„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország …

Forgószélben

Körmendy Zsuzsanna
Az a fiatal nő az ablakban. Áll, lengeti a magyar zászlót. Vajon mi lett vele? A filmfelvétel kockái alapján megkeresték és letartóztatták? Akiket ugyanis a forradalom idején lencsevégre kaptak, azokat egytől egyig levadászták. Letartóztatás, börtön lett a részük, s ha még a fegyveres részvételt is rájuk bizonyították, bitófára kerültek.

Akármi történt vele, az a fiatal, hosszú hajú nő, minden ’56-os dokumentumfilm elhagyhatatlan szereplője, mára szabadságszimbólum. Remélem, soha nem készítenek róla szobrot, és emlékplaketten sem szeretném látni karcsú alakját. Vannak túl sokat jelentő képek, emlékek, amelyek csak a maguk konkrétságában tudnak tökéletes jelképek maradni.

A kádárizmus hömpölygő folyamában 1956 volt az örvény. Hatalmas szívóereje miatt veszélyes volt, beszippantott párthazugságokat, ideológiát, hamis mítoszt, koncepciós vádakat, kreált legendákat. Cikkünk címe nem metafora. Azt a hadműveletet nevezték „forgószélnek”, amelyet október 31-én határozott el a szovjet vezetés. Egy nappal korábban még nyilatkozatot adtak ki csapataik kivonásáról, s hogy „készek tárgyalásokba bocsátkozni”. Másnap pontosítottak: Ivan Konyev marsallt megbízták a Forgószél hadművelettel, s a szovjet tankok éjszaka fölvonultak a határon. Megszállásunkról gyorsan döntöttek. Mint a forgószél.

Mi vezetett el idáig? 1945 után nem látszott rögtön a szovjet befolyás alatt lévő hatalom igazi arca. De 1948-ban már félreérthetetlen jelek utaltak a diktatúrára. Pártegyesítés címén a kommunisták megsemmisítették a szociáldemokrata pártot, az államvédelmi osztályból létrehozták az ÁVH-t, és mivel monstre perre vágytak, letartóztatták Mindszenty hercegprímást.

De attól a baljós esztendőtől kezdve még nyolc évre volt szükség, hogy a nemzet sokféle akarata az 1956-os forradalomban összekovácsolódjon. Nyolc év kellett akkor is ahhoz, hogy kinyíljon a szemünk. Hogy a volt műhelytulajdonos, a csalódott párttag, a tönkretett paraszt, a gerinctörött értelmiségi rádöbbenjen végre, hogy nem egymás ellen kell acsarogniuk. Nem a városnak az „elmaradott” falu ellen, nem a munkásnak a „nem termelő” értelmiségi ellen, nem a szabotázzsal megvádolt gyári munkásnak a templomba járó keresztények ellen. Nekik egy oldalon van a helyük: szemben a Kremlből irányított bitorló hatalommal és kiszolgálóikkal. Nyolc év alatt kitisztul a látás, és megélesedik a hallás minden hazugságra. Nyolc év alatt egy ország el tud jutni odáig, hogy kimondja az ítéletét kalandor vezetői fölött. 1956 ítélet volt az országvezetés fölött, ahogy az idei fölényes választási győzelem is az volt.

1956-ban a művelt Nyugatot nem politikusai, hanem szellemi emberei képviselték. Amikor vér folyt az utcán, Eisenhower elnök azon meditált, imanapot tartsanak-e a magyarokért, vagy orvosi segítséget küldjenek a Vöröskereszt útján. Más beavatkozást nem tudott elképzelni. Imádkozni saját magukért kellett volna, amiért Magyarországot röpcédulákkal és rádióadásokkal hergelték és szédítették, majd a döntő pillanatban sorsára hagyták. Ezért, ha bármilyen katasztrófa idején magunkra hagy a Nyugat, nekünk az már meg sem kottyan. Igaz is: miért a szuezi válság idején jutott eszünkbe föllázadni a szovjeturalom ellen? S miért Ausztriával, miért nem Afganisztánnal van közös határunk? Akkor talán kapnánk EU-segítséget, miként Pakisztán.

Albert Camus Koestlerrel, Bertrand Russellel és másokkal a Nyugat élő lelkiismerete volt akkor, amikor a politikusok befogták fülüket, szemüket. „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben” – írta Camus.

A mi emlékezetünkben nem alvad meg soha.

– Magyar Nemzet

2 hozzászólás to “„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország …”

  1. http://domki-edmar.pl/ Says:

    sure, i imagine that these form of suggestions are important. nevertheless, that’s just a bit part in web optimization CMIIW.

  2. Tiffany Elicker Says:

    Hey, I just noticed your RSS feed is not functioning properly, Thought I ought to tell you.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: