeli és jogi feltételeit, hogy a volt belügyminiszter felelőssé tehető-e az 1956-os forradalmat követő megtorlásokért. A feljelentő várhatóan holnap nyújtja be a panaszát a másodfokú vádhatósághoz.

Olvass tovább »

Három országban már betiltották a legismertebb energiaitalt

Az energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók.

Az energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók.

 

Mint John Higgins kutatásvezető elmondta, az energiaitalok koffeintartalma 70 és 200 milligramm között van dobozonként, míg egy csésze erős kávéban 40-től 150 milligramm koffein található. Még nagyobb probléma, hogy az összetevők, így a guarana, taurin, gyógynövények, ásványi anyagok és a vitaminok egy része kölcsönhatásba léphet a koffeinnel. Olvass tovább »

“Elzsibbasztott” fiatalok: a pápának nem tetszik az internet

XVI. Benedek

XVI. Benedek

XVI. Benedek pápa szombaton arról beszélt a Vatikánban, hogy az internet nem teszi humánusabbá az embereket, a katolikus egyházfő szerint sokkal inkább az ellenkezője igaz. Mint fogalmazott: világháló növeli a magány és elveszettség érzését az “elzsibbasztott” fiatalok körében – adta hírül az AFP. A pápa egy kulturális konferencián beszélve úgy vélte, hogy az internet olyan kommunikációs formákat alakít ki, amelyek nem emberbarátiak.XVI. Benedek szerint a világháló oktatási vészhelyzetet is teremtett, mert az internet “elzsibbasztja az embereket”. A pápa szerint erre “kreatív értelemmel kell válaszolni”. Az egyházfő azonnali lépéseket szorgalmazott.

 Olvass tovább »

A Fox News tévése szerint Soros az amerikai gazdaság aláaknázására törekszik – BOTRÁNYT OKOZOTT A SOROST BÍRÁLÓ JOBBOLDALI ÚJSÁGÍRÓ

Glenn Beck, a jobboldali Fox News műsorvezetője műsorában támadta Soros Györgyöt. Szerinte a magyar származású milliárdos szándékosan teszi tönkre az amerikai gazdaságot, hogy végül átvegye az irányítást.

 Glenn Beck Under Fire: Holocaust Remark about George Soros

George Soros is in Glenn Beck’s cross-hairs

Glenn Beck’s Offer to George Soros – Fox News

Video –  http://www.youtube.com/watch?v=NAjwtm3xRuo&feature=player_embedded

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: