Magyarország – Mostantól nincsen masírozás

Mostantól nincsen masírozás

Mostantól nincsen masírozás

Szigorították a Büntető törvénykönyvet

A kormány javaslatára a parlament szigorította a Btk.-t, hogy az úgynevezett egyenruhás bűnözés elleni fellépés lehetővé váljon. A jövőben három évig terjedő szabadságvesztéssel kell számolnia annak, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amellyel riadalmat kelthet valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport tagjaiban. Nem lehet a közbiztonság, a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő tevékenységet folytatni úgy, hogy az másokban riadalmat keltsen, mert ez bűncselekménynek minősül.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA

Kövér László aláírta az új alaptörvényt + teljes szöveg

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden aláírta Magyarország új alaptörvényét, és továbbküldte Schmitt Pál köztársasági elnöknek, aki húsvéthétfőn szignálja azt – tájékoztatta az MTI-t Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Budapest

Budapest


A házelnök által aláírt, de még ki nem hirdetett jogszabály 2012. január 1-én lép hatályba.

A dokumentum

Pult alól

Álláspont

A Magyar Országgyűlés kétharmados többsége elfogadta az új magyar alkotmányt. A parlamenti képviselőket szabad, demokratikus választásokon juttatták a parlamentbe, s az érvényes jogszabályok szerint ha valamelyik politikai erő kétharmados többséget szerez, annak jogában áll alkotmányozni. Itt be is fejezhetnénk a vitát. De nem fejezhetjük be.

Ugyanis nincsen szó semmiféle vitáról, hisztériáról van szó. Hogy világos legyen, leírok egy történetet. Természetesen név nélkül, mivel aki elmesélte, nyilvánosan nem vállalhatja, így a bizonyítás lehetetlen. Marad tehát a névtelenség, ám a történet igaz. Még az első Orbán-kormány idején, már a választási kampányban Magyarországra látogatott egy külföldi delegáció, és találkozott az MSZP egyik akkori prominensével. A külföldi delegáció hazájában szintén választásra készülődtek, és a vendég panaszkodott kicsit MSZP-s vendéglátójának, hogy rosszul áll a szénájuk odahaza. Mire az MSZP-s vendéglátó azt mondta neki: miért nem lármázzátok fel a külföldi sajtót és a külföldi kormányokat a kormányotok ellen? Az a legjobb taktika, azzal lehet választást nyerni. Mire a vendég megdöbbenve így válaszolt: De hát az hazaárulás!

Ennyi a történet. A megbeszélés hivatalos tolmácsától hallottam. És benne van ebben a történetben minden. S így kell kezeljük azt a hisztériát is, ami zajlik ellenünk. De soha többé nem követhetjük el azt a hibát, hogy úgy teszünk, mintha nem történne semmi. Mert ami történik, azon múlik minden!

Tehát. Azt mondják, nem volt alkotmányozási kényszer. De volt. Lényegében a rendszerváltás óta van, és minden kormány célul tűzte ki, hogy alkotmányozni fog, csak eddig egyiknek sem volt hozzá ereje. Azt mondják, az új alkotmány nem legitim. De igen, az. Miképpen az volt az eddigi is, holott egy súlyos, az egész rendszerváltásra rátelepedő és azt megbélyegző paktum eredményeképpen született, és az égvilágon senki sem legitimálta. Pult alól kaptuk huszonegy éve a szabadságot, épp ilyen pult alóli volt az alkotmányunk is eddig. Senki nem szavazott rá, senki sem szentesítette, senkit sem érdekelt. És soha ne feledjük: az első szabad választáson ötven százalék körüli volt a részvétel, és több mint tíz százalék az utódpártra szavazott! Vagyis nagyjából az ország negyven százalékát érdekelte a rendszerváltás. Ennyit mirólunk, a népről.

Azt mondják, elfogyott a kormány mögül az erő, a támogatás. Nem fogyott el. A Fidesz, még ha csökkent is a tábora, toronymagasan vezet. És nincs, nem látszik az alternatívája. S ha kimennek kétezren Gyurcsányt meghallgatni, s utána arról zengenek, hogy „felébredt az ország”, hát mesebeszéd az. De a hiszterizálás veszélyes és megölheti tényleg a jövőt. És ők ebben nagyok. Figyeljünk csak erősen: már most arról beszélnek, hogy ők az ország. Mi pedig hallgatunk. Nincsen ez így jól.

Azt mondják, az új alkotmány eltörölte a köztársaságot. Nem törölte el. Az alkotmányban ott van, hogy Magyarország köztársaság. Az új alkotmány mindössze helyesen használja az ország nevét, ugyanis az sohasem volt Magyar Köztársaság, hanem „csupán” Magyarország. Az eddigi alkotmányban például ez olvasható: Magyarország Köztársaság. Vagyis az ország neve Magyarország, államformája pedig köztársaság. Tehát semmi sem változott, mindössze a huszonegy évvel ezelőtti pult alóli szabadság ránk örökítette azokat a régi lidérceket, akik most ezzel a hazugsággal keltenek hisztériát.

Azt mondják, az Alkotmánybíróság jogkörét szűkíti az új alkotmány. Igen, átmenetileg és korlátozottan, kizárólag bizonyos gazdasági kérdésekben. Ugyanis gazdasági szükségállapotban van az ország, amely a most hisztériázóknak köszönhető. S az Alkotmánybíróság jogköréréről sem volt soha legitim és szentesített döntés eleddig, mindössze a pult alól kapott szabadság része volt ez is.

Azt mondják, az új kormány lábbal tiporja a sajtószabadságot. Nem tiporja lábbal. Mindössze kísérletet tesz arra, hogy valamiképpen viszonyuljon korunk szörnyetegéhez, a sajtóhoz, amely ma már legnagyobb részt egész egyszerűen társadalomellenes.

Azt mondják, az új alkotmány korlátozza a homoszexuálisok jogait. Igen, korlátozza, amennyiben a házasságot egy férfi és egy nő közötti szövetségnek tekinti. És annak tekinti. Egyéb korlátozás nincs. A homoszexuálisoknak be kell látniuk, ha pedig nem megy, bele kell törődniük, bármennyire is erős lobbit képviselnek a súlyosan beteg nyugati civilizációban, betegségük akkor sem lesz a normalitás és a sok ezer esztendős hagyomány megszentelt része.

Végül a hazaárulásról. Magyarország az EU tagja. Tetszik ez nekünk vagy sem, ez tény. EU-tagként nem foglalhatjuk törvénybe, hogy külföldi nem vehet földet. Viszont meghozhatjuk azokat a jogszabályokat, amelyek ezt lehetetlenné teszik. Mint mondjuk a dánok. Nem elég nemzetinek lenni, muszáj néha gondolkodni is. A gondolkodás szabaddá tesz.

Eltelt egy év. Itt állunk megint, két pogány közt, egy hazáért. A pogányok üvöltöznek és hisztériáznak. Ideje megszólalnunk.

Bayer Zsolt

Alkotmányellenesek

Magyar Nemzet
Talán mindenféle halálos fenyegetést, felkoncolást, kilövést, leszámolást kellett volna alkotmányba foglalni a balliberális honpolgárok megnyerése céljából, mert mint az utóbbi napokban tapasztalhattuk, az efféle szándékokat egyáltalán nem kifogásolják, sőt, egy szavuk sincs azokról. Nyilván az alkotmányba sem kötnének bele, ha ilyen kedvükre való tartalommal bírna. Mert ez az új alkotmány minimum illegitim és ideiglenes, miként azt Mesterházy Attila megállapította, de mondták antidemokratikusnak, magyarellenesnek, antiszociálisnak, az európaiságtól idegennek, megosztónak, perverznek, kalandornak, múltba révedőnek, jogokat korlátozónak is. Antiszemitának még nem minősítették, de eljön annak is az ideje, csak egy-két napig kell várnunk rá.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nem kell csodálkozni a szocialisták álláspontján

Magyarország első demokratikus alaptörvényéről döntött hétfőn az Országgyűlés. 262 igen, 44 nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a Parlament az új alaptörvényt. Ezzel összefüggésben volt a Rájátszás Extra vendége Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a műsorban beszélt az elfogadott alkotmány nóvumairól, szólt a kiszámítható költségvetési politikát szavatoló szabályok köréről, valamint az ön- és tulajdonvédelemhez való jog rögzítéséről is. A bukott kormányfőről szólva megjegyezte: az emberek csak annyit kérnek tőle: “hagyja, hogy az ország meginduljon a kibontakozás útján, s lépjen hátrébb kicsit.”

Kapcsolódó
Lázár: Húszéves adósságot törlesztett a parlament
Új alkotmánya van az országnak + Videó
Lázár: Aki nemmel szavaz, a jelenlegi állapotot konzerválja! + Videó!
“Nem ünnep az új alkotmány elfogadása, hanem törlesztés”

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A Nemzeti hitvallás szövege

Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot Magyarország hétfőn elfogadott új alaptörvénye, amely a Himnusz “Isten, áldd meg a magyart!” sorával kezdődik.

Himnusz

Himnusz

A 2012. január elsejéig hatályos – rendszerváltáskor megalkotott és azóta számos alkalommal módosított – alkotmány bevezetője úgy szólt, hogy a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében állapítja meg Magyarország alkotmányának szövegét az Országgyűlés az új alkotmány elfogadásáig.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nyílt levél a bukott miniszterelnöknek, avagy mit képzel magáról Gyurcsány?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön egy következetes ember! És ezzel erényei felsorolásának a végére is értünk. Következetes abban, hogy minden köztársasági elnököt – függetlenül attól, hogy az hivatalában van, vagy már leköszönt onnan – nyílt levelekben szólít meg, oktat ki.

Ön kényszeresen tanácsokat osztogat, erkölcsi irányt szab, miközben még saját tetteivel sem számolt el, saját hibáit sem ismerte be.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Lázár: Elfogadhatatlan a hazaárulózás!

Lázár János

Lázár János

Felháborítónak tartja a Jobbik stílusát a Fidesz frakcióvezetője, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki is hazaárulónak nevezzen Magyarországon. Lázár János szerint egyébként a Jobbik javaslatai támogathatatlanok, jogi és tartalmi értelemben is minősíthetetlenek. A frakcióvezető arról is beszélt, hogy a Fidesz-KDNP álláspontja szerint a polgármesterek és az országgyűlési képviselők sem vonulhatnak nyugdíjba az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt.

Kapcsolódó
Egyhangú támogatás az alaptörvénynek + videó

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Orbán: Nem üzengetünk senkinek!

Orbán Viktor

Orbán Viktor

Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mi az uniós tagság mellett érveltünk – válaszolta Orbán Viktor Kovács Lászlónak az azonnali kérdések órájában hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök Varjú László szocialista képviselőt felszólította: hagyjon fel a hazudozással és a csúsztatással. Tekintse meg a Parlament hétfői ülésén készült képeket itt!


 

Kapcsolódó
Orbán: Az emberek hitet tettek a megújulás mellett + videó, képek
Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője
Orbán: Fenntartjuk az ország adófüggetlenségét!

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A bukott kormányfő elszaladt a kérdések elől

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc kitart amellett, hogy nem ismerte korábban saját igazságügyminiszterének 2006-os kezdeményezését, a tervezetet állítása szerint az interneten olvasta el vasárnap. A Magyar Nemzet információi szerint több változat is készült az alaptörvényre, a népszavazás egyikben sem szerepel. A Fidesz-KDNP-kormány alkotmányozási folyamatát pedig épp emiatt támadják most a szocialisták.

Kapcsolódó
Gyurcsány zavaros magyarázata
Mostantól az MSZP minden kritikája hiteltelen + videó
Lázár: Az MSZP kritikája hazugságra épül

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

„Innentől a szocialisták minden kritikája hiteltelen” + Videó

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter

MNO – GB
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták minden kritikája hiteltelen és egyben lényegtelen is az alkotmányozás folyamatában azután, hogy kiderült, „titokban ők is alkotmányt készítettek elő”.

Szijjártó Péter ezt arra utalva mondta, hogy lapunk szombati számában azt írta: hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. Orbán Viktor kormányfő szóvivője az MTI-nek úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került, titkos alkotmánytervezet azt bizonyítja, hogy a szocialisták felfogása mélyen antidemokratikus, hiszen titokban, zárt ajtók mögött akarták előkészíteni az új alkotmányt.

Tekintse meg a Hír TV felvételét!

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Szervusz, Vörös Dani!

Álláspont

Halljuk, itt vagy nálunk. Nem tudjuk nem hallani. Ordítozol, pofátlankodsz, hazudozol, hülyeségeket beszélsz, provokálsz.

Tudtuk, hogy így lesz. Nem is ezért írok neked.

Isten végett írok. Illetve még ez sem pontos. Ugyanis Isten végett neked írni önmagában blaszfémia, és a világ leghiábavalóbb időtöltése. Valójában a magyar Himnusz miatt veszem a fáradságot, hogy szóljak hozzád.

Olvasom a tudósításokban, miszerint ordítozásod egyik része a következőkről szólt: az európai normákkal és a demokráciával összeegyeztethetetlen, hogy készülő alaptörvényünk első sora azonos Himnuszunk első sorával: „Isten, áldd meg a magyart”. Szerinted pedig nem világos, hogy melyik Istenről van szó. Sőt az sem, hogy vajon csak az tekinthető-e magyarnak, aki hisz Istenben.

Ezt mondtad, Vörös Dani? Persze hogy ezt mondtad… És az a legrettenetesebb, hogy igazából fel sem fogod, micsoda szánalmas idióta vagy. Csak ülsz a „még több szabadság” sivatagában, és kiskorú gyermekekre vársz, akik majd húzogatják le-föl a sliccedet.

Úgyhogy kizárólag önmagunk lelki békéje miatt mondom: a Himnusz az Himnusz. Ez az, ami például van minden nemzetnek. A nemzet pedig valami olyasmi, amibe te nem férsz bele, sehol sem.

Ezt a mi Himnuszunkat egy Kölcsey Ferenc nevű költő írta 1823. január 22-én. Amúgy nem is volt túl jó költő. Ráadásul Kazinczy köréhez tartozott, Kazinczy pedig – minden kiválósága ellenére – sok tekintetben ártalmas alakja volt reformkorunknak, s megfellebbezhetetlen esztétikai ítéleteivel olyan óriásokat tett tönkre, mint például drága niklai remeténk, Berzsenyi. A lényeg azonban, hogy Kölcsey a Himnuszban eltalált valamit, ami mi vagyunk. Ami a mi lelkünk. A szomorúságunk, a reménytelenségünk, az önostorozásunk. S a Himnuszból – Himnusz lett. Ezt énekeljük ünnepeinken, tüntetéseinken, örömeink, bánataink, lázadásaink idején.

Nem az a magyar, aki hisz Istenben, hanem az, aki énekli a Himnuszt, és közben érez is valamit.

S hogy melyik Isten?

Végül is bármelyik, te szerencsétlen, beteg lelkű ember. Bár nagyon félve, majdnem rettegve jegyzem meg, ez az egyre élhetetlenebb, sivárabb, a te szellemi színvonaladba belerokkant „pc” Európa mégis csak egy keresztény földrész volna. Így hát, ha már mindenképpen Istent kell választani, akkor legyen a mi keresztény-keresztyén Istenünk. Aki van annyira nagyvonalú, hogy ha valaki a Himnusz éneklése közben netán Allahra vagy Jehovára gondol, hát legfeljebb félrenéz és mosolyog.

Csak akkor mérgesedik fel, ha olyan istentelen, gonosz, rosszindulatú és hülye emberekkel van dolga, mint te, Vörös Dani.

Te, aki végigordítoztad a világ legfeleslegesebb és legszánalmasabb „forradalmát”, ’68-at, és elfelejtettél felnőni. Ott maradtál. És kevés reménytelenebb van egy kamaszkorába beleöregedett, csúnya kreténnél. Ha pedig mindez párosul mindazzal a rémisztő közhellyel, semmirevaló és ártalmas butasággal, ami a te lelkedet kitölti, hát akkor nehéz úriembernek maradni, tudod, Vörös Dani…

Sebaj!

Ne veszítsd el a reményt!

Komoly esély van rá, hogy te még megéled, amikor Európa ifjú nemzedékei határozott, hangos és talán durva nemet fognak mondani mindarra a lidércnyomásra, amit te és a te nemzedéked képes volt összehozni. Én már várom, Vörös Dani…

Addig is, már harmadik napja tartjuk elzárva kiskorú gyermekeinket a te jelenléted miatt.

Takarodj haza, Vörös Dani!

Már ha van neked olyan egyáltalán…

Bayer Zsolt

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kiszivárgott – Hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején

Kiszivárgott

Kiszivárgott

 

Kiszivárgott Gyurcsányék titkos alkotmánya + teljes dokumentum
A tervezet bevezetőjében a köztársasági eszme mellett találunk utalást a Szent Koronára is
2011. április 1. 21:59

Magyar Nemzet
Gyurcsány Ferenc és a szocialisták hiába titkosították kormányzásuk idején saját, 2006-ban készített alkotmánytervezetüket, amelyet még a kormányváltás előtt az irattárból is eltüntettek: a dokumentum a Magyar Nemzet birtokába került. Az elmúlt hetekben az MSZP nemcsak itthon, hanem Brüsszelben, a nemzetközi diplomáciát is felhasználva indított támadást a parlamentben jelenleg is zajló alkotmányozási folyamat, az alaptörvény tárgyalása ellen.

• Megszereztük Gyurcsányék titkos alkotmányát + Dokumentum

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Mihez képest?

Forró Péter: Akkor ért a képviselő eszmefuttatásának csúcsára, amikor azt fejtegette, hogy azért vallott kudarcot a nemzeti konzultáció, mert csupán 920 ezer kérdőív érkezett vissza, és ez ugyebár nyolcmillió választópolgárral számolva igen kevés. Több kevésbé amnéziás nézőnek persze eszébe jutott az, ami Bárándy képviselőnek nem, tudniillik, hogy a legutóbbi országgyűlési választáson az MSZP-re 975 292 választópolgár adta le voksát.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kiút – Az ECHOTV műsora

Wittner Mária

Vendég: Wittner Mária országgyűlési képviselő (Fidesz), Dózsa László színművész és Stefka István főszerkesztő (Magyar Hírlap). Téma: Magyarország nem kapta vissza a becsületét.

Műsorvezető: Vámos György

Kattintson a képre – ECHOTV videó

***

Kapcsolódó videó:  Magyar Hírlap sajtóklub – videó

A Sajtóklub a sorok között olvasni tudó szerkesztők és szakújságírók baráti beszélgetéseit közhasznú formában hozza nyilvánosságra.


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A Wittner-ügy

Valójában Gyurcsány Ferencről és az ő szeretett pártjáról szól az újabb műbotrány. Ferenc testvérből, a rendszeresen bérmálkozó pápai gyerekből ugyanis előbújt a vörös blogger: azt üzente, hogy megvédik Horn Gyulát…

 

Szerintem Wittner Mária bölcsebben tette volna, ha hallgat. Mondom ezt akkor is, ha őszinte tisztelője vagyok a képviselő asszonynak, és magától értetődően 1956 fáklyahordozójának tartom. A sikerületlen mondat eltussolása helyett próbáljunk kritikus szemlélettel tekinteni a köztünk élő nemzeti hősre még akkor is, ha jól tudjuk, a túloldalon egy igekötőt sem írnának le, mondjuk George Soros ellen.

Legyünk tehát csak önmagunk. És állapítsuk meg őszintén, hogy Wittner Mária mondandója finoman szólva tehát sikerületlen, érdesebben fogalmazva pedig kegyetlen volt. Politikailag pedig igencsak baklövésgyanús.

De most fordítsunk egyet a történeten, és képzeljük el egy pillanatra, hogy mi magunk vagyunk Wittner Mária. Nap nap után azokat a kommunista funkcikat – Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, Vitányi Ivánt és a többit – látjuk a Parlament folyosóján, akik idősebb elvtársaikkal nagy egyetértésben tönkretették az életünket. Akik fennhangon éneklik az Internacionálét, vörös drapériák között korzóznak, gyűléseiken ölelgetik az ávós gyilkosokat és csökött agyú munkásőröket. Ha ezt elképzeljük, még cifrábbakat is mondanánk Horn Gyulára, akiről minden testi szenvedése ellenére azért rögzítsük e helyütt: amikor a nemzet a szabadságáért küzdött, ő szovjet zsoldban fegyvert fogunk ellenünk. Az én apám, Wittner Mária és talán ön ellen is, tisztelt olvasó.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Orbán az alkotmányozás szükségességéről

Orbán Viktor

Orbán Viktor

A magyarok képesek voltak eljutni oda, hogy higgyenek abban, részt kell venniük az ország megújításában. Ez a hit nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy demokratikus forradalmat vigyenek végbe, hogy megdöntsék a hatalommal való visszaélők rendszerét – szögezte le Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában a parlamentben. Mint fogalmazott, ez a hit erőt és eszközöket adott ahhoz, hogy a hazánknak végre erős és magyar alkotmánya lehessen.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nem áll fel Wittner Mária a székéből

“Akkor nem lesz majd szükség rám a parlamentben, ha az MSZMP utódpártja sem lesz ott”

Wittner Mária

Wittner Mária

Wittner Mária akkor hajlandó lemondani parlamenti mandátumáról, ha ezt előtte az MSZP összes képviselője megteszi. Így nyilatkozott lapunknak a Fidesz képviselője, ’56-os forradalmár annak kapcsán, hogy – Horn Gyuláról tett kijelentései miatt – tegnap lemondásra szólította fel őt országgyűlési mandátumáról Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. „Akkor nem lesz majd szükség rám a parlamentben, ha az MSZMP utódpártja sem lesz ott” – hallhattuk az egykor halálraítélt szabadságharcostól, aki hangsúlyozta: az ő bocsánatkéréséről azért nem lehet szó, mert még a hóhérok, illetve az országot a tönk szélére juttató politikusok sem kértek bocsánatot.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Reagálás Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzésére

Ferenc "The Liar" Gyurcsany

Ferenc "The Liar" Gyurcsany

Gyurcsány Ferenc Magyarországon az utolsó ember, akinek véleménye mérvadó lehet bátorság-gyávaság témakörben. Aki ugyanis nem mondja meg az igazat az embereknek, aki éjt nappallá téve hazudik hatalmának megtartása érdekében, és tudatosan átver egy egész országot, az bizony a leggyávább ember. Ráadásul még szánalmas is.

FIDESZ-frakció

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A képviselő köteles részt venni az üléseken

Az ellenzéki MSZP- és LMP-frakció nem vesz részt az alkotmányjavaslatok aktuálisan zajló parlamenti tárgyalásán, de korábban, más előterjesztések vitája is sokszor hiányos padsorok előtt folyt.

Az Országgyűlés házszabálya a képviselők jogai és kötelezettségei között azt rögzíti: “A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja”.

A törvényhozás működését szabályozó jogforrásnak az Országgyűlés tárgyalási rendjéről szóló passzusaiban szerepel az is, hogy a képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni; a képviselőnek járó alapdíj összege arányosan csökken, ha a honatya a tárgyhónap napirendben előre feltüntetett szavazásainak több mint egyharmadán igazolatlanul nem vesz részt. E rendelkezés végrehajtásának szabályait a házbizottság állapítja meg.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

MAGYARORSZÁG – Öthetes fizetett szabadságra mentek a szocialisták

Az MSZP kinyilvánította, hogy nem vesz részt az Új Magyar Alkotmány megalkotásában. Deklarálta, hogy képviselői – így Oláh Lajos is,mint a Hajdú-Bihar megyei területi listáról mandátumot szerzett szocialista képviselő – 5 hétig távol marad a Magyar Országgyűléstől – olvasható Pósán László, fideszes képviselő portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.

Kapcsolódó
Lázár: A szavak helyett a tettek beszélnek
Deutsch: Elképesztő károkat okoznak a szocialisták


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A Jobbik úgy véli, aljas célból alkotmányoznak

Vona szerint a kormány gyáva a népszavazáshoz

Vona Gábor

Vona Gábor

Ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a jobbikos képviselők örömmel vennének részt a vitákban, és segítenének abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el – mondta az alaptörvény vitájában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A politikus hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy a kormánypártok az alkotmányozáshoz kellő legitimáció nélkül, méltatlan formában és aljas célokból nyúltak. Vona szánalmasnak nevezte, hogy az MSZP és az LMP távol marad a vitától. „Mindkét párt szégyellje magát, mert ezzel saját választóikat alázzák meg egy olcsó politikai kampányért” – mondta a politikus.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Lázár: az MSZP és az LMP történelmi hibát követ el

Lázár: Álszent játékot az űz az LMP és az MSZP

A Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP és az LMP képviselői történelmi hibát követnek azzal, hogy nem vesznek részt az alkotmányozás folyamatában. Lázár János erről vezérszónoki felszólalásában beszélt a Fidesz-KDNP új alaptörvényre vonatkozó javaslatának expozéjában kedden a parlamentben.

A kormánypárti politikus kiemelte: az ellenzéki kritikákkal ellentétben a mostani alkotmányozási folyamat formailag minden elvárásnak megfelel, ráadásul a jelenleg hatályos alkotmány rendelkezik úgy, hogy ideiglenesnek tekinti magát, ezért az új alaptörvény megalkotása a rendszerváltozás óta létező feladat.

“Minden forradalmat áprilisi törvények zárnak le és 1989 csendes és vértelen forradalmát egy új április törvénynek, egy új alkotmánynak kell követnie” – fogalmazott Lázár János. Hozzátette: mégpedig azért, hogy a múlt hibái ne fordulhassanak elő újra és a múlt bűneit ne követhessék el megint.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

MAGYARORSZÁG – Régi, manipulált hangfelvétellel támadják Lázárt

Rágalomhadjárat

Egy 2008 nyarán a hódmezővásárhelyi önkormányzati ülésen felvett, összevágott felvétel miatt szólították fel lemondásra az ellenzéki pártok Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét. Az először a Kuruc.info-n megjelent felvételből az derül ki: Lázár János a szegényekre tesz megalázó kijelentéseket, miközben valójában a megélhetési politikusokat bírálta a három évvel ezelőtti hangfelvételen. Lázár vasárnap elnézést kért a félreérthető mondataiért. „Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem” – az interneten ezeket a mondatokat emelték ki Lázár János egyik 2008-as beszédéből. A szövegrészlet annak a reagálásnak a része, amely az egyik helyi MSZP-s politikus indítványára született. A képviselő azt indítványozta, hogy a képviselők tételesen valljanak színt: milyen címen, mennyi pénzbeli vagy egyéb juttatást kaptak a várostól, az önkormányzat cégeitől, különböző intézményektől. Lázár szerint manipulált a felvétel.

A többség azonban elutasította ezt, mivel a törvények és helyi rendeletek szerint is nyilvánosak a képviselői jövedelmek.

Lázár János szavait kiforgatták (Fotó: MTI/Szigetvary Zsolt)

Lázár János szavait kiforgatták (Fotó: MTI/Szigetvary Zsolt)

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Legyenek végre beazonosíthatók a diktatúra ügynökei

MNO – GB
Lázár János szerint minél hamarabb nyilvánosságra kell hozni az 1945 utáni összes pártállami dokumentumot, így a Kádár-rendszer iratait is, mert mindenkinek joga van megismerni a múltat.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, Hódmezővásárhely polgármestere kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt erről abból az alkalomból, hogy a www.szigoruantitkos.hu internetes oldalon nyilvánosságra hozták a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának szigorúan titkos (szt) állományáról szóló összeállítást.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »