Mesterségek ünnepe: bemutatkoznak a jeles napok kismesterségei a budai Várban

A mézeskalács-készítés, a gyertyaöntés és a tojásfestés rejtelmeibe is beavatják a népi hagyományok iránt érdeklődőket augusztus 19. és 22. között a XXIV. Mesterségek ünnepén a budai Várban.

A határon túli magyarok és közép-ázsiai országokból érkező kézművesek mellett idén a rendezvény díszvendége Bulgária, de Lengyelországból, Hollandiából, Olaszországból, Oroszországból, Franciaországból, Észtországból és Kirgizisztánból is érkeztek kézműves csapatok.

A mesteremberek bemutatóin túl a színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi táncosok, zenekarok fellépései, vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget.


Az érdeklődők minden trükköt és praktikát megtudhatnak ezekről a néphagyományokról, betekintést nyerhetnek a tárgyak elkészítésének teljes folyamatába és kipróbálhatják a tojásfestést, mézeskalácssütést és gyertyaöntést.

A Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítás ezen szakmák legjelesebb magyar és külföldi alkotóinak munkáit vonultatja fel. Az egyik legkülönlegesebb program, a “Generációk találkozása” a Szentgyörgy utcában kap helyet, ahol a kézműves iskolák tanítványai együtt mutatkoznak be a Népművészet Mestereivel (a népművészek legnagyobb állami kitüntetése).

Csütörtökön fellép a többi között a Manol Radichev folklór együttes és dudazenekar Bulgáriából, a szlovák Ifjú Szivek Táncegyüttes és a Kerekes Band, valamint a cseh Deneb, a Romániából érkező Heveder zenekar és Magyarpalatkai Banda.

A kisebbek megtekinthetik a Lúdas Matyi című zenés mesejátékot a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadásában.

Pénteken egyebek mellett a Kolompos Együttes, gyermektáncház az Örökség Gyermektánc Fesztivál résztvevőivel, a Kaláka és a Zurgó Együttes mellett Pál István Szalonna és bandája, a Csurgó zenekar és Hagyományőrző táncegyüttesek műsora várja a publikumot. Egy régi hagyományt elevenítenek fel idén is augusztus 20-án a mesterek felvonulásával és a Szent István-napi ünnepélyes kenyérszenteléssel, melynek hagyománya a régmúlt időket idézi vissza.

Másnap a közönség ízelítőt kap a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál programjából, de Szalóki Ági énekelt versei, a 20 éves a Magyar Dudazenekar, Napra koncert, magyar táncház, latin dalok, cigány népzene és táncház is színesítik a repertoárt. A hét utolsó napján a Csík és a Gázsa zenekart, Fabula Rasa koncertet és a Csurgó együttes gyermekműsorát is hallhatja a publikum.

Az évente 800 hagyományőrző kézműves mestert és több tízezer érdeklődőt vonzó esemény Magyarország egyik legnagyobb művészeti fesztiválja, amelyet a fesztiválminősítési program tavaly folklór kategóriában kiváló minősítéssel illetett.

A rendezvényen a résztvevők közt minden évben átadják az Év Mestere és az Év Ifjú Mestere szakmai díjakat, a szakmai bizottság döntése alapján

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: