Lázadó vonalak kora

Kiállítás. A meztelen igazság az, hogy ez egy remek koncepciójú tárlat

Lefogadjuk, hogy ez most nem lesz elég sztár. Csak két „híres” festmény szerepel a képek közt, a többi: grafika, nyomat, plakát, vázlat, nem egy a múzeum saját gyűjteményéből – meg egy jó koncepció. A Szépművészeti Múzeum új kiállításán jártunk, és azt véljük: ez most nem a tömegnek készült. Annál jobban örülhet a valódi múzeumjáró.

A híres kép feliratának üzenete egy Shiller-idézet: rossz sokaknak tetszeni - Fotó: Hegedüs Róbert

A híres kép feliratának üzenete egy Shiller-idézet: rossz sokaknak tetszeni – Fotó: Hegedüs Róbert

A beharangozó korrekt volt: mindenhol elhangzott, hogy a Nuda Veritas – Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895–1905 című, a Szépművészeti Múzeumban látható kiállítás főleg a külföldi és a magyar gyűjteményekben fellelhető grafikai anyagra épül. Híres, nagy kép, amelynek ismerete az oly sokat emlegetett „általános” – értsd: nem valódi – műveltség alapját képezi, csak kettő található itt: a Nuda Veritas és az Aranylovag.

A kiállítási térbe belépve két út nyílik: vagy végignézzük az egyik oldalfalon a bécsi szecesszió mesterei­nek hatalmasra nagyított portréit, elolvassuk az életrajzokat, és ezután visszatérünk az első terembe, vagy rögtön ott kezdjük.

Wiener walzer

Marian Bisanz-Prakken kurátor, az Albertina művészettörténészének koncepciója nyilvánvaló: az a nagyon rövid, ám annál fontosabb tíz év áll itt a középpontban, amely a Secession – Vereinigung Bildender Künstler Österreichs, vagyis Ausztria Képzőművészeinek Egyesülete – megalakulásától a Klimt vezette csoport kilépéséig, 1905-ig eltelt. Másképpen: a világot totálisan átváltoztató első világháború előtti utolsó pillanat, a hosszú tizenkilencedik század közép-európai finisszázsa, amikor az édes-nyugodt, korzózós, korrupt Monarchiában, ahol örökvasárnap van und wiener Walzer, valakik kinyitják a hetedik szobát: a lélek legmélyét.

Klimt, Kolo Moser, Carl Moll, Ferdinand Andri és társaik nem csak a művészetet akarták megtisztítani, de komolyan hitték, hogy az embereket a jóra, a nemesre, a szépre nevelni képesek lesznek. Ami azt illeti, az ízlésre valóban hatottak valamelyest – hogy mi lett az emberből, azt viszont nagyon jól mutatja az 1914–18-ig tartó időszak. Sokan, sokféleképpen írják le a korszakot. A művészettörténészek általában megegyeznek abban, hogy a korabeli festészet kiüresedése, esztétizáló tartalmatlansága, a lélektani attitűdnek a művészetekben való megjelenése és ebből következően az új formák iránti igény volt az, ami elsősorban mozgatta őket, de Klaus Jürgen Sembach még azt is megjegyzi: a Monarchia kétpólusúvá válása – a kiegyezés, 1867 – is jelenthetett egyfajta törést az osztrák identitásban, a művészek (érzékeny műszerként) a birodalom végét, az új világrend születését is megérezhették. Természetesen nem érdemes kizárólag a kor képzőművészetét vizsgálni: még a szecesszió megszületése előtt jelentkezett az igény az új irodalomra (Jung Wien kör) a kor híres kritikusai, Hermann Bahr, Ludwig Hevesi, sőt maga Rainer Maria Rilke pedig egyaránt „modernizmust” követeltek a művészetben.

Akárhogy is, valószínűleg igaza van Sármány Ilonának, aki kötetében azt állítja: nagyobb egyetértés volt a Secession művészei között abban, amit tagadtak, mint abban, amit meg szerettek volna valósítani.

A kiállítás legnagyobb érdeme épp az, hogy a forrásvidéknek, az első időszaknak ezt a hihetetlen gazdagságát, a nem egy irányba tartó, de egy ideig mégis párhuzamosan futó irányait képes érzékeltetni.

A Nuda Veritas még semmi…

Az első teremben rögtön szembetűnik ez a sokszínűség: Maximilian Lenz gúnyrajzai, Carl Müller klasszikusan „szecessziós” tájképe, Alfred Roller indulattal átfűtött, szinte expresszionista Dies Irae-je, Kolo Moser gyönyörű, „vonalérzékeny”, vérbeli grafikusi munkái, valamint az első Secession-kiállítás Klimt tervezte plakátjai olyannyira különböznek, hogy kódolható az 1905-ben majd bekövetkező szakítás.

A Nuda Veritas, a tárlat címadó darabja természetesen kiemelt helyen áll, a körülötte elszórt Klimt-vázlatok tükrében azonban visszafogottnak tűnik az egykor botrányt kiváltóan „erotikus” alkotás – itt jegyezzük meg, hogy ha valaki esetleg szeretné megírni a korszak erotikatörténetét, ki ne hagyja a tárlatot. A termekben a tárlókban elszórt Ver Sacrum-példányok – a mozgalom folyóirata volt –, Klimt portréja, a Halovány arc – amely nem kissé hasonlít Rippl-Rónai sötét kalapos női arcképére –, az aranyban-feketében tobzódó Június, az Olbrich-féle második plakát mentén vezet tovább a látogató útja.

Kolo Moser, a zseni

Ki kell emelni a tárlaton eddig nem látható Klimt-munkát, a Halvérűeket, és a mindössze hét hétig itt látható Aranylovagot, ezt az oly jellegzetesen szimbolista festményt, de szembetűnő a Ver Sacrum negyedik számában Josef Maria Auchentaller Téli meséjének különös, tiszta szépsége – és ki ne hagyjuk Karl Mollt, a bécsi témájú fametszetek mesterét, valamint a Kövesházi Kalmár Elzát, aki két, finom szépségű bronzfigurával van jelen – ő Bécsben született és a Secession egyetlen magyar származású művésze volt. Megjegyezzük: sem magyarsága, sem „nősége” nem fontos annyira, mint nyilvánvaló tehetsége…

Megkísérlik bemutatni az elpusztult Fakultásképeket és a Beethoven-kiállítás frízét is a vázlatokon keresztül.

Az utolsó teremben látható Pissarro-, Lautrec-, Renoir-, valamint Akseli Kallen-Gallela-alkotások (majdem az összes a Szépművészeti Múzeum tulajdona) mintegy korabeli kontextusba helyezik a bécsi szecessziót.

Nagyon jó a koncepció – ezért nagyon jó a kiállítás. Megkockáztatjuk: jobb, mint a „sztárok” – amivel nem azt akarjuk mondani, hogy nem láttuk-látjuk szívesen Botticelli, Bellini és Leonardo vagy az impresszionista mesterek remekeit; csupán azt, hogy ez a tárlat jócskán, az elvárhatónál jobban túlmutat önmagán: egyszerre mutatja be a szecesszió forrásvidé­két, az oly különböző művészi törekvéseket, a századforduló „feelingjét”, jelöli ki a bécsi művészet helyét a világban és „fedeztet fel” olyan, a nagyközönség által talán kevéssé ismert zseniket, mint Kolo Moser vagy Olbrich.

Minket meggyőztek.

Péntek Orsolya – MHO

Egy hozzászólás to “Lázadó vonalak kora”

  1. Risa Moznett Says:

    This nice summary encouraged me very much! Saved your site, very interesting topics everywhere that I read here! I really like the information, thank you.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: