„Gyurcsány a történések legsúlyosabb politikai felelőse” + Képriport – Megszavazták a 2006-os eseményeket vizsgáló albizottság jelentését

A Fidesz–KDNP és az LMP egyhangúlag fogadta el a jelentést

MNOKA
A Fidesz, a KDNP és az LMP jelen lévő képviselői egyhangúlag elfogadták a parlament jogsértéseket vizsgáló albizottságának jelentését a testület szerdai ülésén. Gulyás Gergely, az albizottság elnöke elmondta, hogy a legsúlyosabb politikai felelőse a történteknek Gyurcsány Ferenc. A jelentés szerint az állam korlátozta, sőt lehetetlenné tette a bűncselekmények elkövetőinek megtalálását és felelősségre vonását.

• A gyülekezési törvény módosítását javasolja az albizottság
• Revánsból lőttek a rendőrpalotára? Bencze tudja, kik az elkövetők + Képek
• Gyurcsány gyáva a bizottság előtt, bátor a rendőrök mögé bújva
• Felháborodtak az albizottság tagjai a legfőbb ügyész levelén

• 2006: az ügyészség a vállát vonogatta és egymásra mutogattak
• „A 2006-os történések a jogállam legnagyobb kudarcai voltak”

 

  

Galéria megtekintése Nézze meg képgalériánkat!
Kormánypárti képviselők és az LMP szavazatával elfogadta a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jelentését a „főbizottság”, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság szerdai ülésén.

Olvass tovább »

Magyarország – Szijjártó: Remélhetőleg minél többen visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe

Az elkövetkező 14 hónapban – azaz jövő év végéig – függesztené fel a kormány a magánnyugdíjpénztáraknak az utalást, és elképzelhető, hogy azután már okafogyottá válik, hogy később utal-e vagy sem – mondta szerdán újságírók előtt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Reményeik szerint ugyanis jövő év végéig minél többen élnek majd azzal a lehetőséggel, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe.

Olvass tovább »

Isztambuli Csontváryk

Mától Isztambulban, Európa egyik idei kulturális fővárosában vendégeskednek Csontváry Kosztka Tivadar képei; a török nagyvárosban harminckilenc alkotást tekinthetnek meg a látogatók.
 

Egy kép Huszárik Zoltán filmjéből, az operatőr Jankura Péter volt

Egy kép Huszárik Zoltán filmjéből, az operatőr Jankura Péter volt

 
A tárlat összeállításakor csak a legmonumentálisabb darabokat, így a Bábelt, a Mária kútját, a Tátrát és a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képeket kellett itthon hagyni, egyébként a mester Pécsett látható olajfestményei a Magyar Nemzeti Galéria további öt képével kiegészülve tekinthetők majd meg Isztambulban – közölte a Pécs2010 sajtóiroda az MTI-vel.
%d blogger ezt szereti: