Némi agy és szív – Bruce Springsteen koncertfilmjel

Bruce Springsteent mindenki Főnöknek szólítja, szerinte neki készítették az I’m The Boss feliratú bögrét, és ha a kedves olvasó ezt kétségbe vonná, figyelmeztetjük: a Főnöknek mindig igaza van. Akkor is, ha úgy dönt: dupla DVD-n jelenteti meg a Hyde Parkban, 2009. június 28-án megrendezett koncertjét.

Bruce Springsteen

Bruce Springsteen

A rock and rollban minden duplán számít, miért is csodálkoznánk azon, ha Bruce Springsteen és az ő legkedvesebb zenekara, a The E Street Band első, szabadtéri fesztiválos környezetben forgatott koncertfilmje is dupla anyag. Aki végignézi a 163 perces műveletet, akkora dózisban kapja a Springsteen-élményt, hogy az felér egy igazolt jelenléttel. A néhány napja megjelent dokumentáció kapható blu-ray lemezen és dupla DVD-s változatban is.

Az anyagot HD-minőségben forgatták a Hard Rock Calling fesztiválon. A zenekar 26 számot játszott, részint világosban, részint sötétben, részint a kettő között, amit hívhatunk blu-ray-alkonyatnak, az összkép olyan volt, mintha valaki filmre vette volna azt, amikor a gondviselő Úristen szétválasztja a sötétséget és a fényt. Persze ne essünk túlzásokba, családbarát, fickós gitárnyűvészt látunk, ötven-ezer néző baráti társaságában.
Springsteen legalább olyan jól játssza a London Callingot (nyitószám), ahogy a Clash 1979-ben. Lassabban ugyan, de a mester valósággal hipnotizálja az ő drága közönségét, a koncert az első tíz perc után olyan, mintha Schobert Norbi rendezett volna egy ingyenes fitneszórát a Margitszigeten.

Springsteen képzeletbeli kifestőkönyvet ajándékozott az angoloknak, megmutatta, milyen az ő Amerikája. Az amerikai zászló piros, fehér és kék színeibe belekeverte a naplemente árnyalatát, de az összkép azzal lett teljes, hogy eljátszotta a Born to Runtól a Hard Timesig a klasszikusokat, 27 karcos számot. Akinek ez sem volt elég, még két ajándékot kapott a Főnöktől DVD-n: a The Rivert, melyet a 2009-es glastonburyi fesztiválon játszott el, illetve a szintén 2009-ben rögzített Wrecking Ballt, mellyel a Giants stadion közönségét szórakoztatta.

A Grammy- és Emmy-díjas vágó, Thom Zimmy és Chris Hilson rendező évek óta dokumentálja Springsteen koncertjeit, a munkálatokat most is ők felügyelték, míg a hangot Bob Clearmountain keverte.
Springsteen levágott csövű farmerdzsekijében, fejpántjával, kamionsofőri imázsával megmutatta, hogy a zenélés alapvetően fizikai meló, olyan munka, melyhez azért kell némi agy, és nem utolsósorban szív.

P. Z.

(Bruce Springsteen&The E Street Band London Calling: Live In Hyde Park, Sony Music, 163 perc)

3 hozzászólás to “Némi agy és szív – Bruce Springsteen koncertfilmjel”

  1. R.I. Says:

    Na és akkor mi van, ha dupla DVD-s koncertfilmet csinált?
    Hála Neki, hogy megtette, legalább 163 percig élvezhetjük a zenéjét élőképekkel, ha már olyan ritkán jön el Budapestre.
    Egyébként nem tudom, hogyan keveredik a képbe a mi Norbikánk? Egész életbében nem halgatták annyian a dumáját, mint a Springteen-t egy alkalommal.
    Egyébként jó lenne, ha nálunk legalább csak egy olyan tehetségű zenészt fedeznének fel különböző “tehetségkutatókon”, mint Ő.
    Nem lenne az itthoniakkal semmi bajom, ha a koncerten élőben összhang lenne a zenében, nem csak prüntyögnének. Ha kimész egy koncertre az előzenekar olyan, mint egy recsegő rádió, aminek zavarják az adását, és amikor belekezd a vendég valahogy kitisztul minden hang. Nem érdekes?
    Egy zenerajongó, aki minden zenét szeret, ami JÓ!!! és minőségi. (54 éves nő)

    • Endre Says:

      “… Lassabban ugyan, de a mester valósággal hipnotizálja az ő drága közönségét, a koncert az első tíz perc után olyan, mintha Schobert Norbi rendezett volna egy ingyenes fitneszórát a Margitszigeten.”

      Igazad van, ez a Norbi hasonlat inkább talán a CSEH2-re illene, de ide biztosan nem. Nem is értem, hogy .. de hagyjuk is …
      A “tehetségkutatók” és hazai szárok, habár rengeteg jó koncerten láthattam a hazai legnagyobbakat, mégis, mindíg az a fránya hiányérzet elővesz, miért nincs nekünk igazi világsztárunk? Némi agy és szív … Tegnap néztem a U2 egyik régi-régi Live Aids monstre-koncert videóját, ’85-ből. utána azt gondoltam, hogy nekünk soha a büdös életben nem lesz olyan előadónk, mint pl. ők, élükön Bono mesterrel. Hihetetlen erővel, teljes odaadással, szenvedélyes átéléssel, óriási hatást váltottak ki a jelen lévő sokszázezer emberből. Mert náluk – ellentétben a hazai művészekkel – életre halálra megy ez szerintem.

      Itt a videó:

  2. Névtelen Says:

    Nézzétek meg!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: