Művészetek Völgye: Faluról falura – hét településen 1600 program, 3000 fellépővel

Hét Balaton-felvidéki településen összesen ezerhatszáz programot rendeznek, háromezren lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között.

Kapolcs

Kapolcs

Faluról falura, tíz napon át

Ma kezdődik Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja – kétszázhúszezer látogatót várnak

(MTI) – Tíz napon át fellép a völgyben Palya Bea, aki a Művészetek Hölgye titulust kapta. Az énekesnő reggeltől estig fogadja a közönséget művészbarátaival Kapolcson, az evangélikus parókai épületében és udvarában – emelte ki Márta István, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója.
Palya Bea Kapolcson “völgybeli életformát” folytat majd, és például gyermek-foglalkozásokat is vezet majd. Hasonlóan több napig jelen lesz a völgyben a Muzsikás együttes és a régi visszajárónak számító Amadinda ütősegyüttes is.
Az igazgató elmondta: várhatóan július 31-én szombaton a pulai színházsátorban nagyszabású völgygála lesz, amelynek a teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel. A pulai színházsátor egyébként újdonságnak számít, azt a békéscsabai Jókai Mór Színházzal közösen működtetik, és két előadást tart majd a Márta István által vezetett fővárosi Új Színház társulata is.

Márta István hangsúlyozta: Pulán nemcsak színházi események lesznek, hanem például szcenikus zenei koncertek is, ezek sorában Hobo (Földes László) előadja a Circus Hungaricus című darabot, Vidnyánszky Attila rendezésében.

A Művészetek Völgyében ünnepli 50. születésnapját Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője, aki műsort ad és a vendége lesz többek közt a Lokomotiv GT-ből Presser Gábor és Karácsony János. A pulai sátorban fellép a Benkó Dixieland is, meglepetésvendégekkel. Galkó Balázs színművész, a völgyprogramok “örökös tagja, motorja” idén “könyvszendvics” lesz; a hátára szerelnek egy hatalmas, nyitott könyvet, és így járja majd a falvakat, a könyvbe pedig bárki a vendégek közül beírhatja a véleményét.
Az igazgató hangsúlyozta: pénzről nem beszél, mert ez idén ismét neuralgikus kérdés, de – mint mondta – nem panaszkodik, hanem optimista. Arra azonban kitért, hogy mindössze egy pályázaton nyertek; a Nemzeti Kulturális Alaptól kapnak 23 millió forintot, ezen kívül számítanak támogatói pénzekre is. Márta István megjegyezte: a Veszprém megyei önkormányzat nem támogatja a programokat.
A fesztivál szervezői a jövőben minden évben szeretnének hagyományteremtő szándékkal egy hazai múzeumot fővendégként fogadni. Idén – első alkalommal – a Magyar Néprajzi Múzeum lesz a fővendége a völgynek, több különleges kiállítást rendeznek Kapolcson és Vigántpetenden.
Taliándörögdön például a hagyományoknak megfelelően a Klastrom-romnál lesznek a legrangosabb zenei és színházi programok, Vigántpetenden templomi koncertek, kiállítások lesznek, és persze zenés rendezvények a sörsátorban. Ezúttal is Monostorapátiban lépnek fel a rockegyüttesek, Öcsön a kőfejtőben pedig elsősorban világzenei programokra várják az érdeklődőket. Pulán a színházi sátor programjai számítanak kuriózumnak, Nagyvázsonyban pedig a Duma Színház humoristái lépnek fel esténként, de a Kinizsi-várnál megrendezik a reneszánsz vigasságokat és várjátékokat is.
Márta István közlése szerint a napijegyek 2000 forintba kerülnek majd a Művészetek Völgyére, a háromnapos hétvégi bérletért ötezer, a tíznaposért 18 ezer forintot kell fizetni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: