Biszku és a T. Ház – “Vétkesek között cinkos, aki néma!”

Nekünk, a Magyar Köztársaság képviselőinek közösen kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy a filmet bemutathassák, ehhez kérem mindannyiuk segítségét, a nyilvánosság előtti kiállásukat. Különös tekintettel kérem ezt Lendvai Ildikótól és a szocialistáktól!

Biszku Béla - letiltotta a film bemutatását

Biszku Béla - letiltotta a film bemutatását

Az ítélet: nyilvánosság

Többször álmodtam, hogy meghalt: Így kapták el Biszku Bélát

Két újságíró cselek sorával csalta lépre a húsz éve némaságot fogadó Biszku Bélát: az ’56 utáni megtorlás véreskezű irányítóját „álruhában” vették rá a kamerák előtti vallomástételre. Az eredményt, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség című filmjét június 16-án mutatják be, de nem úgy, ahogy tervezték.

Skrabski Fruzsina és Novák Tamás - a Bűn és büntetlenség című film készítői

Skrabski Fruzsina és Novák Tamás - a Bűn és büntetlenség című film készítői

Beszélgetés Novák Tamással és Skrabski Fruzsinával – a Bűn és büntetlenség című film készítőivel

A teljes anyag a Heti Válasz oldalán található – ITT


Csendes napirend előtti szólás színesítette a Tisztelt Házat. L. Simon László – (Fidesz) – szolidan utalt arra, hogy a választásokat követő hetekben a baloldal vezető körei nehezen vették tudomásul a szavazófülkék csendes forradalmát. Hiller István leköszönő miniszter által még gyorsan 5 millió forint közpénzzel megtámogatott Hócipőben például Lenin szájába adott gúnyos mondatokkal vetítették előre, milyen is lesz a Fidesz forradalmi kormányzása.

Látszik: az MSZP még mindig nem érti, mi is történt áprilisban, s miközben parlamenti elmélkedésük során a „forradalom” kifejezés történettudományi és politológiai vitájába bonyolódnak, a holdudvarába tartozók közül egyesek máris a politikai restauráció előkészítésén dolgoznak. Ellenforradalmi hevületükben egyenesen odáig mentek, hogy példátlan módon, a diktatúra legsötétebb korszakát idézve betiltották két kiváló fiatal alkotó Biszku Béláról szóló dokumentumfilmjét.

– Tisztelt Ház! Biszku Béla lánya, majd maga Biszku Béla letiltotta a film bemutatását. Nem pusztán az a kérdés, hogy a mai hatályos jogszabályok szerint erre van-e lehetősége egy egykori közszereplőnek. Erre a választ megadják a ma már független, a Biszku- és Apró-féle emberek nyomásgyakorlásától mentes bíróságok, már ha lesz egyáltalán per. Nekünk, demokratáknak viszont az a kötelességünk, hogy mindenféle módon segítsük az alkotók munkáját, s ha kell, biztosítsuk a jogi képviseletüket. Ugyanakkor ki kell emelnünk, vétkesek között cinkos, aki néma! Nekünk, a Magyar Köztársaság képviselőinek közösen kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy a filmet bemutathassák, ehhez kérem mindannyiuk segítségét, a nyilvánosság előtti kiállásukat. Különös tekintettel kérem ezt Lendvai Ildikótól és a szocialistáktól!

– Itt a legjobb alkalom a terhes múlttal, a cenzúra világát idéző kommunista örökséggel való nyilvános szakításra. Itt az idő eldönteni, a forradalom vagy a restauráció mellé állnak, hogy a forradalom vagy az ellenforradalom logikája mentén gondolkodnak a szabadságról! Itt az idő eldönteni, kiállunk-e közösen a demokrácia alapértékei mellett! Azzal nem lehet érvelni, hogy ez az alkotók és a Biszku-család magánügye. Hogy egy szocialistáknak tetsző klasszikust idézzek: Lukács György A bolsevizmus, mint erkölcsi probléma című művében írta, hogy „minden felelősségérzettel bíró és tudatos szocialista számára súlyos erkölcsi probléma a demokrácia elvével való szakítás”. Ezzel az elvvel ugyan mind Lukács György, mind Kádár, Biszku és Apró Antal szakított, a mai szocialisták viszont nem tehetik meg, ezért arra kérem őket, személyes kapcsolataikat felhasználva győzzék meg Biszku Bélát és családját arról, hogy ne akadályozzák a film bemutatását! Addig is szeretettel hívom fel mindenkinek a figyelmét arra, hogy szerda este 19 órakor, a Menta presszóban a filmet bemutatják.  (Érdeklődéstől függően, óránként. – Szerk.) Erre mindenkit szeretettel meghívok, különös tekintettel Lendvai Ildikót. Áprilisi forradalmunk teljes sikeréhez, úgy látszik, fel kell elevenítenünk 1848 dicsőséges forradalmának fájóan aktuális követelését: kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését! (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP, taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

L. Simon László bejelentette: a kialakult áldatlan állapot kezelése érdekében összehívja az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottság rendkívüli ülését, amelyre meghívja az alkotókat, a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnökét és a filmes szervezetek képviselőit is.

***

Szilágyi György,a Jobbik országgyűlési képviselője a parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a társadalmi igazságosság érdekében elkerülhetetlen, hogy valamennyi, a magyar nemzet ellen bűncselekményt elkövető politikai bűnözőt felelősségre vonják. A politikus szerint erre azért is lehetőség van, mert a holokauszt nevében nyolcvanéves emberekkel is megteszik ugyanezt. A Jobbik arra kérte a Fideszt, hogy az elmúlt 60 évre kiterjedő elszámoltatás egyik első lépéseként vizsgálja meg, Biszku Béla mekkora és milyen állami támogatásokat kapott az elmúlt időszakban, illetve jelenleg is “sztárnyugdíjon tengeti-e az életét”. Hozzátette: pártja követeli a fenti állami kiadások visszavonását is, amennyiben azt Biszku Béla jogtalanul vette fel.

***

Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága – kedden – rendkívüli ülésén határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében nem lehet személyiségi jogokra hivatkozva betiltani történelmi dokumentumfilmeket.

A bizottság ülésén részleteket mutattak be a Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmből, amelyet Skrabski Fruzsina és Novák Tamás forgatott Biszku Béláról, az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni felelősségre vonásokban részt vevő belügyminiszterről.

Skrabski Fruzsina szerint teljesen normális beszélgetés folyt a forgatás során, ők csupán azt kérték Biszkutól, hogy a történelmi tényeket (300 ember kivégzés, 20 000 ember bebörtönzése, Biszku folyamatos nyomásgyakorlása az igazságszolgáltatás felé a súlyosbításokért) ne vitassa, és ezek fényében kérjen bocsánatot. Nem utal vérszomjas hangulatra az a tény sem, hogy a filmesek a forgatás után még két órát Biszkunál töltöttek, aki dedikálta nekik könyvét. A volt belügyminiszter amúgy kicsit úgy viselkedett, mint egy gyerek, aki nem érzékeli (egykori) tetteinek súlyát – hogy mindez minek az eredménye, azt egy pszichológus magyarázza el a filmben, amelyben amúgy rengeteg történész és egyéb szakértő szólal meg áldozatok és kortársak, kollégák, köztük Pozsgay Imre mellett.

Novák Tamás a bemutatás melletti érvelésében hangsúlyozta: Biszku Béla 1957 és 1961 között közszereplő volt, ráadásul előzetesen írásban is hozzájárult a film leforgatásához. Az Uránia Filmszínházban szerették volna bemutatni a filmet, de a képhez, hanghoz fűződő személyiségi jogok alapján a Biszku Béla és családja ezt megtiltotta.

Bakos Edit,az Uránia igazgatója elmondta: a mozinak nincs pénze egy esetleges perben megítélt több millió forint kifizetésére.

Menczer Erzsébet Fideszes képviselő szerint ma a világban sok olyan ember ellen folyik eljárás, aki a holokauszttal összefüggésben követett el bűnöket.  Biszku Béla bűnös, mert saját népe ellen fordult, és sok száz ember halála fűződik a nevéhez. A tényfeltárás minden eszközét meg kell ragadni, hogy kiderüljön, pontosan mi történt a megtorlások során.

Az ülésen az MSZP-s képviselők közül egyedüliként részt vevő Vitányi Iván úgy vélte: nem a bizottság feladata Biszku Béla történelmi szerepének megítélése.

Biszku Béla (1921-…)

Márokpapiban (Szabolcs-Szatmár Bereg megye) született. Apja földműves volt. A család 1929-ben felköltözött Budapestre. 1937-ben lakatosinasnak szegődött a Magyar Felvonó- és Gépgyárba, 1938-ban bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, 1943-ban belépett a Vasas Szakszervezetbe. 1944-ben felvették a kommunista pártba. 1944-1945-ben az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik szervezője volt. A háború után az MKP XIII. kerületi szervezője. 1946-tól az MKP Budapesti Pártbizottságán dolgozott. 1949 májusában hat hétig az MDP KV Káderosztályának alosztályvezetője, majd a Budapesti Pártbizottság Káderosztályának élére került. 1951-ben leváltottak, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a Politikai Főiskolán. 1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára. A forradalom első napjaiban a XIII. kerületi pártbizottság tagjaiból, párttagokból és munkásokból fegyveres csapatokat szervezett az utcai felkelők ellen. Október 30-án a Parlamentben tárgyalt Apró Antallal és Földes Lászlóval. Október 31-től (1985-ig) az MSZMP KB, november 7-től az MSZMP KB tagja. December 6-án a Népszabadság sztrájkoló dolgozóival tárgyalt, akik végül felvették a munkát. December 8-án az MSZMP Budapesti Pártbizottság Intézőbizottsága elnökévé választották. 1957. február 28-án a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja lett, a belügyek vezetésével bízták meg, május 9-én belügyminiszternek nevezték ki. Az 1957. június 27-29-i MSZMP Országos Értekezleten a PB tagjává választották. 1957. augusztus 26-án Moszkvában tárgyalt a Nagy Imre-per előkészítéséről. 1958-tól 1971-ig, majd 1975 és 1985 között országgyűlési képviselő. Az 1960. március 30-i KB-ülésen az amnesztiatervezet előterjesztője volt. 1961. szeptember 13-án a Minisztertanács elnökhelyettesévé lépett elő. 1962. november 27-én, a VIII. kongresszuson a KB adminisztratív ügyekért felelős titkárává választották, és párhuzamosan felmentették kormánytisztségei alól. A KB 1963. decemberi ülésén pártszervező kB-titkár lett. 1966-ban pártszervező és adminisztratív titkár lett, 1978-ig a Pártépítési Munkaközösséget vezette. 1972 őszén – szovjet támogatást élvezve – Komócsin Zoltánnal és híveivel szövetségben konzervatív, reformellenes politikai fordulatot akart végrehajtani, megpróbálták Kádár Jánost is megbuktatni. 1973 januárjában a KB frissen létrehozott Testnevelési és Sportbizottságának vezetőjévé nevezték ki. A KB 1978. áprilisi plénumán felmentették tisztségei alól, és nyugdíjazták. 1980-tól 1989-ig a SZOT Számvizsgáló Bizottságának elnöke.

Egykori cselekedeteiért a mai napig nem vonták felelősségre. Visszavonultan él budai otthonában.

Nincs egyedül a kommunizmus építője

Nem Biszku Béla az egyetlen, aki a Rákosi- vagy a Kádár-korszakban fontos posztot töltött be, és, ha nem is szerény körülmények között, elégedetten morzsolgatja szép emlékeit.

Kovács István a Rákosi-korszak egyik emblematikus figurája, 1951 és 1953 között, a diktatúra legkeményebb időszakában a Politikai Bizottság (PB) meghatározó személyisége, a szűkebb pártvezetés tagja volt. A Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatójaként ment nyugdíjba.

Mátyás László 1936-ban spanyolországi polgárháborúban harcolt a jobboldali restauráció ellen, majd 1948-ig a szovjet hadseregben szolgált. Visszatérve Magyarországra a Belügyminisztériumban teljesített szolgálatot, a forradalom évében, 1956-ban a Politikai Nyomozó Osztály vezetője volt. A forradalmat követő években diplomataként szolgált.

Vég Béla 1952 és1953 között az Magyar Dolgozók Párta központi irodáját irányította, majd a Központi Vezetőség titkára lett. 1956 novemberében a szolnoki szovjet főparancsnokságon a nevét Magyar Szocialista Munkáspártra (MSZMP) váltó állampárt képviselőjeként tevékenykedett. 1957 májusától a párt egyik fővárosi kerületi bizottságán dolgozott.

Hárs István a Rákosi-korszak utolsó két évében belügyminiszter-helyettesként tevékenykedett. 1957-ben a Magyar Rádió főosztályvezetője lett, majd 1975 és 1985 között a rádió elnöke volt.

Matusek Tivadar az 1956-os forradalom előtt a kommunista párt lapjának, a Szabad Népnek volt főszerkesztő-helyettese. 1954-ben bekerült a MDP Központi Vezetőségébe. 1957 májusától váci járási bizottságának első titkáraként, 1960-tól a Pest megyei pártbizottság osztályvezetőjeként dolgozott. A hatvanas években a Külügyminisztériumban dolgozott különböző beosztásokban.

Idén szeptemberben lesz 84 éves Lázár György, a kádári konszolidáció és „életszínvonal-politika” meghatározó figurája, aki 12 évig, 1975 és 1987 között Magyarország miniszterelnöke volt. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, 1970-ig az Országos Tervhivatalban dolgozott, majd három évig munkaügyi miniszterként tevékenykedett. A gazdasági reformok leállítása után, a hetvenes évek közepén a gazdasági helyzet drámai romlását látva Kádár János teljes személycserét szorgalmazott a kormányban és a párt vezetői posztjain. Így került Fock Jenő lemondása után a kormány élére Lázár, akit a pártban csak Kádár “hű fegyverhordozójaként” emlegettek. Miniszterelnöksége alatt gyorsult fel Magyarország eladósodása. Az ország 1978-ra a fizetésképtelenség határára került, adóssága a hetvenes évek végére elérte a 8 milliárd dollárt, ezért 1982-ben Magyarország – a szovjet vezetés tudta nélkül – titokban belépett a Nemzetközi Valutaalapba. A nyolcvanas években az ellenzéki mozgalmak megerősödését látva felszólította belügyminiszterét, Horváth Istvánt, hogy „le kell tartóztatni, aki törvénysértést követ el”. 1987-ben “a dinamizálás és a fiatalítás” jegyében Grósz Károly váltotta a kormány élén, ám a belső ellenzékével küzdő Kádár nyomására megtették a párt főtitkárhelyettesének. 1988-ban nyugdíjazták, ezt követően visszavonult a közélettől.

Idén lesz 75 éves a Duna-Gate névvel elhíresült megfigyelési botrányba 1989-ben belebukott Horváth István, Stumpf István politológus apósa. Pályája a Kommunista Ifjak Szövetségében kezdődött, melynek Központi Bizottságát a hetvenes években irányította. Kétszer volt belügyminiszter a válságos nyolcvanas években: 1980 és 1985 között Lázár György, majd 1987 és 1990 között Grósz Károly és később Németh Miklós minisztereként irányította a belügyeket, illetve a tárcájához tartozó állambiztonsági szerveket.  1989 decemberében két ellenzéki párt, a Fidesz és az SZDSZ számos írásos dokumentumot és filmfelvételt hozott nyilvánosságra, ami bizonyította, hogy az állambiztonság belső elhárítási osztálya anyagot gyűjtött a politikai pártok és ellenzéki személyek tevékenységéről. A módszerek ebben az időszakban már törvénytelennek minősültek, az 1989 őszén elfogadott alkotmányba ütköztek. Horváth a botrány következtében 1990. január 23-án lemondott a belügyminiszteri posztról.

Berecz János, akit a nyolcvanas évek közepén sokan “Kádár kedvencének” tartottak, tíz éven keresztül volt az MSZMP vezető testületeinek tagja. Az idén nyolcvanéves politikus pályáját 1955-ben a Demokratikus Ifjúsági Szövetségben kezdte, és a Kommunista Ifjúsági Szövetségben folytatta. 1972 és 1974 között az MSZMP vezető testületének külügyi osztályán dolgozott, majd 1982 és 1985 között a Népszabadság főszerkesztője volt. Berecz Jánost – Grósz Károllyal együtt, a reformernek tartott Pozsgay Imre ellenében – Kádár javaslatára 1985-ben választották be a Politikai Bizottságba. A Tiszatáj-botrány kirobbanásakor (a lapot fél évre betiltották, mert közölte Nagy Gáspár diktatúrát bíráló versét) ő volt az ügy egyik előadója a pártban. Míg Kádár radikális fellépést javasolt a lappal szemben, Berecz a konfliktus “szétterítését”, további konzultációt javasolt. A nyolcvanas évek végén Grósszal tartott, szembekerült az idős, realitásérzékét vesztett Kádárral, és ebben még a szovjet vezetés támogatását is megkapta. A rendszerváltáskor viszont nem az MSZP-t, hanem a párt régi vonalas tagjait tömörítő, újjáalakított MSZMP-t választotta. 1994-től az üzleti szférában próbálkozott, egy rövid ideig a Patriot Sport Kft.-t, majd Ezotrade Rt.-t vezette. 1994-től 1999-ig tagja volt a Kapolyi László vezette szociáldemokrata pártnak. A rendszerváltás óta több interjút adott, konferenciákon vett részt, 2004-ben Vállalom címmel önéletrajzi könyvet adott ki.

Idén tölti a nyolcvanhetedik évet Marjai József, akinek kitüntetését 2006-ban kifogással illette Sólyom László köztársasági elnök. Marjai a pályáját nem pártmunkásként, hanem diplomataként kezdte, 1976-tól 1978-ig Magyarország moszkvai nagykövete volt. Ő leplezte le Biszku Bélát Kádár előtt, amikor a volt belügyminiszter a szovjet pártvezetésnél fúrta a nyitást szorgalmazó magyar pártfőtitkárt. 1980-tól nyolc éven keresztül volt a kormány mellett működő Gazdasági Bizottság vezetője és miniszterelnök-helyettes. Jelentős szerepet játszott Fekete Jánossal együtt a Valutaalappal folytatott tárgyalásokon. Tevékenységüknek köszönhetően Magyarország 1982 májusában előbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF), majd júliusban a Világbank tagjává vált.

Maróthy László, az 1989 előtti rendszer vezetőinek ifjabb korosztályához tartozott. 1973 és 1980 között irányította a Kommunista Ifjak Szövetségét.1985-ben a tudománypolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes lett. A nyolcvanas években Kádár János utódjának tartották, de 1989-ben környezetvédelmi miniszterként belebukott a bős-nagymarosi gát tervébe.

Bartha Szabó József



Egy hozzászólás to “Biszku és a T. Ház – “Vétkesek között cinkos, aki néma!””

  1. Gondolat – Kanadai Magyar Magazin Says:

    […] Biszku és a T. Ház – “Vétkesek között cinkos, aki néma!” […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: