Gyurcsány mától végleg a múlté

Magyarországon ma, 2010. május 26-án véget ért a 20. század.

Hat és fél éve mocorgok a közélet sűrűjében és peremvidékein, mikor hogy, találkozom politikusokkal hétről hétre – ez a munkám. Ennyi idő bőven elég volt, hogy amúgy is meglévő cinizmusom jól rám kérgesedjen, hogy kemény szarupáncél legyen belőle, amelyen nem hatol át a pátosz, a dagály, ha az politikusszájból tör felém, sőt, a meghatódásra tervezett beszédek, események is lepattogzanak róla. Múlt héten, a kettős állampolgárság vitájakor és ma viszont meg-megrepedt a kitin.

Éreztem ugyanis, hogy vége. Talán tényleg ennyi volt. Az eddigi életem kétharmadát kitevő húsz év, az átmenet korszaka – úgy fest, lezárult. S vele a 20. század. Egy-egy korszak vége nem igazodik pontosan kerek dátumokhoz, ezt már megszokhattuk. A 19. század sem 1901 január elsején ért véget, hanem 1914-ben, a háború kitörésével, vagy épp négy évvel később, amikor vége lett a pusztításnak. Magyarországon húsz éve sokan hitték, hogy még a század, az ezred vége előtt lezártuk a huszadikat. Tévedtek, naivak voltak ezek a sokak. A 20. század Magyarországon ugyanis húsz évvel később, éppen ma, 2010. május 26-án ért véget.

Ma búcsút intettünk a kádári beidegződések elsődlegességének, annak, hogy akármilyen fárasztó és unalmas is, de csak hozzájuk viszonyítva lehet létezni. Vagy elfogadva, büszkén propagálva az akkori gondolati sémákat, vagy harcosan ellenük szegülve – akárhogy is, a zsinórmértéket eddig a létező szocializmus adta (igen, bizony, még az első Orbán-kormány alatt is). Leglátványosabban talán épp a határokon kívül rekedt nemzetrészekhez való viszonyulásban volt ez tetten érhető. Merjünk kicsik lenni, ugye. Nem ragozom, ma már, hála az égnek, mindenki érti. Vagy ha mindenki nem is, a magyar parlament nemrég felesküdött tagjai, ennek a népnek a képviselői igen.

Köszönöm nekik. Nem árvalányhajas nemzet-romantikától fűtve, nem. Éppen azért, mert végre győzött a józan ész. Egyértelmű tények – pl.: a magyarok, éljenek bárhol, egyenjogú és egyformán fontos tagjai ennek a nemzetnek – végre nem „jobboldali igazságként” léteznek, hanem simán csak igazságként, amik valójában. Fanyaloghatnék persze azon, hogy mégis miért kellett húsz évet várni arra, hogy a magyar Országgyűlés közösen ismerjen fel olyan igazságokat, amelyek mondjuk a kétszerkettő néggyel vannak egy evidencia-fokon, de nem teszem. Inkább megköszönöm a parlamentnek az egységes józanságot. Nem csak a fideszeseknek és kereszténydemokratáknak: minden képviselőnek – az MSZP-seknek csakúgy, mint az LMP vagy a Jobbik igennel szavazó tagjainak.

Gyurcsány Ferenc egyébként nemmel szavazott. Rajta kívül csak Szanyi Tibor és Molnár Csaba tett így, de ők habár Szanyi saját pártja szapulásakor lenyűgöző kreativitásról tett tanúbizonyságot az elmúlt hetekben jelentéktelenek. Gyurcsány nemjének viszont örülök. Ezzel a gombnyomással elintézte, hogy ott maradjon abban az épp most magunk mögött hagyott 20. században, amelynek utolsó szégyenteljes korszaka épp az ő nevét viseli. Ott marad összes, a köztársaságról összehordott ideológiai katyvaszával együtt, amelynek se füle se farka nem volt soha. Az államforma ugyanis múlandó, változhat. Változott is többször. Maga az állam is csak keret. A valóság, a tényleg létező: a nemzet. Többek között ezt a triviális alapigazságot ismerte el ma az Országgyűlés. A lotyaszájú ideológus agymenései csöppet sem fognak hiányozni. Ő maga sem.

Stumpf András

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: