Orbán Viktor válaszolni fog

Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelet küld José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének – közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője kedden az m1 Az Este című műsorában.

„Normális menetrend szerint, a szokásos keretek betartásával a miniszterelnök majd választ fog adni az Európai Bizottság elnökének” – mondta Szijjártó Péter. Közölte, ha úgy ítélik meg, hogy arra szükség van, akkor a választ, majd az elküldés után, nyilvánosságra hozzák. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: nem látna bele „se többet, se kevesebbet ebbe a levélbe, mint ami a tartalmából fakad”.

Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője kedden közölte, hogy José Manuel Barroso levelében azt javasolta Orbán Viktornak, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot parlamenttől. Elmondta, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy hamis interpretáció volt az, hogy a kormány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az összevonását kezdeményezte. Az alkotmányügyi bizottság az MNB és PSZÁF jövőbeni összevonásának lehetőségéről készített egy indítványt, amely azt az alkotmányos lehetőséget szándékozott megnyitni, hogyha egyszer a nemzetközi, gazdasági, vagy egyéb körülmények miatt az a szükségszerűség fogalmazódna meg, hogy erre az összevonásra szükség van, akkor azt meg lehessen tenni alkotmányos keretek között – mondta Szijjártó Péter.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Balsai-jelentés: végre kiderül az igazság

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár mutatta be pénteken Budapesten a Balsai-jelentés – A 2006. őszi erőszakos rendőri fellépésről című könyvet.

Balog Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a 2006. őszi súlyos jogsértések körülményeit négy évig nemcsak elhallgatta, hanem meg is hamisította a korábbi kormányzat. Mint mondta: eközben az áldozatokból csináltak tetteseket, és nem volt remény arra, hogy kiderüljön az igazság.

Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarországon 1956 óta nem volt olyan súlyos rendőri fellépés békés polgárok ellen felső politikai utasításra, mint öt évvel ezelőtt. Balog Zoltán szerint szükséges az áldozatok megkövetése, jogi és anyagi kárpótlása, valamint a felelősök megbüntetése. Ez utóbbiban még van elmaradás, bár a törvények már megszülettek – tette hozzá az államtitkár.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Orbán: Nem ülünk fel politikai provokációnak

 

Simor totális hatalomátvétellel vádolja a kormányt

Nem ördögtől való a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonása, de az sem, ha a két szervezet egymástól függetlenül működik – mondta Orbán Viktor, aki szerint mindkettőre van példa az unióban. A kormányfő hangsúlyozta, nincs a parlament előtt összevonásról szóló elképzelés, van viszont egy jegybanktörvény-javaslat, amelyet a kormány készített. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Indexnek úgy nyilatkozott, a tervezet alapján az intézmény alelnöki posztjára csak egy politikai komisszár kinevezését tudja feltételezni. Szerinte a kormány elégedetlen volt azzal, hogy a monetáris tanács nem befolyásolja megfelelően az MNB működését, ezért most megfenyítik a stábot, és kiüresítik a jelenlegi vezetés jogkörét. Ez pedig totális hatalomátvétel. Orbán erre úgy reagált, nem ülnek fel politikai provokációnak, akkor sem, ha azt a jegybankelnök kezdeményezi.

 

Jegybank kontra kormány

Csak egy lehetőség az MNB és a PSZÁF összevonása, ami a kormányfő szerint nem lenne ördögtől való

A bukás

A Jobbik elnöke arról világosította fel a parlamenti pártokat, hogy ha érdemi vitát akarnak az EU új típusú pénzügyi megállapodásáról, akkor népszavazást kell kiírni. De mitől lenne érdemi a vita egy népszavazás előtt, utána meg minek vitatkozni?

Ugró Miklós – Magyar Nemzet 2011. december 14., szerda

Közbeszerzési pályázatot kellene kiírni közvélemény-kutató cégek között annak vizsgálatára és eldöntésére, hogy melyik megállapítás tükrözi a magyar valóságot: 1. A kormány megbukott, tehát a helyén van; avagy 2. A kormány a helyén van, tehát megbukott.

Látszólag a két mondat ugyanazt jelenti, még a hangsúlyeltolódásokat is nehezen lehet érzékeltetni, ám a magyar parlament ellenzéki frakcióinak mégis elsőrendű vitatéma lehetne, egy egész hetet éjt nappallá téve rágódhatnának rajt, még obstrukcióra sem lenne szükségük hozzá. Nem szólva a ballib (objektív) médiumokról, amelyek végre – a saját fogalmaik szerint – valós problémákról tájékoztathatnák fogyasztóikat, nem csak a kormány meg a Fidesz üres sikerpropagandájáról és egyéb süketeléseiről.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Orbán nem Berlusconi

Örömteli pillanat, amikor a parlament tankönyvszerűen azt teszi, amire a népszuverenitást megtestesítő intézményt modern demokráciákban – a törvényalkotáson túl – szánják, amiért fenntartjuk. A tegnapi nap ilyen volt.

Az Országgyűlésnek felelős kormány(fő) tájékoztatott a közvéleményre tartozó kérdésről, feltárta viselkedése mozgatórugóit, míg a politikai erők ismertették az álláspontjukat, kritikával illették a többiekét. Láthatóvá váltak a törésvonalak; láthattuk, kik hányfelé húznák az ország szekerét. Miként azt is, ki hogy érvel az igaza mellett.
Mi tagadás, volt mit elmagyaráznia Orbán Viktornak a múlt heti brüsszeli uniós csúccsal kapcsolatban, hiszen először finoman szólva zavaros hírek érkeztek arról, mit is képviselt ott Magyarország nevében. Az ellenfelei által rendre autoriter vezetőként lefestett kormányfő most balról azt kapta meg, hogy képtelen volt gyorsan és határozottan állást foglalni, sőt, a véleményét órák alatt megváltoztatta. A napirend előtti beszámoló erre is válaszolt: az Európai Unió jövőjét alapvetően befolyásoló, a tagországok szuverenitásából nagy darabot kihasító paktum megítélésének komoly dilemmát kell jelentenie minden felelős vezető számára.

George Pataki: „sokan félreértik az Orbán-kormány lépéseit”

 

George Pataki szerint a kormány lépései helyes irányba tartanak

 

George Pataki volt New York-i kormányzó szerint, akinek Orbán Viktor személyes jó barátja, a magyar kormány alapvetően jó irányba viszi az országot, de fontos, hogy a külső kritikákra is figyeljen. A republikánus politikus szerint aggasztó Európa gazdasági helyzete, ennek ellenére sem szabad lemondani a fejlesztésekről.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

“Gyurcsány hagyja abba a közhangulat mérgezését, maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!” – IKSZ: Gyurcsány a hazudozó politikusok nemzetközi mintaképe

Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia

Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete szerint Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia; az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulóján arra szólította fel a korábbi kormányfőt, hogy hagyja abba a közhangulat mérgezését, “maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!”

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Morális válság, morális szolgálat, ledarált erkölcs – Gyurcsánynak nincsen erkölcsi alapja a kioktatásra

Öt éve került nyilvánosságra a balatonőszödi beszéd

Kovács AndrásTompos Ádám
Ha valaki az MSZP-ből szivárogtatta ki öt éve az őszödi beszédet, az mindenképpen elszámította magát, mivel annak következményei a párt egészére kihatottak – fogalmazott lapunknak Filipov Gábor politikai elemző. Ám mivel azóta sem tudjuk a Gyurcsány Ferenc botrányos szavait nyilvánosságra hozó személy nevét, ezért ez a téma az MSZP-n belül ma is komoly nézeteltérésekhez vezet. Talán ez is közrejátszik abban, hogy az őszödi beszéd – ahogy Szentpéteri Nagy Richard politológus az MNO-nak elmondta – önmagán túlmutató jelenséggé vált.

• IKSZ: Gyurcsánynak nincsen erkölcsi alapja a kioktatásra

… Napi abszurd

A 168 Óra megállapít
„A kormányfő folyamatos retorikai durvulása egyértelmű jele annak, hogy Orbán Viktor a hatalmát nem érzi biztonságban.”

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Őszöd

Álláspont

Ma öt éve került nyilvánosságra „a” beszéd. S néhány nap múlva lesz az ötéves évfordulója, hogy megkaptam az „Igen, elkúrtad, te böszme!” feliratú pólómat.

A divatos és közkeletű vélekedés szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése fordulópontot jelentett a magyar politikai életben. Ez persze igaz is. Leginkább a soha nem látott, átütő erejű tiltakozási hullám volt a legnagyobb újdonság. Azt pedig talán csak Kennedy gyilkosának nevével együtt fogjuk megtudni, akkor a titkosszolgálat hogyan telepedett rá erre a tiltakozási hullámra, és miképpen alakította a maga szája íze szerint. Talán soha nem fogjuk megtudni például, hogy mi is történt valójában az MTV székháza előtt.

Pedig tudnunk kellene.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Állami kitüntetéseket adott át Navracsics Tibor

2011. augusztus 20. 11:26

A közösség érdekében végzett tevékenység elismerésre méltó – emelte ki köszöntőjében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, mikor a köztársasági elnök nevében állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-án, a Néprajzi Múzeumban.

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára, Schmitt Pál köztársasági elnök megbízásából, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a Magyar Köztársasági Arany és Ezüst, valamint Bronz Érdemkeresztjeit a kitüntetetteknek.

Kitüntetések átadása a Néprajzi Múzeumban (fotó: Pelsőczy Csaba)

A miniszterelnök-helyettes köszöntőjében kiemelte, a kitüntetettek munkájukkal kimagaslót alkottak, egyéni tevékenységeik a nemzetben érnek össze, ezért méltók annak elismerésére. Navracsics Tibor arra kérte a díjazottakat, hogy ne csak az elismerést, hanem a biztatást is lássák a kitüntetésükben, mert – mint mondta -, a nemzetnek továbbra is szüksége van kimagasló tevékenységükre.

A kitüntetettek névsora elérhető az augusztus20.kormany.hu oldalon.

(kormany.hu)

Pintér választ ígér a jobbikos csendőrség ügyében

Pintér Sándor belügyminiszter szerint megfelelő jogi válasz készül a Jobbik által Tiszavasváriban megalapított szervezet ügyében. Ezt a belügyminiszter csütörtökön Kalocsán, a büntetés-végrehajtási intézetben tartott sajtótájékoztatón mondta.

A jogi válasz előkészítése folyamatban van, ennek megfelelően kormányrendelet vagy törvény szükséges ahhoz, hogy az ilyen jellegű törekvéseket, ami az állami főhatalom gyakorlását magán- vagy pártkézbe próbálja vonni, megakadályozzuk – mondta a belügyminiszter az MTI kérdésre válaszolva.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA

Kövér László aláírta az új alaptörvényt + teljes szöveg

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden aláírta Magyarország új alaptörvényét, és továbbküldte Schmitt Pál köztársasági elnöknek, aki húsvéthétfőn szignálja azt – tájékoztatta az MTI-t Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Budapest

Budapest


A házelnök által aláírt, de még ki nem hirdetett jogszabály 2012. január 1-én lép hatályba.

A dokumentum

Nem kell csodálkozni a szocialisták álláspontján

Magyarország első demokratikus alaptörvényéről döntött hétfőn az Országgyűlés. 262 igen, 44 nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a Parlament az új alaptörvényt. Ezzel összefüggésben volt a Rájátszás Extra vendége Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a műsorban beszélt az elfogadott alkotmány nóvumairól, szólt a kiszámítható költségvetési politikát szavatoló szabályok köréről, valamint az ön- és tulajdonvédelemhez való jog rögzítéséről is. A bukott kormányfőről szólva megjegyezte: az emberek csak annyit kérnek tőle: “hagyja, hogy az ország meginduljon a kibontakozás útján, s lépjen hátrébb kicsit.”

Kapcsolódó
Lázár: Húszéves adósságot törlesztett a parlament
Új alkotmánya van az országnak + Videó
Lázár: Aki nemmel szavaz, a jelenlegi állapotot konzerválja! + Videó!
“Nem ünnep az új alkotmány elfogadása, hanem törlesztés”

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nyílt levél a bukott miniszterelnöknek, avagy mit képzel magáról Gyurcsány?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön egy következetes ember! És ezzel erényei felsorolásának a végére is értünk. Következetes abban, hogy minden köztársasági elnököt – függetlenül attól, hogy az hivatalában van, vagy már leköszönt onnan – nyílt levelekben szólít meg, oktat ki.

Ön kényszeresen tanácsokat osztogat, erkölcsi irányt szab, miközben még saját tetteivel sem számolt el, saját hibáit sem ismerte be.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Orbán: Nem üzengetünk senkinek!

Orbán Viktor

Orbán Viktor

Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mi az uniós tagság mellett érveltünk – válaszolta Orbán Viktor Kovács Lászlónak az azonnali kérdések órájában hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök Varjú László szocialista képviselőt felszólította: hagyjon fel a hazudozással és a csúsztatással. Tekintse meg a Parlament hétfői ülésén készült képeket itt!


 

Kapcsolódó
Orbán: Az emberek hitet tettek a megújulás mellett + videó, képek
Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője
Orbán: Fenntartjuk az ország adófüggetlenségét!

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

„Innentől a szocialisták minden kritikája hiteltelen” + Videó

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter

MNO – GB
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták minden kritikája hiteltelen és egyben lényegtelen is az alkotmányozás folyamatában azután, hogy kiderült, „titokban ők is alkotmányt készítettek elő”.

Szijjártó Péter ezt arra utalva mondta, hogy lapunk szombati számában azt írta: hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. Orbán Viktor kormányfő szóvivője az MTI-nek úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került, titkos alkotmánytervezet azt bizonyítja, hogy a szocialisták felfogása mélyen antidemokratikus, hiszen titokban, zárt ajtók mögött akarták előkészíteni az új alkotmányt.

Tekintse meg a Hír TV felvételét!

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Szervusz, Vörös Dani!

Álláspont

Halljuk, itt vagy nálunk. Nem tudjuk nem hallani. Ordítozol, pofátlankodsz, hazudozol, hülyeségeket beszélsz, provokálsz.

Tudtuk, hogy így lesz. Nem is ezért írok neked.

Isten végett írok. Illetve még ez sem pontos. Ugyanis Isten végett neked írni önmagában blaszfémia, és a világ leghiábavalóbb időtöltése. Valójában a magyar Himnusz miatt veszem a fáradságot, hogy szóljak hozzád.

Olvasom a tudósításokban, miszerint ordítozásod egyik része a következőkről szólt: az európai normákkal és a demokráciával összeegyeztethetetlen, hogy készülő alaptörvényünk első sora azonos Himnuszunk első sorával: „Isten, áldd meg a magyart”. Szerinted pedig nem világos, hogy melyik Istenről van szó. Sőt az sem, hogy vajon csak az tekinthető-e magyarnak, aki hisz Istenben.

Ezt mondtad, Vörös Dani? Persze hogy ezt mondtad… És az a legrettenetesebb, hogy igazából fel sem fogod, micsoda szánalmas idióta vagy. Csak ülsz a „még több szabadság” sivatagában, és kiskorú gyermekekre vársz, akik majd húzogatják le-föl a sliccedet.

Úgyhogy kizárólag önmagunk lelki békéje miatt mondom: a Himnusz az Himnusz. Ez az, ami például van minden nemzetnek. A nemzet pedig valami olyasmi, amibe te nem férsz bele, sehol sem.

Ezt a mi Himnuszunkat egy Kölcsey Ferenc nevű költő írta 1823. január 22-én. Amúgy nem is volt túl jó költő. Ráadásul Kazinczy köréhez tartozott, Kazinczy pedig – minden kiválósága ellenére – sok tekintetben ártalmas alakja volt reformkorunknak, s megfellebbezhetetlen esztétikai ítéleteivel olyan óriásokat tett tönkre, mint például drága niklai remeténk, Berzsenyi. A lényeg azonban, hogy Kölcsey a Himnuszban eltalált valamit, ami mi vagyunk. Ami a mi lelkünk. A szomorúságunk, a reménytelenségünk, az önostorozásunk. S a Himnuszból – Himnusz lett. Ezt énekeljük ünnepeinken, tüntetéseinken, örömeink, bánataink, lázadásaink idején.

Nem az a magyar, aki hisz Istenben, hanem az, aki énekli a Himnuszt, és közben érez is valamit.

S hogy melyik Isten?

Végül is bármelyik, te szerencsétlen, beteg lelkű ember. Bár nagyon félve, majdnem rettegve jegyzem meg, ez az egyre élhetetlenebb, sivárabb, a te szellemi színvonaladba belerokkant „pc” Európa mégis csak egy keresztény földrész volna. Így hát, ha már mindenképpen Istent kell választani, akkor legyen a mi keresztény-keresztyén Istenünk. Aki van annyira nagyvonalú, hogy ha valaki a Himnusz éneklése közben netán Allahra vagy Jehovára gondol, hát legfeljebb félrenéz és mosolyog.

Csak akkor mérgesedik fel, ha olyan istentelen, gonosz, rosszindulatú és hülye emberekkel van dolga, mint te, Vörös Dani.

Te, aki végigordítoztad a világ legfeleslegesebb és legszánalmasabb „forradalmát”, ’68-at, és elfelejtettél felnőni. Ott maradtál. És kevés reménytelenebb van egy kamaszkorába beleöregedett, csúnya kreténnél. Ha pedig mindez párosul mindazzal a rémisztő közhellyel, semmirevaló és ártalmas butasággal, ami a te lelkedet kitölti, hát akkor nehéz úriembernek maradni, tudod, Vörös Dani…

Sebaj!

Ne veszítsd el a reményt!

Komoly esély van rá, hogy te még megéled, amikor Európa ifjú nemzedékei határozott, hangos és talán durva nemet fognak mondani mindarra a lidércnyomásra, amit te és a te nemzedéked képes volt összehozni. Én már várom, Vörös Dani…

Addig is, már harmadik napja tartjuk elzárva kiskorú gyermekeinket a te jelenléted miatt.

Takarodj haza, Vörös Dani!

Már ha van neked olyan egyáltalán…

Bayer Zsolt

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kiszivárgott – Hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején

Kiszivárgott

Kiszivárgott

 

Kiszivárgott Gyurcsányék titkos alkotmánya + teljes dokumentum
A tervezet bevezetőjében a köztársasági eszme mellett találunk utalást a Szent Koronára is
2011. április 1. 21:59

Magyar Nemzet
Gyurcsány Ferenc és a szocialisták hiába titkosították kormányzásuk idején saját, 2006-ban készített alkotmánytervezetüket, amelyet még a kormányváltás előtt az irattárból is eltüntettek: a dokumentum a Magyar Nemzet birtokába került. Az elmúlt hetekben az MSZP nemcsak itthon, hanem Brüsszelben, a nemzetközi diplomáciát is felhasználva indított támadást a parlamentben jelenleg is zajló alkotmányozási folyamat, az alaptörvény tárgyalása ellen.

• Megszereztük Gyurcsányék titkos alkotmányát + Dokumentum

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Mihez képest?

Forró Péter: Akkor ért a képviselő eszmefuttatásának csúcsára, amikor azt fejtegette, hogy azért vallott kudarcot a nemzeti konzultáció, mert csupán 920 ezer kérdőív érkezett vissza, és ez ugyebár nyolcmillió választópolgárral számolva igen kevés. Több kevésbé amnéziás nézőnek persze eszébe jutott az, ami Bárándy képviselőnek nem, tudniillik, hogy a legutóbbi országgyűlési választáson az MSZP-re 975 292 választópolgár adta le voksát.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A szocialistákat „eszi a fene” a magyar EU-elnökség sikere miatt

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter

MNO – KA
A miniszterelnök szóvivője szerint az MSZP-n kívül mindenki a magyar uniós elnökség sikerében érdekelt, és a szocialistákon kívül mindenki el is ismeri a magyar elnökség eddigi tevékenységének sikerességét.

• A baloldal lejárató kampányai ellenére is sikeres az elnökség

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Eltűnt Petrétei József alkotmánytervezete

Nem találják Petrétei József, a Gyurcsány-kormány igazságügy-miniszterének 2006-ban megírt alkotmánytervezetét – írja a Magyar Hírlap pénteki számában. Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos emlékeztetett, hogy ez az irat közérdekű adatokat tartalmaz, eltüntetése két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A lap megemlítette: az alkotmány-normaszöveget a jogutód Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irattárában nem találják, a tárca helyettes államtitkára, Gáva Krisztián azt mondta: vagy az iktatási ügyintéző hibázott, vagy hivatalosan nem készült ilyen dokumentum, így az át sem futott a rendszeren.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Orbán az alkotmányozás szükségességéről

Orbán Viktor

Orbán Viktor

A magyarok képesek voltak eljutni oda, hogy higgyenek abban, részt kell venniük az ország megújításában. Ez a hit nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy demokratikus forradalmat vigyenek végbe, hogy megdöntsék a hatalommal való visszaélők rendszerét – szögezte le Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában a parlamentben. Mint fogalmazott, ez a hit erőt és eszközöket adott ahhoz, hogy a hazánknak végre erős és magyar alkotmánya lehessen.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nem áll fel Wittner Mária a székéből

“Akkor nem lesz majd szükség rám a parlamentben, ha az MSZMP utódpártja sem lesz ott”

Wittner Mária

Wittner Mária

Wittner Mária akkor hajlandó lemondani parlamenti mandátumáról, ha ezt előtte az MSZP összes képviselője megteszi. Így nyilatkozott lapunknak a Fidesz képviselője, ’56-os forradalmár annak kapcsán, hogy – Horn Gyuláról tett kijelentései miatt – tegnap lemondásra szólította fel őt országgyűlési mandátumáról Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. „Akkor nem lesz majd szükség rám a parlamentben, ha az MSZMP utódpártja sem lesz ott” – hallhattuk az egykor halálraítélt szabadságharcostól, aki hangsúlyozta: az ő bocsánatkéréséről azért nem lehet szó, mert még a hóhérok, illetve az országot a tönk szélére juttató politikusok sem kértek bocsánatot.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A Parlament is elsötétül

27 March: 125 Countries to support Earth Hour

27 March: 125 Countries to support Earth Hour

Szombaton este fél kilenctől fél tízig a világ 133 országának több ezer településén és vállalatánál, sokmillió háztartásban és számos híres épületen kialszanak a fények a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája (Earth Hour) elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében.

Darkness looms as Earth Hour descends

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A képviselő köteles részt venni az üléseken

Az ellenzéki MSZP- és LMP-frakció nem vesz részt az alkotmányjavaslatok aktuálisan zajló parlamenti tárgyalásán, de korábban, más előterjesztések vitája is sokszor hiányos padsorok előtt folyt.

Az Országgyűlés házszabálya a képviselők jogai és kötelezettségei között azt rögzíti: “A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja”.

A törvényhozás működését szabályozó jogforrásnak az Országgyűlés tárgyalási rendjéről szóló passzusaiban szerepel az is, hogy a képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni; a képviselőnek járó alapdíj összege arányosan csökken, ha a honatya a tárgyhónap napirendben előre feltüntetett szavazásainak több mint egyharmadán igazolatlanul nem vesz részt. E rendelkezés végrehajtásának szabályait a házbizottság állapítja meg.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »