New York – Szenzációs régészeti lelet rejtőzött az ikertornyok közelében

Tízméteres hajótestet tártak fel a Hudson-folyóban a szeptember 11-i New York-i terrormerényletek helyszínén.

A jelek szerint a hajót egyéb hulladékkal a XVIII. században süllyesztettek a folyóba, amikor a medret feltöltötték, hogy kiterjesszék Manhattan szigetének déli csücskét.

Bővebben a New York Times weboldalán

Az egykori Világkereskedelmi Központ (WTC) helyszínét feltáró munkások meghajlított gerendákra figyeltek fel kedden. Molly McDonald régész szerint csütörtök estére teljesen sikerül megtisztítani a hajótestet.

“Kézzel tisztítjuk meg a roncsot, mivel igen sérülékenyek a hajógerendák” – magyarázta az archeológus, aki kollégájával az előkerülő műtárgyakat hivatott számba venni. A szakember igen jelentősnek nevezte a leletet, hozzátéve, hogy további vizsgálatok szükségesek a hajó korának megállapítására.

“A gerendákból vett mintákat dendrokronológiai vizsgálatra küldjük, amelynek segítségével a fa évgyűrűi alapján megállapítják, hogy mikor építették a hajót” – mondta. A helyszínre hajószakértőket is várnak, akik szintén megvizsgálják a leletet.

A hajótest közelében egy 45 kilogrammos, 1 méter széles horgonyt találtak 6-9 méter mélyen a föld alatt, azt azonban a szakemberek nem tudják, hogy az egykori vízi jármű tartozéka volt-e vagy sem.

MTI



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: