Los Angeles – Gulyás János Civil jelentése nyerte az Ember Judit-díjat

Gulyás János

Gulyás János

Vasárnap véget ért Los Angelesben a tíznapos 2. Magyar Dokumentum- és Rövidfilm fesztivál. A fesztiválon részt vevő 31 magyarországi film közül Gulyás János Civil jelentés című alkotása nyerte el az Ember Judit-díjat.

A világhírű magyar dokumentumfilm rendezőnőről elnevezett elismerést 2010-ben alapította meg a Los Angeles-i főkonzulátus. A filmek az elmúlt évtizedek eseményeinek sorsdöntő kérdéseiről, a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar kisebbségek mindennapjairól, a hazai társadalmi problémákról, magyar hagyományokról szóltak.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Gondolatok kellenek

Interjú. Párkányi Raab Péter a figurális szobrászatról és a hamis trendekről

Olyan korszakban élünk, amikor nagyon fontos lenne visszaadni az embereknek a művészetbe vetett hitüket, mert a művészet nem halt meg: nagyon is él – vallja Párkányi Raab Péter szobrászművész, akivel most nyílt kiállítása kapcsán beszélgettünk.

Párkányi Raab Péter a figurális szobrászatról és a hamis trendekről

Párkányi Raab Péter a figurális szobrászatról és a hamis trendekről

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Oscar 2011: A király beszéde kapta a legjobb film díját

A brit történelmi dráma összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón

A király beszéde című brit történelmi dráma nyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat 2011-ben.

A brit történelmi dráma összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón

A brit történelmi dráma összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón

 

Tom Hooper filmje összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Oscar-láz: 2010-es Oscar-tippjeink

Best Actress Academy Award

Image via Flickr

Közeleg az Oscar-díj átadásának időpontja, ennek okán faggattunk filmes szakembereket-szakírókat, hogy ők hogyan látták az idei mezőnyt, kit várnak befutónak és kiért szorítanak majd vasárnap éjjel. Tíz megkérdezettünk: Libor Anita (film.hu), Wostry Ferenc (geekz.blog.hu), Kovács M. András (forgatókönyvíró, rendező), Fekete Tamás (odeon.hu), Vörös Adél (filmkritikus), Lichter Péter (Prizma), Tóth Barbara (Diákzsűri elnök).

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Salvador Dalí és a tramontana

Művészetpszichológia. Mi különbözteti meg az őrültet a művésztől? – Alkotni a normalitás határán

Salvador Dalí

Salvador Dalí

Salvador Dalí családjában a felmenők között számos őrült és öngyilkos volt, a művész anyjához fűződő viszonya traumatikus, életét pedig nagymértékben meghatározta katalóniai származása – egyebek között ezt is megtudtuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Művészet és pszichoanalízis című sorozat legutóbbi estjén. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus előadásán jártunk.


Sokat merített a pszichoanalízisből Salvador Dalí, ahogy vélhetően több más szürrealista művész is, és ennek csak az egyik oka, hogy alkotói módszereik rokonságot mutatnak a freudi pszichoanalízis módszereivel. Mint ismeretes, Dalít is foglalkoztatta művészetének pszichoanalitikus értelmezése, s önfeltáró és önértelmező gesztusai nem ismeretlenek a művészettörténet számára sem.

Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus évek óta foglalkozik Salvador Dalí pszichobiográfiájának – ha tetszik, lélektani életrajzának – megalkotásával. A Petőfi Irodalmi Mú­zeumban ebből a kutatásból villantott fel most néhány könnyen befogadható részletet.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

“Vendégünk Európa”: Közel száz előadással indul a Tavaszi Fesztivál

Liszt Ferenc

Liszt Ferenc

A Vendégünk Európa mottó összesen 97 előadást foglal magába a márciusi Tavaszi Fesztivál keretein belül, a fókuszban idén Liszt Ferenc életműve áll.

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kötelező bécsi túra

Új megközelítésben mutatja be Egon Schiele életművét a bécsi Belvedere Galéria: a múzeum tegnaptól látogatható tárlata elsőként állítja a portrékat és az önarcképeket a középpontba. Mintegy száz festmény, illetve grafika látható a kiállításon, ebből több mint húszat még soha nem mutattak be ausztriai múzeumban. A június 13-ig látogatható tárlat a szervezők szándéka szerint bemutatja az egyik legkülönösebb osztrák művész, Gustav Klimt tanítványa, Egon Schiele művészi fejlődésének állomásait és a portréfestészetben elért különleges teljesítményét – Schiele hatalmas hatással volt a huszadik század bizonyos művészire és irányzataira. A Savoyai Jenő hadvezér egykori fényűző bécsi rezidenciájában működő múzeum amúgy a Schiele-festmények egyik legfontosabb ausztriai közgyűjteménye .

Egon Schiele életműve a bécsi Belvedere Galériában

Egon Schiele életműve a bécsi Belvedere Galériában

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Vasárnapig látható Botero

Botero

Kerekded és buja formák - Fernando Botero festménye

Több mint 70 ezren nézték meg eddig Fernando Botero remekműveit a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A kolumbiai mester hatvan képéből rendezett kiállítás február 20-ig látogatható, 17-én csütörtökön beszélgetést tartanak a képekről és az alkotóról, a belépés ingyenes – mondta a Független Hírügynökségnek Lévay Zoltán, az intézmény kommunikációs osztályának vezetője.

A kolumbiai Fernando Botero munkáival első alkalommal találkozhat a magyar nagyközönség: a csaknem hatvan, javarészt nagy formátumú olajfestmény és szobor a művész elmúlt húsz évének munkásságáról ad áttekintést. A remekműveket eredetileg tavaly szeptembertől idén január végéig lehetett volna megnézni a Szépművészetiben, de a nagy érdeklődés miatt meghosszabbították a nyitva tartást. Eddig 70 ezernél is többen voltak kíváncsiak a tárlatra.

A nyugalom túlsúlya – Képek és szobrok: Fernando Botero kiállítása a Szépművészeti Múzeumban


Fernando Botero képei a Szépművészeti Múzeumban

2010. szeptember 30 – 2011. február 20.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Félidejéhez érkezett a berlini nemzetközi filmfesztivál

A Berlinale az idén is izgalmas programokkal s a már megszokott, fényűző körülmények között várja a vendégeket. A tíznapos, vasárnapig tartó filmes mustra fantomjának Madonnát kiáltották ki, mert bár a sajtó mindent megtett a felkutatására, nem járt sikerrel. A közönség a popcsillag helyett Angela Merkelért lelkesedhetett: a német kancellár Wim Wenders Pina Bausch táncművészről forgatott háromdimenziós filmjét nézte ki magának a programból. A fesztiválon a 32 nemzeti filmpromóciós szervezetet tömörítő European Film Promotion tegnapi közgyűlésén újra elnökévé választotta Vezér Évát, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatóját, aki további két évig vezeti majd a szakmai szervezetet.

Berlinale Live Stream

Berlinale - Live Stream

Hungarikumfalatkák népszerűsítik hazánkat Párizsban

Ismét lesz magyar pavilon a párizsi nemzetközi mezőgazdasági kiállításon. A szervezés költségeinek felét az egyik hazai üzletlánc vállalta magára. A mustrán 48 hazai élelmiszer-ipari vállalkozás 327 termékét kóstolhatják meg a franciák.

Paris

Paris

Hungarikumfalatkákkal népszerűsíti majd hazánkat az Agrármarketing Centrum a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szalonon, február végén. A magyar pavilon felállításában a CBA is részt vesz.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

BUDAPEST – Liszt-év megnyitó, lánchídi séta, Cseh Tamás-emlékest

Különleges lánchídi séta, kiállítások, tárlatvezetések, rendhagyó színházi előadás és Cseh Tamás-emlékest is várja a közönséget a magyar kultúra napja alkalmából a hétvégén Budapesten. Az ünnepen hivatalosan is útjára indul a Liszt-év.

The lions guarding the entrance

Lánchíd - Budapest

Az Országos Széchényi Könyvtárban pénteken az ünnep alkalmából a látogatók megtekinthetik a Himnusz eredetijét, és a kézirat másolatát magukkal is vihetik. Terv és mű – Vaszary János iparművészeti munkái címmel nyílik tárlat, a Nyomtatott magyar föld- és éggömbök a kezdetektől napjainkig című kiállításon pedig tárlatvezetéssel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja az érdeklődőket az OSZK, amelynek kiállításai pénteken ingyenesen látogathatók.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Cseh Tamás születésnapja a Bárkán

Cseh Tamás

Cseh Tamás

1943. január 22-én született. Most lenne 68 éves. 1971 januárjában született az első dal, az Ócska cipő. Negyven éve már. Tíz évig volt a Bárka társulatának tagja Cseh Tamás, rá emlékezünk ezen a napon.

„Nem tudom, mi lesz a dalok sorsa. A pénz és a számítógép világában lesz-e helyük? Talán. Annak idején beszéltük Gézával: ezeket a dalokat valaki meghallgatja majd 2020-ban, és tudni fogja, hogyan éltünk mi, egykori emberek.”
 

Szörényi Hattyúdala

Politikusok és a kulturális élet prominensei a nézők között

Nem a végére már elfáradó hang volt a lényeg Szörényi Levente december 28-i Hattyúdal című szuperkoncertjén, hanem a közös múlt újraélése és a nézők soraiból áradó szeretet, ami közösséggé formálta a jelenlévő hatvanasokat, negyveneseket és a húszas éveikben járó fiatalokat is, és ami könnyekig meghatotta a legendás Illés és Fonográf együttes búcsúzó énekes-gitárosát, számos sláger és rockopera szerzőjét.

Az előadás olyan közösségi élményt adott, ami a rendszerváltás óta ritkán tapasztalható egységbe kovácsolta különböző nemzedékeket is.

Az előadás olyan közösségi élményt adott, ami a rendszerváltás óta ritkán tapasztalható egységbe kovácsolta különböző nemzedékeket is.

„Szeretünk Levi!” – kiáltotta egy néző a Little Richard című dal vége előtti másodpercnyi szünetben, mire Szörényi Levente annyira meglepődött, hogy kiszólt: „Micsoda?”, és csak azután énekelte el az utolsó sort.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A Los Angeles-i Operaház bemutatja a Bánk bánt

Budapest – Plácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban – jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten. A két magyar nyelvű előadáson nemzetközi szereplőgárda lép fel. A szereplőket valószínűleg januárban választják ki, a meghallgatások helyszínéről még nem döntöttek, Madrid illetve Bécs jöhet szóba.

Plácido Domingo a budapesti sajtótájékoztatón. Fotó: AP

Plácido Domingo a budapesti sajtótájékoztatón. Fotó: AP

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Meztelen víziók Bécsben – fotókiállítás

Bert Stern, Marilyn Monroe aus der Serie: The last sitting, 1962

Bert Stern, Marilyn Monroe aus der Serie: The last sitting, 1962

A Nude Visions egyszerre dokumentálja a szépségideálok változását és a fedetlen emberi test szerepét a fényképészetben. Január végéig látható.

A WestLicht legújabb kiállítása hét fejezetben meséli el a meztelen emberi test szerepét 150 év fényképészetében, miközben vékony mezsgyén egyensúlyoz: felvilágosít, felhívja a figyelmet és kielégíti a kíváncsiskodókat.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

BUDAPEST – Fotókiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban

A pizza a lista végén

Kiállítás. Kétszáz fotó Itália legszebb városairól, tájairól és emlékeiről

A kulturális örökség lencsevégen – Az olasz világörökség százötven éve képekben címmel nyílt fotókiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. A tárlatot az olasz–magyar Polis Nemzetközi Kulturális Egyesület az olasz kultusztárcával, az UNESCO-val és a budapesti Olasz Kultúrintézettel együtt hozta létre: a vándorkiállítás – amelynek apropója Olaszország egyesítésének közelgő százötvenedik évfordulója – bejárja majd Európát, első állomása pedig Magyarország. A hét végi megnyitón Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár mellett Juliusz Janusz apostoli nuncius, a Szentszék magyarországi nagykövete is részt vett.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Szörényi Levente Hattyúdala – “Nem éreztem azt, hogy a Fonográfnak újra össze kellene állnia”

“Az a fajta hattyú vagyok, aki az utolsó Little Richard-sikoly után nem akar meghalni” – mondta Szörényi Levente az MTI-nek adott interjúban; a zenész december 28-án Hattyúdal címmel utoljára ad nagyszabású szólókoncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Szörényi Levente

Szörényi Levente

“Hatvanöt éves vagyok, és bár a hangomon talán még nem érződik a kor, fizikailag, idegileg nyilvánvalóan túl vagyok a csúcson. Szeretném utoljára a dalaimat jókedvűen és szenvedéllyel előadni nagy közönség előtt. Megnyugvással tölt majd el, ha a koncert után esetleg azt hallom vissza, hogy akár újra elkezdhetném a pályafutásomat” – jelentette ki Szörényi Levente az MTI-nek.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Budapest Art Fair a Műcsarnokban

MTI - Modern, illetve kortárs képzőművészeti alkotásokat vonultat fel a Budapest Art Fair művészeti vásár nemzetközi és hazai galériák közreműködésével csütörtöktől vasárnapig a Műcsarnokban.
Az idei vásár újdonsága, hogy 12 ország 25 galériája mutatkozik be, és mind egy-egy művet szemléltetnek a közös standon, a Heroes Corneren – mondta Galambos Sándor, a vásár igazgatója. Mint megjegyezte, néhány galéria már ötödik éve visszajár a vásárra, de az idei év “nagy előrelépést” jelent.
 
 

Legjobb produkciójával látogat hazánkba a Cirque du Soleil

Már csak két hét, és megkezdődnek a Saltimbanco előadások Budapesten!

 A Cirque du Soleil klasszikus, legrégebben futó showja érkezik hazánkba, amely a társulat saját bevallása szerint is az egyik legjobb előadásuk, s igazából mindenkinek ezt a produkciót ajánlanák, aki először találkozik a kanadai cirkusszal.

Saltimbanco, le cirque du soleil

Saltimbanco, le cirque du soleil

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kiállít a lázadó festő

 

Gyémánt László - Felhőkakukkvár

Gyémánt László - Felhőkakukkvár

A IV. kerület díszpolgári címével is kitüntetett alkotó az elmúlt ötven év terméséből mutat be válogatást, mintegy 80-90 festményt.
Minden korszakomból szerettem volna bemutatni egy-egy jellegzetes munkát. Nem volt könnyű választani, hiszen mintegy kétezer képet készítettem, heterogén az életmű, a stílus, a témák – mondta Gyémánt László az MTI-nek.

Gyémánt László

festő, képgrafikus, fotós (Budapest, 1935. július 26.)

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Cézanne és Matisse bűvöletében – Szuperkiállítás Pécsett

Újabb nagyszabású képzőművészeti tárlatot rendeznek Pécsett. A Cézanne és Matisse bűvöletében – A Nyolcak centenáriumi kiállításra csaknem 80 gyűjteményből válogatták össze a festményeket, amelyek biztosítási értéke több mint 20 milliárd forint – közölte a Független Hírügynökséggel a Pécs 2010 Sajtóiroda. A képek ezen a héten érkeznek meg a baranyai megyeszékhelyre.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kincsek Budapestről – Szenzációs magyar siker: rajtunk a világ szeme

Angol kincsvadászok

Magyar múzeumok kiállításának sikere Londonban

Magyar múzeumok kiállításának sikere Londonban

Kincsek Budapestről címmel de cember 12-ig látható az a kiállítás Londonban, amelyet a magyar Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából tekinthetnek meg az érdeklődők. Több mint ötvenezer látogató, tülekedés és két perc néma Csontváry-áhítat: igazi kultúrdiplomáciai áttörés.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

BUDAPEST – Fiatal képzőművészek alkotásai a fővárosban

Az Art Moments során ötven budapesti helyszínen mutatkozhatnak be a művészek

Csaknem 80 fiatal képzőművész 600 alkotását ismerhetik meg 50 budapesti galéria, egyéb kulturális intézmény és kávézó látogatói az Art Moments rendezvénysorozat keretében november 17. és december 12. között. Az Art Moments során fiatal, jellemzően pályakezdő festők, grafikusok, szobrászok és fotográfusok mutatkoznak be egyéni vagy csoportos kiállításokkal Budapest-szerte a művészethez közvetlenül vagy kevésbé szorosan kötődő, “alternatív” helyszíneken – közölte a projekt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a szervező Hybrid Art Management egyik vezetője.  Erdélyi Szabolcs hozzátette: a kezdeményezés célja, hogy a nagyközönséghez, elsősorban a fiatalokhoz is eljuttassa a kortárs képzőművészetet, illetve segítse a pályájuk elején járó, 16 és 35 év közötti művészek indulását.

Art Moments - Budapest 2010. november 17. - 2010. december 12.

Art Moments - Budapest 2010. november 17. - 2010. december 12.

 Art Moments Budapest – (2010. november 17. – 2010. december 12.)

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Derengés – Kárpáti Tamás festészetéről

Ha beülünk a színházba egy darabra, a végét várjuk. Hogy mire fut ki a történet. Ha klasszikus darabot nézünk, akkor az érdekel bennünket: mi benne az új, hogyan forgatja föl a rendező az ismert történetet, milyen új értelmezési irányokat jelöl ki annak.

 
 

Kárpáti Tamás - Templom (2003-2005) 110 x 120 cm

Kárpáti Tamás - Templom (2003-2005) 110 x 120 cm

 

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Szokatlan eszközökkel igazi rock ‘n’ roll született

Rendhagyó kiadvánnyal jelentkezett Ferenczi György és a Rackajam. A zenekar legújabb lemezét is tartalmazó könyvet szerdán este mutatták be Budapesten. Zene, fotó és irodalom különös egysége az elkészült mű.

A Rackák Világa

A Rackák Világa

 

Csordultig telt szerda este a Párisi Nagy Áruház Lotz-terme. Bár egy könyvesbolt működik a patinás Andrássy úti épületben, ezúttal mindenki a zene miatt érkezett, hiszen ott mutatták be A rackák világa című könyvet és CD-t. A rendhagyó kiadvány az Alexandra-csoporthoz tartozó Cartaphilus Kiadó és a Gryllus Kiadó együttműködésének köszönhetően jelenhetett meg. Rendhagyó, hiszen a könyv egy 132 oldalas fotóalbum, Lajtos István képei Ferenczi György és a Rackajam elmúlt két évét mutatják be, a zenekar tagjai által választott idézetekkel. A fedőlap belső oldalában pedig megtalálható a 14 új dalt tartalmazó hanghordozó.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »