Kegyelmi pillanat

A külső szemlélőnek nyögvenyelősnek, nehézkesnek tűnhet a választások utáni kormányváltás lebonyolítása. Már ismerjük a kormányzat jövőbeni struktúráját, ám még vitatkozgatnak rajta egy sort az Országgyűlésben. Szívünknek szóló politikai nyilatkozat születik Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök jóvoltából, ami majd valamikor országgyűlési határozattá is erősödik. A béna kacsa hatáskörrel az ügyeket vivő Bajnai-kormány intézkedik az árvízi védekezésben, miközben az Országgyűlésben a képviselők számának drasztikus csökkentése és a kettős állampolgárság van terítéken.

Bajnai Gordon tiszta lelkiismeretéről beszél a kormánya utolsó ülése kapcsán, és már-már patetikus stílusban arról, hogy fejet hajt a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt. És talán még ma sem érti, hogy megszorító intézkedéseit miért fogadta egykedvű beletörődéssel a magyar nép. Ő is pontosan tudja, hogy a nép nem vállalta az áldozatot, hanem csupán elviselte, hogy búcsúzóul még Bajnaiék is húznak egy jót a nadrágszíjon. De cserébe legalább Gyurcsány Ferencet eltüntették a színről. Bajnai azt mondja, az országot jobb és stabilabb állapotban adják át a következő kabinetnek, mint ahogyan azt egy évvel ezelőtt átvették. Ez bizonyára így is van. Csakhogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy 2002-ben milyen állapotban vették át, és most milyenben adják vissza.

Miután Gyurcsány olyan kurtán-furcsán bedobta a törölközőt, az ország érdeke az lett volna, hogy előre hozott választások legyenek. A Bajnai-korszakkal meghosszabbított agónia arra volt jó, hogy a baloldali és liberális holdudvarok kedvezményezettjei kihasználhassák a még rendelkezésükre álló időt: amíg Bajnai kezelte a válságot, addig ők spájzoltak még egy keveset a szűkös esztendőkre, és feltérképezték azokat a helyeket, ahol szívesen fogadják az ejtőernyősöket. Eközben a Bajnai-kabinetre és a köztisztviselői karra hárult az átadás-átvétel feladata. Gyurcsány még ezt is megúszta. A Fidesz ezt az átadás-átvételi időszakot használta fel arra, hogy nemzeti konzultációkon vitasson meg néhány stratégiai fontosságú témakört. Volt már eszmecsere a közbiztonságról, tegnap pedig a gazdaságról egyeztetett kétszázötven meghívottal Matolcsy György leendő gazdasági miniszter.

A felszólalók között volt, aki megállapította: “a gazdaságnak prioritást kell adni, mert ez teremti meg a társadalmi jólét alapját”. És hogy csökkenteni kell a bürokráciát, no meg az adóterhet, növelni a kedvezményes kamatozású hitelt a kis- és közepes vállalkozóknak. Hogy azok képesek legyenek munkahelyeket teremteni. Volt, aki alacsony, egykulcsos adórendszert szeretne, volt, aki a társadalmi igazságosságot emlegetve a többkulcsos mellett foglalt állást. Nem tudjuk, Róna Péter közgazdászt meghívták-e e jeles alkalomra, ő például a napokban azt nyilatkozta, legsürgősebb teendő a devizahitel-állomány leépítésének megkezdése és a monetáris mozgástér helyreállítása. Papp József közgazdász pedig a közelmúltban lapunknak adott interjújában a vagyonadó bevezetése mellett az egykulcsos, alacsony adóra és szinte mindenféle állami támogatás megszüntetésére esküdött, ő csak a gazdaságot élénkítő kedvezményes kamatozású hiteleket tartaná meg.

Szóval pezseg a vita a berkeken belül és azokon túl is. Kegyelmi pillanat ez a formálódó új kormánynak.

A kétharmados felhatalmazás birtokában széles társadalmi közmegegyezés létrehozásán munkálkodni tisztességes, igazi demokratákra jellemző viselkedés. Különösen, ha a végső kormányzati döntésen is tükröződik majd az észérvek befolyása, érkezzen az bármilyen politikai oldalhoz sorolt műhelyből.

// <![CDATA[// 7){infosoftglobal.FusionCharts.doPrepUnload=true;}}
infosoftglobal.FusionCharts.prototype={setAttribute:function(name,value){this.attributes[name]=value;},getAttribute:function(name){return this.attributes[name];},addParam:function(name,value){this.params[name]=value;},getParams:function(){return this.params;},addVariable:function(name,value){this.variables[name]=value;},getVariable:function(name){return this.variables[name];},getVariables:function(){return this.variables;},getVariablePairs:function(){var variablePairs=new Array();var key;var variables=this.getVariables();for(key in variables){variablePairs.push(key+”=”+variables[key]);}
return variablePairs;},getSWFHTML:function(){var swfNode=””;if(navigator.plugins&&navigator.mimeTypes&&navigator.mimeTypes.length){swfNode=’0){swfNode+=’flashvars=”‘+pairs+'”‘;}
swfNode+=’ />’;}else{swfNode=”;swfNode+=”;var params=this.getParams();for(var key in params){swfNode+=”;}var pairs=this.getVariablePairs().join(“&”);if(pairs.length>0){swfNode+=”;}swfNode+=””;}
return swfNode;},setDataURL:function(strDataURL){if(this.initialDataSet==false){this.addVariable(‘dataURL’,strDataURL);this.initialDataSet=true;}else{var chartObj=infosoftglobal.FusionChartsUtil.getChartObject(this.getAttribute(‘id’));chartObj.setDataURL(strDataURL);}},setDataXML:function(strDataXML){if(this.initialDataSet==false){this.addVariable(‘dataXML’,strDataXML);this.initialDataSet=true;}else{var chartObj=infosoftglobal.FusionChartsUtil.getChartObject(this.getAttribute(‘id’));chartObj.setDataXML(strDataXML);}},render:function(elementId){if((this.detectFlashVersion==1)&&(this.installedVer.major=0){var axo=1;var counter=3;while(axo){try{counter++;axo=new ActiveXObject(“ShockwaveFlash.ShockwaveFlash.”+counter);PlayerVersion=new infosoftglobal.PlayerVersion([counter,0,0]);}catch(e){axo=null;}}}else{try{var axo=new ActiveXObject(“ShockwaveFlash.ShockwaveFlash.7”);}catch(e){try{var axo=new ActiveXObject(“ShockwaveFlash.ShockwaveFlash.6″);PlayerVersion=new infosoftglobal.PlayerVersion([6,0,21]);axo.AllowScriptAccess=”always”;}catch(e){if(PlayerVersion.major==6){return PlayerVersion;}}
try{axo=new ActiveXObject(“ShockwaveFlash.ShockwaveFlash”);}catch(e){}}
if(axo!=null){PlayerVersion=new infosoftglobal.PlayerVersion(axo.GetVariable(“$version”).split(” “)[1].split(“,”));}}
return PlayerVersion;}
infosoftglobal.PlayerVersion=function(arrVersion){this.major=arrVersion[0]!=null?parseInt(arrVersion[0]):0;this.minor=arrVersion[1]!=null?parseInt(arrVersion[1]):0;this.rev=arrVersion[2]!=null?parseInt(arrVersion[2]):0;}
infosoftglobal.FusionChartsUtil.cleanupSWFs= function(){var objects=document.getElementsByTagName(“OBJECT”);for(var i=objects.length-1;i>=0;i–){objects[i].style.display=’none’;for(var x in objects[i]){if(typeof objects[i][x]==’function’){objects[i][x]=function(){};}}}}
if(infosoftglobal.FusionCharts.doPrepUnload){if(!infosoftglobal.unloadSet){infosoftglobal.FusionChartsUtil.prepUnload=function(){__flash_unloadHandler=function(){};__flash_savedUnloadHandler=function(){};window.attachEvent(“onunload”,infosoftglobal.FusionChartsUtil.cleanupSWFs);}
window.attachEvent(“onbeforeunload”,infosoftglobal.FusionChartsUtil.prepUnload);infosoftglobal.unloadSet=true;}}
if(!document.getElementById&&document.all){document.getElementById=function(id){return document.all[id];}}
if(Array.prototype.push==null){Array.prototype.push=function(item){this[this.length]=item;return this.length;}}
infosoftglobal.FusionChartsUtil.getChartObject=function(id)
{var chartRef=null;if(navigator.appName.indexOf(“Microsoft Internet”)==-1){if(document.embeds&&document.embeds[id])
chartRef=document.embeds[id];else
chartRef=window.document[id];}
else{chartRef=window[id];}
if(!chartRef)
chartRef=document.getElementById(id);return chartRef;}
infosoftglobal.FusionChartsUtil.updateChartXML=function(chartId,strXML){var chartObj=infosoftglobal.FusionChartsUtil.getChartObject(chartId);chartObj.SetVariable(“_root.dataURL”,””);chartObj.SetVariable(“_root.isNewData”,”1″);chartObj.SetVariable(“_root.newData”,strXML);chartObj.TGotoLabel(“/”,”JavaScriptHandler”);}
var getChartFromId=infosoftglobal.FusionChartsUtil.getChartObject;var updateChartXML=infosoftglobal.FusionChartsUtil.updateChartXML;var FusionCharts=infosoftglobal.FusionCharts;
// ]]>

(Torkos Matild, Magyar Nemzet)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: