Vasárnap vetítik az első magyar filmet Cannes-ban

A román Radu Muntean versenyen kívül indult Kedden, karácsony után című filmje keltett nagyobb feltűnést a kritikusok között a 63. Cannes-i Filmfesztivál első napján – mondta az InfoRádiónak Valuska László, az Index helyszínen tartózkodó munkatársa. A hétvégén Woody Allen és Kocsis Ágnes új alkotása is bemutatkozik a mustrán.

Felmerült többünkben, hogy Romániában valamilyen titkos bázison állítják elő a rendezőket: a kritikusok minden évben hitetlenkedve fogadják a jobbnál jobb filmeket – mondta az InfoRádiónak Valuska László, az Index munkatársa.

Most Radu Muntean készített egy nagyon belsőséges filmet egy szerelmi háromszögről. Egy férfi beleszeret egy nőbe, e tényt pedig közölnie kell a feleségével és a kislányával – ezt a hétköznapi történetet rendkívüli érzékenységgel ábrázolta az alkotó.

A hétvégén mutatják be Cannes-ban Woody Allen, Alejandro González Inárritu, Takeshi Kitano és Jean-Luc Godard új filmjét. Az érdeklődők vasárnap megtekinthetik az első magyar alkotást is: akkor vetítik Kocsis Ágnes filmjét, a Pál Adriennt az Un Certain Regard szekcióban.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: